Kedves Olvasók!

Gondolom mindenki tisztában van vele, s ha nem is tudja de az óriás plaktokról biztosan értesült már arról, hogy idén október 23-án ünnepeljük ( vagy emlékezünk) '56-os hőseinkre. 

A különböző filmek, kis videók, jegyzetek amiket találtak erről az időről s napvilágra kerültek... a mai napig meghatnak , és úgy élem át minden egyes mondatát mintha ott lettem volna. Lehet ezt hívják szolidaritásnak ,vagy pusztán érzékenységnek ,de rettentően szomorú leszek ezek után. Szomorú, mert rájövök hogy most sem jobb a politikai helyzet mint akkor. Most is diktatúra van ,csak éppen a szolid változat. De ne mélyedjünk ebbe bele mert én sem járok jól, és ti sem ha erről olvastok. Egyszerűen csak nem értem miért pár embert emelnek ki, azok közül akik ott voltak. Miért nem említik minden magyar nevét? Aki ott volt a Corvinnál, aki harcolt , fegyvert fogott és küzdött azért hogy Magyarország jövője szebb legyen. Miét csak Wittner Mária nevét halljuk mindenhol?

A fellázadásom valljuk be, jogos. Elmesélem hogyan és miért jutnak ilyenek az eszembe. Október 18-án a megyei tanácsnok felhívott azzal a kéréssel, hogy pakoljak , megyünk Hódmezővásárhelyre az Emlékpontba.  Fogtam a gépem, és már indultunk is. Még mindig nem volt fogalmam ki ez a Wittner Mária. (ciki vagy nem, lehet a történelem órák ezen részén én nem figyeltem, de nekem csak annyi ragadt meg hogy ő ' 56 veteránja) 

Mikor odaértünk kiderült hogy nincs se megbeszélt időpont, se semmi és Marika néni már éppen indulna vissza Dunakeszire, de sebaj. Tanácsnok úr szépen mosolyog , beengednek. Riportot szeretnénk csinálni, üzenetet küld Pali bácsinak, aki szintén veterán csak éppen Békéscsabáról. Ő az a bizonyos Pali bácsi.

Aki Csabán egy hősnek számít. Akinek fegyvert szorítottak a nyakához, és úgy vonult végig Budapest utcáin '56-ban. Aki a forradalmi tanács elnöke volt.

Megyei közgyűlést tartanak nálunk mindenféle neves ( vagy nem neves, kinek mi) nagykutyával, ahol Békés megyéért díjakat osztanak ki, s közülük az egyiket Pali bácsi kapja, rendkívül különleges életéért. Ami érthető.

Ezért kíván neki üzenni Wittner Mária. Nos, ha beírjuk a keresőbe ki is ő, egyből politikai mivoltát próbálja ráerőltetni a népre. Ami nem szép.

Marika néni egyébként egy roppant kedves, aranyos idős hölgy, akinek szerintem már otthon kellene ülnie , unokáznia és mesélni a helyi gyerekeknek ő akkor mit élt át. Nem pedig a parlamenten csücsülni, felszólalni és nem kívánni azt, hogy a sajtó róla írjon. Félre értések elkerülése végett írnám, hogy roppant kedvesnek tűnik a hölgy. Bájos és magával ragadó ahogy beszél ,de látni a szemében azt a kis sunyiságot.

Miután visszaértünk az Emlékpontból kutatásb kezdtem. S az az igazság hogy nem csak én gondolom azt a sunyiságot róla, hanem még meganyi ember... Feltevések, öszeesküvések tárgyává vált,amiben van egy kis igazság én úgy gondolom de nem voltunk ott, nem tudhatjuk.

A megyegyűlés előtt Pali bácsi rendhagyó történelem óra keretein belül próbálta átadni mindazt a sok megaláztatást és rossz élményt, amit akkor kapott és azóta ish ordoz a szíve mélyén. Néha könnyeket csalt a szemembe.

Vajon mi is képesek lettünk volna megvédeni hazánkat? Kiállni, fegyvert fogni? Harcolni? Sebesülteket menteni?

A szomorú igazság az, hogy a mai társadalom gyermekei ( köztük én is) már nem úgy gondolkozunk a világról mint akkor ők ott.  Nekik már nem jelent semmit a szabadság szó, vagy az hogy haza. Néha úgy érzem némely gyermek egy burkolt kis világban él, ahonnan soha nem akar és a szülő által nem is fog kiszakadni.

" Elgépiesedünk" a telefonokkal, a sok multikultival, azzal hogy egy gyerek panelba születik.  Nincs fegyelem, nincs rend. Nincs családalapítási vágy, minél hamarabb el kell innen menni, nincs megélhetés. De ami a legfontosabb. Nincs bennünk annyi tisztelet hogy fel merjünk lázadni az ellen, ami nem tetszik. Gyávák vagyunk, mert nem merünk fellázadni , s esetleg a szabadságért halni. Félünk a politikustól, de dédszüleink nem féltek az orosztól.

Köszöntem.

Terianyu pszichója