Helóó. Már hétharmin és picit világosabb van mint amikor megérkeztem. Huhuhúúúú. Ma valami irdalmatlan jó kedvvel ébredtem, fogalmam sincs miért.

Szeretem a reggeli ébredéseket , mert ilyenkor szépen lassan a konyha megtelik fénnyel, meg ébredező emberekkel, beszélgetésekkel. Az első mindig Mériméri a finn, aztán kecmergek ki én, Ástá , az ír, és úgy Bájring.

 Ma reggel is pont ugyanígy volt, Mériánzselá nővér már megint a sötétben ült egyedül, kortyolgatta a roiboos teáját és a kutyával játszott.

Szerinte ma szélcsend van, mehetünk túrázni. Picit felvillanyozott. Az elmúlt két napban sehova nem tudtunk menni, mert rossz volt az idő, most majd végre talán :)

Nagyon vártam. Ásta megkérdezte szeretnék e főzni ma is.Bólogattam, bár az annyit jelentett, hogy nem mehetünk el túrázni. Mert degeszre eszem magam, és ebéd után lefeküdnék aludni, viszont akkor sötétben kelnék fel.

Hétötvenhat. Hopp itt az idő kimenni. De nem nekem. Háhh!?

Ásta megkért, maradjak bent, és csináljak neki pár dolgot meg. Őszintén szólva nem volt nagy kedvem hozzá, de sebaj. Persze. Bólogatunk ! :)

Mivel Izlandon vagyunk, itt minden körforgás szerűen történik. A farmerek május végétől egészen szeptember közepéig kiviszik a birkáikat a hegyekbe, és ott hagyják őket, hogy kitisztuljon a gyapjú, illetve hogy picit friss levegőn legyenek az állatok a nyírás előtt.

Miután jön egy vagy két helyi birkanyíró Marival együtt ( mert ő persze mindenben benne van ) megnyírják a kb nyolcvan - száz birkát, és a gyapjút ő maguk készítik ki. Ami annyit takar, hogy egy speciális géppel az apró szálakat egyesítik, összeégetik és így lesz a fonál, amit kb hetekig csinál Ásta egyedül. Na itt jövök a képbe én!

Ugyanis ezekből ő kesztyűt, sapkát, sálat, pulóvert, zoknit és mindent varr, ami izlandi folk mintás, és ezt elviszi a boltjukba eladni. Ezt a boltot Burdardalurban ( a legközelebbi falu) árulják. Vicces, hogy falunak hívom. Van egy benzinkút, egy bolt, egy gyógyszertár, bank, és egy múzeum.Plusz van az ő boltjuk a benzinkút mellett. Hopp kifújt ! Ennyi a falu!

Tehát ide heti rendszerességgel jár be , ahova viszi az eladni kívánt árut . Megígérte elvisz. Kiváncsian várom! :)

Itt négy helyi asszonyka a tulajdonos, közülük egy Ásta.  Tehát mi lehetne szebb és jobb egy kézzel kötött izlandi mintás kesztyűnél? Nem kérnek horribilis összegeket érte, bár tény hogy itt nagy divatja és múltja van a kézműves dolgoknak ami nagyon tetszik.

Izlandon nincsenek tömeg cuccok, mert például egy fajta pulóvert ugyanúgy megkötni nem lehet. Tetszik! :) És a lányok nem tartják cikinek ha sapkát, hótaposót és kantáros nadrágot kell felvenni a hideg miatt. Sőt!

Szóval vissza a gyapjú dolgokhoz. Ezekre kellett nekem tervezni photoshoppal cimkéket. De a cimkéken fel kellett tüntetnem a vállalkozói számát, a nevét, és egy kis népies dolgot is vinnem kellett bele. Nem volt egyszerű, sok fajta , úgynevezett " brusht" töltöttem le, amivel nagy nehezen sikerült röpke három óra leforgása alatt megszerkesztenem és megálmodni a mintát. Mikor Ásta bejött örült aminek én is nagyon örültem. Kb el volt ragadtatva, pedig csak tényleg egy egyszerű minta volt.De mégis jól esett hogy ennyire jónak találta. 

Az ebéd főzés is együtt zajlott, mert ma ismét paprikás krumplit kellett csinálnom, bár most én csak néző voltam, ő pedig a szakács. Nagyon édesen próbálta kimérni a dolgokat hogy minden ugyan olyan ( sós ) ízű legyen mint az enyém :)

Miután rotyogott a nagy fazékban a " farmer leves" elővette a kis füzetét, amelynek  a címe " önkéntesek konyhája" nevet kapta, és mind az összes 17 önkéntes hagyott ott egy receptet, amit elkészítettek együtt, és így Ásta bármikor el tudja készíteni újra és újra. Meghatódtam. Egyre jobban kezdte magát belopni a szívembe. Tudtam, hogy nehéz lesz őket itt hagynom. Ő valahogy hasonlít rám. Amilyen régebben voltam. Csupa szív nő, de nagyon nehezen mutatja ki érzéseit. De ha kinyílik egy varázslatos, és bámulatos kalandra invitál! :)

Megebédeltünk. 

Annyi tervünk volt Marival, hogy nem tudtuk mit csináljunk.

A mai nap tökéletes volt halászásra. Megnéztük az előre jelzést, Baering szerint holnap is ilyen idő lesz, akkor mehetünk túrázni.

Közben embereket pillantottam meg az ablakból. Sokat. Tizet, huszat, harmincat.

Mind a szemben lévő házba mentek be. Ja, hogy elfelejtettem mondani hogy ebben a " valley-ban " lakott vörös Erik. Velünk szemben. Tehát az út másik oldalán volt egy kis viskó. Amiben élt jó pár évig Erik . A házat megcsinálták múzeumnak, fel lehet próbálni a régi egyen ruhákat, lehet tüzet rakni bent  melegedni, és történeteket  hallgatni.  A történeteket egy helyi lakos meséli el. A ház az önkormányzat kezében van, de ez az ember és családja újították fel önerőből, így mivel az önkormányzat azt hiszi, úgysem jönnek sokan ide, így meghagyja hogy a teljes bevétel a férfi zsebébe menjen, hiszen karban tartja az épületet.  A jegy áráról nem tudtam meg egyelőre semmit, mert Ásta szerint mindig változó. Van amikor kér tőlük pénzt van amikor nem.Attól függ milyen a kedve. Sajnos ma nem tudtunk bemenni, Ásta szerint biztos hogy lesz még rá alkalom. 

Tehát irány halat fogni.

Kissé úgy éreztem magam mintha vissza mentünk volna az időben. Kaptam egy jó nagy vízálló kezes lábast, ami alá jól be tudtam öltözni, egy térd fölöttig érő hatalmaaaas gumi csizmát .Fogtam a kezemben egy hatalmas hálót és egy vödröt. Indultunk horgászni. ( Nem,  nem hagytam le a pecabotot. Vikingnő vagyok bassszaameg , nincs pecabot  :D ) 

Tehát mikor leértünk a híd közelébe ahol a múltkor futottam rájöttem hogy a gumi ruházat csak a nedvességtől véd meg, a hidegtől cseppet sem. Mari vígan sétálgatott még én halálra fagytam. 

A feladat nem volt túl nehéz. A folyónak álcázott valami nem volt mély, így kb a térdünkig ért a víz. Itt ott jégtáblákkal.

Mari irányított menjek ki a szélére a folyónak. A kezembe nyomta a hálót és kifeszítettük. Mint a kézi labda hálóját. Annyit mondott ne mocorogjak és várjunk.

POMPÁs. Szóval holnapig egy helyben fogunk állni?

Nem beszéltünk. Én csak néztem az eget milyen szép , fehér és ahogy a havon szépen lassan siklik a napfény . Káprázatos.

Körülbelül 5 perc telhetett el, éreztem mocorog a hálónál valami.

Mari intett a kezével, " még ne"

Hirtelen kiáltott egy nagyot és próbálta a hálót úgy fordítani hogy a szerencsétlen hal ne tudjon ficánkolva megmenekülni.Egyszerre három halat fogtunk.

Nem volt nehéz dolog, bár számomra hihetetlen volt, hogy vannak élőlények ezekben a folyónak álcázott apró medrekben.

A második körben már négy halat fogtunk, ugyanezzel a teknikával, csak most rám bízta, hogyan és mikor húzzam ki a hálót.

Hallod ezt Fati?!?! Megtanultam halat fogni hálóval!

Mari még próbálkozott kézzel is fogni halakat, ugyanis szerinte azért könnyebb így, mert a hal nem olyan izgága ilyen hideg vízben. Hát maradjunk annyiban én sem voltam izgága.

Mikor befejeztük a nagy viking halászkodásunkat, siettünk a lakásba , mert kezdett sötétedni.  Sajnos a gépemet nem tudtam magammal vinni, de hogy őszinte legyek... vannak dolgok amiket jobb megélni. Ez egy olyan pillanat volt. 

Vacsorára Baering pucolta meg a halakat, és sütöttük meg.

Vajjal, és házi kenyérrel. Igen, ettem belőle. Mert én fogtam ki, nem más. Nem más keresett szegény halakon, hanem a természetből szakítottam ki őket. 

Már nagyon régen nem éreztem a hal ízét. Három éve...

Bűntudattal, vagy annélkül de jól esett. A házi kenyeret Ásta sütötte, a fokhagymás halat pedig Baering. Nagyon édesen sürögtek-forogtak a konyhában, és készítették nekünk elő a vacsorát.  Este még karaoki partiztunk is. Vagyis, csak Baering énekelte az ájvózmédforlávingjúbéjbit , mert  vikinghez híven minden este inni kell! 

A jump című számra még fel is kért táncolniamit nem tudtam mire vélni, így csak kacagás lett a vége és tátogás. Ez volt a leghosszabban fennmaradt estém amit eddig itt a farmon töltöttem. Kb éjfél lehetett amikor elvonultam a szobába megírni ezt, aztán elaludtam ! Jóéjt! :)