MrsBean

A legutóbbi poszt 2016-10-23.

Húha, azóta mennyi minden történt, nem is tudom hol kezdjem.

Úgy döntöttem kiírom magamból az elmúlt évek eseményeit. Hátha könnyebb lesz a feldolgozás, elengedés és a mostban élés.

Miss Kultúr Közfogisként dolgozni nem volt álom munka, de tetszett. Szerettem csinálni. Fontoskodni, fénymásolni, nyomtatni, újságcikk témákon agyalni, fotózni kijárni eseményekre, megvágni stb...

Januárban kiderült hogy érkezik a mini viking, így onnantól kezdve felborult minden.

Mindig úgy voltam vele, hogy ha én terhes leszek nekem biztos nem lesznek rosszulléteim, és én végig dolgozom a 9 hónapot.

Gondolom mindenki emlékszik arra, amikor a neten lát egy gömbölyödő pocakkal pózoló anyukát, akinek az arcáról sugárzik a boldogság, a meghittség, a nyugalom.

Nálam , ( és valószínűleg a legtöbb anyukánál) ez az időszak nem túl felhős. Persze, vannak időszakok amikor a kis jövevény nem rúgja szét az oldalad, vagy nem ül a húgyhólyagodon, vagy éppen nem játszik a hasfaladdal. 

Ahhoz képest pedig,  hogy te nem vagy olyan "kákabélű" egész nap émelyeg a gyomrod, rosszul vagy a cigi szagától is , pedig jó pár éve szívod.

Hajnali 3kor kelsz a legtöbb nap, mert nem tudsz aludni. Rászoksz a " veled is megtörténhet, családi titkok, magánnyomozók"  és minden más egyéb értelmetlen sorozatra. Mert mi mást tudnál hajnalban csinálni alvás helyett ? :)

Az albérlet amiben laktunk túl drágának bizonyult, így elkezdtünk keresgélni.

Amikor éppen nem voltam beteg állományban, akkor dolgoztam kőkeményen. Igaz, már nem úgy ment a séta, és futás a helyszínekre mint előtte, de megérte.

Április környékén éppen úton voltunk a Parlamentbe valami Diaszpóra program keretein belül meghirdetett verseny/ pályázat átadására, amikor felfigyeltünk egy lehetőségre.

(A rendezvény nekem nem igazán tetszett. A sok pocsékolás, díszpuccba vágott nagykutya akik isszák a méreg drága alkoholt, falatoznak az utcán pedig éheznek. Szerencsére nem maradtunk sokáig, mert hosszú az út , és sötétedésig haza akartak érni az utitársak.)

Együtt utaztunk egy képviselő hölggyel hazafelé, aki valahogy szóba hozta, nem tud mit csinálni édesapja házával. Mert fel is kellene újítani, meg mindent is csinálni rajta. Manapság ki az aki vidéken vesz házat? Senki. 

Itt jöttünk mi a képbe!

folytköv.

TeriAnyupszichója

Kedvesek Terianyu olvasók!

Nem is tudom mi vett rá arra, hogy újra elkezdjek írni.

Most kellene elnézést kérnem az elmúlt évek miatt, de úgy döntöttem nem teszem.

2020 van, az újrakezdés és a magamra figyelés éve(igen, ismét).

Nem fogok elnézést kérni. Egyszerűen csak sodródtam az árral. Viking úrral, az élethelyzetekkel, a babavárással ( igen, jól olvasod ) .

Nagyon sokszor elterveztem fejben, hogy igen, írni fogok újra.  Mire oda jutottam volna, hogy írjak addigra vagy az időm vagy a kedvem ment el melegebb éghajlatra pihenni, így maradt a " majd írok holnap, ezekre a sztorikra úgyis emlékszem majd" kategória.

Sajnos legtöbbször elfelejtem nap végén mi is volt tegnap, vagy éppen délelőtt. A gyerek születése óta kb összefolynak a napok, no de nincs panaszkodás, mert örülünk ennek a kis csodának minden nap.

Indulnunk kell munkába és bölcsibe.

Ölelés

#Terianyuvisszatért

Utálom ezeket a napokat, amikor hosszú hétvége van. Ilyenkor jön a "siessmertlekéssükabusztdeaztnehozzadhátminekjajjjólvanhaladjmárhátelmegyabusz" kategória. Amikor összepakolsz, és rájössz hogy fölösleges 9 váltó ruhát vinni 4 napra, hiszen nem gyerek vagy ( na ezzel vitatkoznék) aki leeszi a ruháját egy nap háromszor.  Egyre jobban tanulok. Ma már eljutok odáig, hogy 1 váltó ruha elég, otthon úgysem megyünk sehova, csak otthon takarítok. Oda meg aztán felvehetem a megörökölt  hárli' pólót.  A vissza felé út pedig mindig vicces. Annyi csomaggal jövök, hogy az ajtón nem bírok kimenni nem pedig 3 átszállással. Mert ugye itt nincs bolt, muszáj a zöldség. Nincs wcpapír, nincs kávé, alma, krumpli. Lassan már rituálévá vált, hogy sütőtök is kell hát a gyerek nem eszik húst na'. Ne magyarázzá' rakjad el. Jó lesz az később.

Jófejek az öregek, de havonta egy találkozás épp elég. Már megvan a saját életünk, saját lakással és saját rendszerekkel.

A hab a tortán a hétvégén a névnapomra kapott bicikli volt, ami egy öreg rozoga fehér csepel aminek úgy örültem mint amikor gyerekkoromban megkaptam a rózsaszín háromkerekűt. Már csak egy gond van. Hogy hozzuk el?

Főszerkesztő urat már felpakoltam két táskával. Nálam is két táska. Ajjajj. De ki viszi a biciklit? Most akkor hogy lesz? Te viszed azt én azt? Neem. Fordítva. 

Még egy évvel ezelőtt amikor a napfény városába költöztem ( atyaisten, majdnem egy éve már) vittem magammal egy váltó bicajt, ha esetleg az egyikkel történne valami, legyen másik  amivel járhatok dolgozni. 

Rövid pályafutásom után a bicikli ott maradt a lépcsőházban lelakatolva a kulcs pedig a költözések alatt eltűnt ( ki gondolta volna nem igaz ) 

Tehát így jött az ötlet hogy az a bicaj kell vissza. Főszerkesztő úrnak pont jó lenne, igaz rózsaszín szürke de na ! Édesapa pénteken említette van erővágója.  Kedden indulás előtt tíz perccel jön rá , hogy azt lehet hogy álmodta de az erővágó nincs a helyén. Tanakodás. Mi legyen? 

-"vigyétek el ezt a metsző ollót, megélezem, biztos jó lesz"- Fati

- " az egy metszőolló. Nem karalábét akarok szedni , hanem biciklit lopni"

"Ne magyarázzá', csak vigyed."

Így hatvanhatezerhatvanhat csomaggal és erővágó nélkül metsző ollóval sikerül a tetthelyre érni, majd egy óra próbálkozás és kínszenvedés után az metszőolló és Viking úr krokodildundee késének köszönhetően miénk a főnyeremény.

Egy alig használt rozoga, lapos féktelen bicikli!

Az öröm felbecsülhetetlen.

Meg az is, hogy útközben elhagytuk az egyik pár túra bakancsomat, ami végikísért negyed világon át, ami elszomorít. De ezek csak tárgyak!

:)

Pacsipuszibéke!

Terianyu pszichója

"A művelődési házban vagyunk... Éppen kapjuk az információt a főnöktől, hogy ma érkezik hozzánk egy csoport akik itt is alszanak pár napig. Valami versenyt rendeznek meg. Erőnléti vagy szavaló versenyt. Ő sem tudja. 

A lényeg hogy a művházban alszanak. Ahol egy kanapé van, meg egy óriási terem tele a képeimmel, hiszen tegnap nyitottam meg téli fotó kiállításomat. Mindenki értetlenkedik. Hol akarnak aludni, hiszen egy kanapé van a folyosón. Nem értünk semmit..

Pár perc múlva kimegyünk Vikingúrral, meg egy kedves kolleginával megnézni hogy vajon hányan vannak. Megpillantok a tömegben egy srácot. Magas , vékony felnyírt hajút aki valahonnan ismerős. Pár percig bambán bámulom de nem tudom hova rakni. Majd hirtelen rájövök. Valakinek az öccse ő. Egy olyan valakinek akinek a nevét sem akarom kimondani, mert már elfelejtettem milyen nehéz is volt akkor.

Reménykedtem benne, hogy a testvére nem jelenik meg, hisz mégiscsak diákok vannak itt, ő meg már közel sem diák. Majd mikor kimegyek az udvarra látok egy embert dohányozni aki nagyon hasonlít rá. Nem akarom elhinni. Egy percre megtorpanok, nagy levegőt veszek és tovább sétálok. Csak nincs akkora pofája, hogy megjelenjen a munkahelyemen azok után ahogyan eltűnt . Sajnos nem talált.

Amint elsuhantam mellette megszólított és közölte hogy nem haragszik. Rá sem néztem és mentem tovább Vikingúrhoz a dohányzóba . Nem akartam hinni a fülemnek. Képes idáig eljönni, és még azt mondja megbocsájt?! Ugyan mit?

Mindenki látta kikészültem teljesen. Haza akarok menni, de engedély nélkül nem lehet. Főnökség nincs bent. Vagy kínosan itt toporzékolok még haza nem megy, vagy fittyet hányok a szabályokra és elmegyek. Sajnos maradtam.

Pofátlanul odajött hozzánk, s megkérdezte mi a helyzet? Hogy vagyunk, miközben szívta a cigit egymás után. Ami rohadt mód furcsa, hiszen nem dohányzott. De most valahogy más volt. Gondterhelt és megöregedett.

Vikingúr bátran és büszkén mondta hogy megvagyunk és hogy apa lesz. Hirtelen magához rántott és megölelt. Meglepő volt, mert még senki nem tudta bent, így nekik is újdonság volt.

A férfi arca a gúnyosról komolyra váltott. Azt hitte hogy megtör azzal, hogy megjelenik és felforgatja az életem. De a legmeglepőbb az egészben , hogy semmi érzést nem váltott ki belőlem csak undort.

Nem időztünk sokat. Bementünk az irodába. Nekünk kellett maradni egész éjjel, mert ha rendezvény van valakinek maradnia kell ügyelni.

Hajnalban hallottuk, hogy egyik percről a másikra hatalmas hangzavar keletkezett a teremben. Lerohantam, mert féltettem a kiállítást.

Minimum 80 ember táncolt és őrjöngött egyszerre. Le akartam szedni a képeimet a falról, mentsem ami menthető.

Hirtelen rémes érzésem lett, olyan de ja vu. Mintha világvége következne öldökléssel és háborúval. Féltem. Viking úr nagyon jól érezte ezt, úgy érzem ő is hasonló képpen érzett mert nyugtatgatott hogy nem lesz semmi baj. Megoldjuk és boldogok leszünk. Hárman.

Megint ott termett Ő mint egy váratlan vendég akire nem számítasz. Megkérdezte segítsen e bevinni a képeimet.

Ellöktem magamtól .

Harag volt bennem.  

Féltem.

Technikai tanácsokat kértem Vikingtől, így egyedül mentem fel az irodába. S ő ezt nagyon jól tudta. Utánam jött és belökött az irodába.

Bántani akart láttam a szemében.

Megkérdezte miért teszem ezt. Miért haragszok rá? Nem válaszoltam s ezzel mégjobban felidegesítettem. Ütni készült és én megijjedtem.

Kiabáltam hátha valaki meghallja. Majd a szeme vérben úszott, feje elvörösödött.

Vért kezdett hányni, összeesett.

Kiszaladtam az irodából és ordítottam valaki segítsen.

Egy pillanatra megfordult a fejemben hogy nem segítek neki.

Hogy hagyom meghalni és szenvedni.

Próbáltam mentőt tárcsázni. Miközben vártunk megkérdeztem tőle miért tette?!

Miért jött el, miért bánt így velem? Miért tűnt el hirtelen? Harag volt bennem semmi más. Hála és harag. Mert ha ez nincs akkor nem lenne egy apró pici teremtés éppen születőben. De annyi szenvedést mint amit akkor éreztem.. soha nem éreztem, pedig furcsa életem volt az már biztos.

Nem válaszolt. Hiába kérdeztem nem válaszolt.

Viking úr megérkezett és próbált rajta segíteni. Kivitte az udvarra. Hozott neki friss vizet. Nem szólalt meg hiába kérdeztük. 

Fél óra múlva elment.Szó nélkül úgy ahogy akkor tette.

A mentő soha nem érkezett meg, hiába vártuk.

Ölelkezve ültünk mellette és hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Végre vége."

Nos ilyet is ritkán álmodik az ember ugye?!

Elég pszicho álom (:

Kedves Olvasók!

Gondolom mindenki tisztában van vele, s ha nem is tudja de az óriás plaktokról biztosan értesült már arról, hogy idén október 23-án ünnepeljük ( vagy emlékezünk) '56-os hőseinkre. 

A különböző filmek, kis videók, jegyzetek amiket találtak erről az időről s napvilágra kerültek... a mai napig meghatnak , és úgy élem át minden egyes mondatát mintha ott lettem volna. Lehet ezt hívják szolidaritásnak ,vagy pusztán érzékenységnek ,de rettentően szomorú leszek ezek után. Szomorú, mert rájövök hogy most sem jobb a politikai helyzet mint akkor. Most is diktatúra van ,csak éppen a szolid változat. De ne mélyedjünk ebbe bele mert én sem járok jól, és ti sem ha erről olvastok. Egyszerűen csak nem értem miért pár embert emelnek ki, azok közül akik ott voltak. Miért nem említik minden magyar nevét? Aki ott volt a Corvinnál, aki harcolt , fegyvert fogott és küzdött azért hogy Magyarország jövője szebb legyen. Miét csak Wittner Mária nevét halljuk mindenhol?

A fellázadásom valljuk be, jogos. Elmesélem hogyan és miért jutnak ilyenek az eszembe. Október 18-án a megyei tanácsnok felhívott azzal a kéréssel, hogy pakoljak , megyünk Hódmezővásárhelyre az Emlékpontba.  Fogtam a gépem, és már indultunk is. Még mindig nem volt fogalmam ki ez a Wittner Mária. (ciki vagy nem, lehet a történelem órák ezen részén én nem figyeltem, de nekem csak annyi ragadt meg hogy ő ' 56 veteránja) 

Mikor odaértünk kiderült hogy nincs se megbeszélt időpont, se semmi és Marika néni már éppen indulna vissza Dunakeszire, de sebaj. Tanácsnok úr szépen mosolyog , beengednek. Riportot szeretnénk csinálni, üzenetet küld Pali bácsinak, aki szintén veterán csak éppen Békéscsabáról. Ő az a bizonyos Pali bácsi.

Aki Csabán egy hősnek számít. Akinek fegyvert szorítottak a nyakához, és úgy vonult végig Budapest utcáin '56-ban. Aki a forradalmi tanács elnöke volt.

Megyei közgyűlést tartanak nálunk mindenféle neves ( vagy nem neves, kinek mi) nagykutyával, ahol Békés megyéért díjakat osztanak ki, s közülük az egyiket Pali bácsi kapja, rendkívül különleges életéért. Ami érthető.

Ezért kíván neki üzenni Wittner Mária. Nos, ha beírjuk a keresőbe ki is ő, egyből politikai mivoltát próbálja ráerőltetni a népre. Ami nem szép.

Marika néni egyébként egy roppant kedves, aranyos idős hölgy, akinek szerintem már otthon kellene ülnie , unokáznia és mesélni a helyi gyerekeknek ő akkor mit élt át. Nem pedig a parlamenten csücsülni, felszólalni és nem kívánni azt, hogy a sajtó róla írjon. Félre értések elkerülése végett írnám, hogy roppant kedvesnek tűnik a hölgy. Bájos és magával ragadó ahogy beszél ,de látni a szemében azt a kis sunyiságot.

Miután visszaértünk az Emlékpontból kutatásb kezdtem. S az az igazság hogy nem csak én gondolom azt a sunyiságot róla, hanem még meganyi ember... Feltevések, öszeesküvések tárgyává vált,amiben van egy kis igazság én úgy gondolom de nem voltunk ott, nem tudhatjuk.

A megyegyűlés előtt Pali bácsi rendhagyó történelem óra keretein belül próbálta átadni mindazt a sok megaláztatást és rossz élményt, amit akkor kapott és azóta ish ordoz a szíve mélyén. Néha könnyeket csalt a szemembe.

Vajon mi is képesek lettünk volna megvédeni hazánkat? Kiállni, fegyvert fogni? Harcolni? Sebesülteket menteni?

A szomorú igazság az, hogy a mai társadalom gyermekei ( köztük én is) már nem úgy gondolkozunk a világról mint akkor ők ott.  Nekik már nem jelent semmit a szabadság szó, vagy az hogy haza. Néha úgy érzem némely gyermek egy burkolt kis világban él, ahonnan soha nem akar és a szülő által nem is fog kiszakadni.

" Elgépiesedünk" a telefonokkal, a sok multikultival, azzal hogy egy gyerek panelba születik.  Nincs fegyelem, nincs rend. Nincs családalapítási vágy, minél hamarabb el kell innen menni, nincs megélhetés. De ami a legfontosabb. Nincs bennünk annyi tisztelet hogy fel merjünk lázadni az ellen, ami nem tetszik. Gyávák vagyunk, mert nem merünk fellázadni , s esetleg a szabadságért halni. Félünk a politikustól, de dédszüleink nem féltek az orosztól.

Köszöntem.

Terianyu pszichója

.... tehát így lettünk mi az újságíró pár... Eleinte fura érzés volt itthon is a munkáról beszélni ,de ma már természetes, hogy megbeszéljük a másnpai teendőket.  Általában én kapom a könnyebb emészthetőbb cikkeket, plakátokat, felhívásokat ajánlókat. Ő pedig a száraz nehezen emészthetőt. Teljes arculatváltás van jelen az újságban.  A sok önkormányzati hírt feldobtuk egy kis " hónap embere" vagy " horgász rovattal" , "megkérdeztük a helyieket" stb stb. Találó dolgok amiket szívesen olvasna az ember és nem csak a "száraz " anyagot. A mostani hónap embere egy úr lesz, aki megjárta az El Caminot. Fotókkal, dús élménybeszámolóval.. Ilyenkor eszembe jutnak az én utazásaim...hogy mennyire hiányzik  a világjárás...... Kisebb csodának érzem hogy még mindig egy helyen vagyok, ugyanazon a munkahelyen, hisz aki ismer tudja, hogy ez nálam nagy szó. Lehet megkomolyodtam!? :P

Két héttel ezelőtt még egy újságírói képzésen is részt vettünk. Igaz csak tanúsítványt kaptunk, de olyan emberektől kaptuk a képzést akik már töb évtizede szerkesztenek újságot ( megyei lapokat, főszerkesztők pesti hírlapoknál) egyszóval durva érzés volt hallani, hogy meg lehet ezeket az újságokat írni no politikával is, csak kellőképpen figyelni kell a tartalomra. Az utolsó napi képzésen protokollt tanulhattuk az ország legjobbjától , Görög Ibolyától aki a parlamenti képviselőkkel dolgozott több mint tizenöt éven át. Szinte úgy éreztem magam mint egy comedy előadáson. Dőlt a könnyem a sok kacajtól. Nagy művésznő az Ibolya. Kellő szigorsággal és hatalmas adag humorral tálalja a protokoll szabályokat mind az üzleti mind a magánéletben.

S ha ez még nem lenne elég információ az életem változásáról, akkor bejelenthetem újra iskola padba kerültem. Noha csak esti tagozatra, de az is iskola.  Majdhogynem keményebb mint a nappali tagozat. Keramikusnak álltam , és már alig várom hogy megmutathassam kézügyességem és dekorációs boltot csinálhassak tele tele szeretettel :)

Ölel:

Pszichomókus

Kedves Olvasóim! ( már hogyha akadnak olyanok akik azok után, hogy hónapokra eltűnök még olvasnak)

Úgy pörögnek az események , hogy lassan követni sem tudom.

Nos visszaolvasván az utolsó bejegyzésemet kissé sok dologról maradtatok le.

Kezdjük ott, hogy kultúrközfogisként picit unalmas volt a 8 óra semmittevés! Aztán egyre és egyre jobban beleástam magam a helyi újság szerkesztésébe, felkértek események fotózására, és a végén azon találtam magam, hogy még élvezem is a cikkek írását bármiről is legyen szó.

Na jó, nem kell arra gondolni hogy olyan ez mint a Times vagy a Telegraph de egy 6ezer lelket számláló ( ezt a szakszót is az újságíró tanfolyamon szereztem)településen ( városban) ez igenis nagy szó.

Eddig két dolog miatt olvasták kevesen az újságot. Egyrészt azért, mert össze-vissza volt dobálva időrendszerűt lenül  a téma a havonta megjelenő számba, a másik pedig az, hogy semmi másra nem használták az emberek csak arra, hogy krumplit hámozzanak rá, jobb esetben a toalettben olvasták. ( na az a ciki ha ez már a jobbik eset.)

Tehát a kevésbé szimpatikus kis hölgyike negatívként élte meg az újságírás örömeit, némi vita után a főnökkel rádöbbentette arra, hogy nem akar tovább nálunk tevékenykedni aminek némileg örült az egész iroda.

Így jöttünk képbe mi a családi vállalkozásunk. Pályázatot írtak ki, amelyre csak szakképzett embert vehetnek fel.  Már akkor ott motoszkált a fejemben... Igen, nekem írnom kellene, újságot és tvt szerkeszteni. Aztán jött a váratlan hideg zuhany. Ja, hogy ebben a városban minden a politikáról és valljuk be a korruptságról szól?! Akkor ugrott az egész. Engem ne fenyegessen senki, ha nem közlök le valamit az egyik képviselőről amint éppen hazudozva ígéretet tesz erről-arról.

Jó nekem a kultúrközfogi. Aztán megkaptam az ajánlatot. Még rá sem bólintottam, de már úgy beszéltek hozzám mintha én lennék a főszerkesztő. Nem éreztem magamban azt a vezető szerepet aminek ilyenkor kötelezően meg kell lenni. Csak annyit akartam elérni, hogy az újságban ne legyenek ilyen rettenetes képek mert ez valljuk be.. Botrány. Amikor a főcímlapon egy pixelháborús kép van, nem figyelve az arany-metszés szabályaira, a kép felbontására és a háttérre. Azt hiszem Mr.  Koca ( tényleg ez a főiskolás lektorom neve) agyvérzést kapott volna kétszer ha ilyet adok ki a kezemből.

A főnökség elhitette velem hogy tényleg tudnám csinálni, hát zseniális fotókat csinálok és szakmabeli is vagyok.. De én akkor is azt mondtam hogy több pénzt kérek. Nem fogok 52ezerért dolgozni. Ja és nem azért mert a pénz boldogít. De úgy érzem nem lehetünk elég szerények ha a munkánkról van szó, és Louise Hay könyvében olvastam, ne sajnáljuk a másikat. Kérjük el azt amit úgy érzünk reális ár a munkánkért.  Ezért javasoltam dupla fizetést (valljuk be, manapság ki ír újságot 100ezer forintért?)

A pályázat jegelve lett, nincs megfelelő ember, hisz én nem vagyok alkalmas vezető pozícióra, másra gondoltak. Viking úrra. Nincs mit szépíteni először a féltékenység és a harag tombolt bennem. Szeretem imádom , de úgy éreztem nekem kellene ott lennem. Tudnám csinálni csak biztatás kell.

Idővel beláttam, ha egyedül kellene ezt az egész kalamajkát csinálni már biztosan feladtam volna.

Ketten  összecsiszolódva kiválóan működünk együtt, amiben ő jó abban én kevésbé és a legjobb hogy  teljes mértékben szabad kezet kapok fotózásban, képszerkesztésben és újságírásban is.

.....folyt köv....

Érdekes dolog a gyereknevelés. Hány éves kortól aludjon a havernál? Mit tanítsunk otthon neki? Legyen e számítógépe? Vagy okos kütyüje? Tanuljon e zenét? Fogjuk vissza, ha menne világot látni?

Azért merült fel bennem ez a kérdés, mert ma reggel egy idősebb úrral csevegtünk pár szót. Most , hogy művelődés szervezői ágon dolgozom, sok érdekes ember megfordul nálunk. Ez az úr ( nevezzük Bandi bácsinak) egy világjáró nyugdíjas.

Most jöhet a kérdés? Magyar nyugdíjból hogyan? A választ nem tudom, de bizonyára összespórolta a sok év alatt. 

A gyermekei és unokái is szintén világjárók. Az unokái például Írországban és Olaszországban élnek. Ott járnak iskolába és óvodába. 

Nem vagyok világjáró, csak pár országban jártam Európában, de az biztos hogy az oktatás nem mindenhol egyforma. Lehet szidni például a magyar közoktatást, hát persze hogy lehet. Mi magyarok csak a kárörvendésben és a hibák keresésében vagyunk a legjobbak, de ha összehasonlítjuk az angol oktatással akkor tátva marad a szánk, mennyivel jobb az oktatás itt, mint külföldön.

A gyermekek kint 5 évesen már iskolába járnak ami szerintem nevetséges.  Még éppen hogy elkezdi felfedezni a világot máris lekötik és öntik a fejébe a tudást. Jönnek a követelmények, az elvárások és a gyerek ezt hamar megunja. Ezért van az, hogy annyi 16-17 éves inkább a tovább tanulás helyett elmegy dolgozni. Húsz évesen családot alapít ( vagy éppen már a harmadikat várja) elválik és a gyerek szülő nélkül marad, csonka családban nő fel. Picit felelőtlennek mondanám. De nincs ezzel gond. Más kultúra, más világ. Itthon manapság ki vállal gyereket 16 évesen? Nem sokan ugye? Gondoljunk bele...igen szinte csak az a bizonyos réteg teszi meg. Persze akadnak kivételek.

Más országokban is tanítják a gyermeket arra, hogy önálló legyen és akár a szabadban is képes legyen túlélni. Itt inkább a Skandináv országokra gondolok. Utazásaim során 2 országban is igen jól megfigyeltem az életfelfogásukat.

Például Izlandon teljesen más jelentése van az életnek mint itt nálunk.

Jobban tisztelik a természetet, azt hogy óvni és vigyázni kell a környezetünket nem pedig rombolni. Elég sok városban jártam ott és sehol nem találtam szemetet az utcán. Miért? Mert arra volt nevelve gyerekkorában hogy ne szemeteljen.

Ott a gyerekek túrákra mennek hetente  vagy havonta és felfedezik a világot. Kint vannak szabadban. Sátorban alszanak.Tüzet gyújtanak. Állatokat fognak és megtanítják nekik a túlélési szabályokat.

Ugyanez vonatkozik Norvégiára is. Volt szerencsém 3 gyerekkel egy háztartásban élni majdnem egy hónapig.

Jo Milan 4 éves virgonc törpe úrral aki mindent értett amit angolul mondtam neki. ( Milyen durva igaz? 4 évesen érti amit mondok neki angolul)

Ia Sofia 7 éves. Együtt tanultunk, takarítottunk és játszottunk.  Fogékonyak az új nyelvekre. Imádták ha magyarul beszéltem hozzájuk. Évente többször jönnek hozzánk magyarokhoz.

Édesapjuk pedig már a ragozásokat tanulja magyarul.

Vicces, hogy csak nálunk nem divat az hogy önkénteseket fogadjunk a világ minden tájáról és tanuljunk tőlük.  Pedig ennél jobb dolog nincs.  Joel Baering Jonsson izlandi szállásadóm szavaival élnék. "Ha nem tudom látni a világot , én hozom el az otthonomba a világot"

Szerintem ne féljünk az idegen kultúrától, mert mindig tanulunk valami újat.

Utólag megjegyezném hogy ez nem kritika , csak egy vélemény. Szeretem a hazámat, de van amikor mi is elég nyitottak lehetnénk az új felé.

Köszöntem.

Terianyu pszichomókusa

Furcsa érzés, amikor az az ember áll a színpadon akivel együtt élsz. Jobban izgulsz mint ő, pedig neked nincs miért.  Lazán felsétál a színpadra, s lenyom egy fél órás koncertet úgy, hogy közben engem néz és kancsintgat. Na ezt kapd ki Mrs Bean. Igen! Neked kacsint az a rákkenróllsztár! Nem túl sok ember volt de pont így volt jó. Kellő bakizások, fél órás csúszás de így volt jó. 

A zenekar tagjai is jófejek, lassan ideje lenne összepacsizni velük komolyabban!

Ahogy állt Ő a színpadon csak néztem és mosolyogtam. Mosolyogtam mert szerencsésnek érzem magam hogy az élete részese lehetek, s mindezt megosztja velem. Rémisztő hogy napról napra egyre jobban belé esek mint az a bizonyos vak ló.

Az a baj , hogy nem tudom ennél jobban hova tudnék még jobban? Mondjuk  szeretni?

Mindezek mellett amit a koncerten éreztem, s az az utáni koncerten leírhatatlan.  Egyfajta összetartozást, vagy ki ahogy nevezi. Jó látni, hogy ezek az emberek mennyire összetartóak és ami a legfontosabb. Lelkesek! Lelkesek a zene iránt , ami köré felépítik életüket. Pedig ha tudnánk mennyi gyakorlás van ezek mögött. Mennyi összeveszés barátnőkkel, mennyi le nem mondott közös program a családdal és elvonulás esténként!  Mennyi közös zenélés a haverokkal, közös sörözések és nevetések.... Jó dolog valahova tartozni.

Ilyenkor rádöbbenek hogy hiányzik a fotózás.  Hiányzik az hogy biciklire üljek, nyakamba vegyem a várost és csak fotózzak. Bármit ami megtetszik. Picit fél embernek érzem magam a gép nélkül. Habár mindig azt mondják ne bánkódjunk, hisz ha elengedünk valamit egy jobb és újabb dolog jön helyette. Hát. Már alig várom.

Eleinte azt hittem, hogy nincs érzékem a fotózáshoz és hogy csak ez is egy múló hobbi. De azt hiszem ebben tévedtem. Ha múló hobbi lenne nem hiányozna.

Reméljük egyszer... ;)

PuszipacsiBéke

Terianyu pszichomókusa

2011 június 18-án fogtam magam , jó pár cuccot és elindultunk Angliába szerencsét próbálni.  Érettségi bizonyítvány átadása után két nappal már robogtunk Sopron felé, ahol átléptük a határt.

Amikor vártuk hogy átléphessünk azt kívántam bárcsak megállíthatnám az időt vagy lefagyaszthatnám. Kiszállnék az autóból és elteleportálnám magam haza.  Haza, ahol biztonság van, minden a régi kerékvágásban megy, és értem amit beszélnek. Mert bárki bármit is mond mennyire jól beszéli az angolt egy két külföldön balul eltöltött nyaralás után rájön, hogy amit az iskolában tanulsz az minden csak nem angol. Sőt még az érettségid sem jelent semmit. Hát még a középfokú nyelvvizsga.

Egyedül érzed magad. Nincs melletted senki aki támogatna, akire számíthatsz ha baj van. Roppant kellemetlen érzés hogy a munka köré építed az életed és bármilyen munkát elvállalsz. Magadra maradsz, és a túlélés a cél. Mindenki alulról kezdi, és nem számít milyen végzettséged van , ha látják benned azt a pluszt bárki lehetsz. Akár vezető pozícióba is kerülhetsz . Te szabod magadnak a korlátokat, viszont ez azzal jár hogy lemondasz mindenről. Szabadidőről, barátokról és családról.

A kérdés az, hogy szeretnéd e csinálni? Hozol e ennyi áldozatot hogy megtedd?

Ha szerencséd van akkor bekerülsz egy olyan céghez vagy étteremlánchoz ami szerződést ad. Ami mindennél fontosabb : biztos munkát és megélhetést.

Ha nem vagy szerencsés akkor marad az amit a legtöbben csinálnak.

Reggel 6-kor beülnek az irodába és várnak 8 -ig, mikor az adott cég felhívja az ügynökséget , hogy kell neki x ember a mai napra. Érkezési sorrendben választják ki az embereket, tisztára mint a rabszolgatartó időkben. Szóval ha lekésted a buszt reggel mert éppen még a " jóreggeltkeljmárfel" kávédat szürcsölgetted az pech. Ennyi miatt csúsztál el napi ötven angol fonttól, ami lehet hogy a következő heti buszbérletedet jelentené.  Ha bejutsz a szerencsés tíz-tizenöt ember közé az azt jelenti hogy mehetsz dolgozni tízre.

Odaérsz a cég telephelyére, és már mehet is a munka. Este hatig szól a műszak, de a legtöbbször túlórázol amit nyilván elvállalsz. Két okból. Az egyik az az, hogy plusz pénz ami mindig jól jön, a másik az, hogy kell a jó pont hátha beraknak állandó munkásnak.  Este 11- éjfél körül hazaérsz, és másnap minden kezdődik elölről.

Így telnek a hónapok. A megélhetésért küzdesz. Itthon pedig azt hiszik hogy minden az öledbe hullik, és mennyire jól élsz. Habzsolod az életet, rengeteg szabad időd van  és tele vagy pénzzel. Persze ez mind lehetséges KIVÉTEL ERŐSÍTI A SZABÁLYT , de úgy vélem mindenkinek az elején volt a legnehezebb. Valaki megelégeli ezt az életet, és hazajön, mert feladja . Hiányzik neki a családja, az élete és nem akar többé IDEGEN lenni. Vannak az erősebb jellemek akik addig küzdenek még nem szereznek biztos állást, felépítik az életüket apránként és a jobb élet reményében még maradnak... Az már más kérdés kinek mi a jobb élet. A jobb élet egyenlő a pénzzel? Vagy a jobb élet egyenlő a boldogsággal? Ellentmondások ezek, amiket minden ember máshogy él meg.  S persze vannak azok még többre vágynak.  Nem csak felépítik az életüket, de még feljebb és feljebb törekednek.  Nagyon sokat fejlődnek  leginkább mentálisan. Beíratkoznak felsőbb intézményekbe és több kitartás van bennük mint sok brit állampolgárban. Tesznek azért az országért ahol élnek, beilleszkednek és harcolnak. Erős jellemek. Bátran kijelentem és persze ez a saját szemszögemből nézve ők azok, akik bárhol a világban képesek helyt állni. Jómagam is az utóbbiba tartozok. Beíratkoztam főiskolára nulla nyelvtudással, végigmentem a diákhitel herce-hurcán nulla angollal. Telefonok ide -oda, időpont egyeztetések, ilyen papír olyan papír, jövedelem igazolás éssatöbbi. Igen, volt hogy idegennek éreztem magam az órákon, mert egy kukkot nem értettem abból amit hablatyoltak de megtettem. És tudjátok mit? Rohadt büszke voltam magamra mikor hazamentem, vagy elvégeztem egy modult. Nem azért mert nagyképű vagyok, csak mert nem értékeljük a képességeinket.  Nem merünk magunkra büszkék lenni. De igenis legyél büszke ha elérsz dolgokat az életben. Főleg apró dolgokra! Mert nem a vég elérése a cél, hanem a véghez vezető út . Sokat sírtam, sokat voltam elveszett egy idegen országban de nem adtam fel és harcoltam. Elvégeztem az egyetemet és megkaptam a papíromat. Hivatalosan is fotós lettem.Még tovább akartam menni. London legjobb művészeti egyetemén szerettem volna tanulni. Nem álltam meg, négyszer jelentkeztem mire behívtak meghallgatásra de sajnos a nyelvvizsga pontjaim nem voltak elegek így az utazás mellett döntöttem.

Őszintén szólva egy világ omlott össze bennem. Hirtelen minden gondomat felnagyítottam és nem akartam továbbezt csinálni. Már annyira közel voltam. ... s hirtelen minden apró darabokra hullott szét.  Egyedül 22 évesen nőként elindultam!

65kg-os hátizsákkal, a gépemmel és nagyon kevés pénzzel . Tudtam hogy stoppolni fogok, hogy sokszor nem lesz mit enni, vagy éppen álomra hajtani a fejem de belevágtam. Aludtam idegennek tűnő kedves emberek kanapéján, akik főztek nekem, elláttak élelemmel és biztonságot nyújtottak arra az éjszakára. Aludtam olcsó motelben és stoppoltam hogy eljussak A-tól B-be.

Megbántam e? Nem.

Idegennek éreztem e magam? Igen, nagyon sokszor. De boldog voltam és büszke magamra. Büszke hogy meg mertem lépni, kitörni a társadalmi normákból és fél évig három országot bejárni úgy, hogy önkéntesként "beépültem" családokhoz közösségekhez. Fotózhattam, rendkívüli embereket ismertem meg ,és mindenekelőtt tanultam.

Azt hogy bárhol is vagy a világban idegen vagy.  Nem számít ki mit mond. Idegennek lenni nem rossz dolog. Sőt! A lehető legjobb érzés a világon.

Terianyu Pszichomókusa

Na tehát kérem szépen végre ezt is elértük! Végre elértem hogy olyan területen dolgozzak amit szeretek csinálni. Plusz amihez egy kicsit értek is ;)

Amióta a székhelyemet áthelyeztem Békés megyébe minden dolog mintha kezdene a helyére kerülni.  Mintha egy gyerek a kezébe vette volna az én kirakómat és elkezdte volna kipakolgatni.  Életem azon kis szeglete kezd felépülni amiről soha senkinek nem beszéltem. Csak mindig is rettentő módon vágytam rá.

Ilyen például a kézművességgel való foglalkozás, a rendezvények szervezése  és bármi nemű kreatív ötlet. Talán saját workshoppok kialakítása?! Az hogy olyan embereket sodort az élet az utamba akik az álmom beteljesítésének segítői már meg sem lepődöm. Egyszerűen rohadt hálásnak érzem magam mindezért.

Vidéki élet amire vágytam. Egy  ember aki a legjobb barát, s aki maga a szerelem. Akibe minden nap egy picit még jobban beleszeretek, s ha hangját hallom elönti testem a libabőr és érzem hogy rá vártam hogy újra megtaláljon. Akire áhítattal tekintek. Egy új család akik gondoskodnak rólam mintha  egy vér folyna az ereinkben . Egy jó munkahely, ahova örömmel megyek be. Ahol van egy kreatív íróasztalom. Ahol adhatok másoknak, s ők értékelik.

Zenész kedvesnek köszönhetően még az éneklés után is elkezdtem érdeklődni. Bátran kijelenthetem felvettük első közös számunkat. Azt vettem észre hogy egyre inkább élvezettel nyomtam meg a record gombot még hatvanhat ismétlés után is. Igaz hamis néha, a jó pap is holtig tanul de miért is ne? Ha lenne valaki ki tanítana énekelni  talán még a bakancslistámról is kihúzhatnám . Mindig is örömmel töltött el az éneklés. Igaz a főzés közbeni, meg zuhanyzás alatti de ezek a dolgok változhatnak. Ahogy az élet is változik, s a könyv is íródik folyamatosan.

Eljött a pont amikor elkezdtem hinni magamban hogy képes vagyok rá, és ez rohadt jó érzés.

Hálás szeretettel : Terianyu pszichomókusa

Kedves Mamikám!

Nagyon hiányzol. Ami furcsa, hisz nem is ismertelek. De mégis úgy érzem hogy közel álltunk. Néha még azt is hogy vigyázol rám valahonnan. Van rólad egy képem. Ami az egyetlen amit találtam rólad. Valahogy mindenki nagy becsben tartja a képeidet! Érted Mamikám?  Kincs voltál!Sőt! Még szerintem vagy is! :)

Ezt a képet úgy találtam a szekrény mélyén. Még a régi konyhában készült. A legjobb barátnőd állt melletted. Biztos jókat kacagtok már együtt bárhol is vagytok. Emlékszem neki is olyan puha kis ráncos arca volt mint neked. Vicces szemüvege volt és állandóan cigiztetek! Azért picit haragszom rád. De csak egy  nagyon picit. Anya azt mondta hogy  oxigén maszkod volt de még akkor is cigiztél. A fehér csíkos köntösödben. Ez az egy maradt meg. A köntös , az illatod meg a ráncos arcod. Furcsa dolog ez a rák. Sajnálom hogy nem lehettem veled. Sőt azt is sajnálom hogy nem tudlak elengedni. Annyi jó dolgot hallottam rólad de annyiszor és annyiszor. Mindenkinek van emléke rólad. Nekem semmi. Pár foszlány és illat ami megmaradt de leginkább csak a képek és a történetek azok amik maradtak rólad nekem.

Mami! 

Nem töltenél velem egy napot? Csak egyet kérek hogy megismerjelek egy picit. Söröznénk az erkélyen és szívhatnád a barna szofit mit bánom én, csak beszélj hozzám. Kacagj mint a képeken, úgy hogy lássam a boldogságot az arcodon. Hogy elmeséljem a kis utazásaimat, hogy miken megyek keresztül lelkileg és hogy megismerd Őt. Ajj Mamikám..... hiányzol.

Kedves olvasóim!

Elnézést kérek a majdnem egy hónapos eltűnésért, de internet hiányában nehézkes írni. Még egy darabig nem is lesz úgyhogy megpróbálok majd valami nyilvános helyről posztolgatni. Ez két dolog miatt jó.

Az egyik: tisztára úgy érzem magam mint írók akik elvonulnak a magányba és elkezdenek írni majd nyilvános helyekről tudnak kapcsolatba lépni kiadókkal és publikáltatni.

A másik pedig hogy végre rájöttem: tényleg van élet internet nélkül.

Nem szenteltem sok időt az írásnak. Megvan annak is a maga ideje és szépsége. Most egyelőre nem vagyok ( voltam) olyan ihletettségben.

Viszont bátran kijelenthetem hogy szerelmese vagyok ennek a városnak. Igen igen tudom hogy pici, és hogy alig fér rá a térképre, de varázslatos.

Ez az a hely, ahol nincsenek nagyobb üzletláncok. Ami néha átok, néha áldás.

Nincs csak egy ATM automata.

Minden a kultúra körül forog.

Traktorok, és kombájnok járják az utakat akár éjjel is mert aratás van. ( fő utcán is!)

Ahol fiatal a polgármester asszony és egy laza " heló" val köszönsz neki miközben nézelődsz a hivatalban.

A hivatal egy régi épület felújítva. Nagyon egyszerűsített, mégis tökéletes a célnak megfelelő. A díszterem pici és tágasan barátságos.

Mindenki idegen számodra de úgy érzed itt már jártál valamikor. Mindenki köszön, barátságos és ami számomra a legfelfoghatatlanabb: nem zárjuk le a bicikliket ha beugrunk a boltba. Pedig ez egy város! Nem falu! Város!

Lazán rajta hagyjuk a csomagtartón a táskákat, beugrunk a boltba és a bicikli ugyanott marad. Nincs hűlt helye, mint más városokban.  Ez számomra azért szokatlan mert az én járgányomat bő egy két hónapja tulajdonították el, egy bevásárló központ elől úgy hogy le volt zárva!  Itt meg....

Nehezen de mégis csak sikerült jó pár dolgot kipipálnom a " bakancs listámról" avagy inkább a kívánság listámról.

Itt az élet nyugodt, békés és minden tökéletes.

Igen. Tudom. Pénz nem sok van, de hogy őszinte legyek? Szeretet van és ez a lényeg.

(most csak ennyi)

(Vikingnek)

Tudom kedves Viking azzal nem tudok számlát fizetni, de úgyis megoldjuk. Csak arra kérlek hogy próbálj boldog lenni a pénz nélkül és ne agyald túl. Én már megtanultam elengedni. Emlékszem még mielőtt ide nem költöztem volna nagyon nem találtam a helyem. Alig teltek a napok, szenvedtem. Vergődtem hogy nem lehetek veled. Most pedig hogy itt vagyok. Gyorsan telnek a napok. Persze, nem azt mondom hogy néha nem érzem úgy hogy magányos vagyok annak ellenére is hogy itt vagy.

Vannak percek, amikor kifejezetten nem szeretek egyedül lenni és társaságra vágyom. A társaság címszó alatt pedig valami közös programot értek ( nem filmezés) hogy az agyam megálljon kattogni és a jelent élvezze.

Úgy érzem ez egyszer talán (remélhetőleg) be is fog következni  és ezt egyedül nekem kell rendbe tennem.

Sokszor látom hogy nem vagy jelen, ami elszomorít és aggódásra ad okot. Összehasonlításra és arra hogy mással biztos jobb volt együtt lakni stb. Tudod a sok humbuk hülyeség, amit az egó kreál. Amit el akarsz nyomni de általában nem megy.

Szeretném ha boldog lennél, de félek velem nem tudsz.

Szeretném hogy azt csináld amit szeretsz és ha úgy kelnél fel, hogy " Igen! Egy újabb nap! Megint bemegyek dolgozni"

Szerinted a pozitív munkás idézeteket kinek másolgatom a falakra? Vagy azt, hogy hagyd el a pénz gondolatát is, mert hiába agyalsz rajta nem oldódik meg semmi?

Néha elcsodálkozom, mennyi gondunk van...." gondunk..." mert ezek nem gondok.

Gondolj csak azokra akiknek temetésre kell összegyűjteniük az utolsót, akik napról napra élnek, a hajléktalanokra, az éhezőkre. Ők  sem azt gondolják hogy milyen szar az élet! Hanem küzdenek. Mert úgy érzik van miért.

Nem tudok eléggé hálás lenni azért amiért megosztod velem a minden napjaidat , amiért befogadtatok egy új családba ami varázslatosan összetartó és kedves.

Amiért látom ahogyan rám nézel. Szeretettel ! Na . Olyankor elszáll minden és csak a béke van!

Nos nem szeretem a focit, de a tegnapi győzelemtől hangos az egész ország.  Nem láttam a tegnapi meccset. Hogy őszinte legyek nem tud lekötni, hiába sport . Viszont az ahogyan az egész ország szurkolt értük, kimennek a fővárosban a terekre és EGYÜTT nézik hogyan teljesít egy csapat. Hát... Azt hiszem ez az összetartás jele.  Ahogy a képeket nézegettem illetve az ismétlést.. be kell valljam azért megkönnyeztem... ( mondjuk én mikor nem) Amikor pedig a " ria ria hungáriát" skandálják egyszerűen lúdbőrös leszek. Picit érzem az összetartást.

Örülnek vagy sírnak, de együtt!  Kár hogy ez az összetartás csak a sportokra igaz.  Ha nézzük a forradalmat és a szabadságharcot valahogy ez olyan magyar dolog nem? Hogy összetartunk bármi áron. Hazaszeretet, lobogók, kivágott zászlók és a nemzeti Himnusz aminél nincs szomorúbb. Megviselt  ország vagyunk az már biztos.  Remélem egyszer megéljük azt is, hogy békés ország leszünk. Hol a reformok elfogadhatók lesznek. Ahol megéri majd dolgozni. Ahol picit vissza lehet hozni azt az érzést ami a Moszkva tér című filmben látható. Gondolom mindenki látta.

. 1989. Budapest. Zsigulik. Érettségi. Diákszerelmek. Nyár. 

Nem, az sem volt könnyű időszak. Nyilván nem. De mégis más volt.  Tíz emberből nyolc azt mondta volna hogy hiába volt szegény idő akkor. Mégis jobb volt.Voltak emberi kapcsolatok ami mostanában sajnos hiánycikk az emberek életében. 

Boci mama aki a filmben szereplő Petya mamája pedig zseniális néni és színésznő. Valahogy így képzelem el Mamit is a leírtak alapján. 

Béke

és

H

U

N

G

Á

R

I

A

Mókuska

Nem tudom eldönteni mit érzek. Furcsa frusztráló érzés kavarog bennem.

Van hogy annyira akartok egy dolgot hogy már már "beteges"nek mondható?

Annyira vágyom rá, és annyira lassan telnek a percek.....

Bármibe is kezdek hogy eltereljem gondolataimat pár perc után feladom.

Csak egy dologra tudok gondolni. Vagyis inkább egy valakire.

Érzem hogy feszít valami belül. Robbanni készül, de nem tudni mikor. És nem a robbanástól kell tartani hanem a közte eltelő időtől. Amíg várunk. Várjuk a robbanást . Hogy túlélés lesz e vagy halál?

Bele lehet őrülni ebbe?

Félek elriasztom azt akit nem akarok. Hogy a görcsösséggel megfojtom az egyetlen olyat, akivel bárhol és bármikor.

Létezik olyan hogy szerelmetes vagy. De az őrült módján? Amikor minden percben vele lennél. Bármit megadnál hogy újra lásd?  Hogy azon gondolkozol hogy gyalog elindulsz csak hogy lásd? Hogy hallgatod a közös számot és kb üvölteni tudnál miért nem vagy vele?

Azt hiszem már értem Ady Endre és Léda kapcsolatát...túlságosan is.

S vajon ez álca? 

Nesze neked rohadt sok spirituális könyv. Guruk és egyéb dolgok.

Valaki pofozzon fel! Csak érezzem hogy élek.

Viking úr! Részvétem! :D

Valakimentsenmeg?!??!?

Varázslatos, madárfüttytől és kutyaugatástól még hangosabb jó reggelt! ( na nem megy ez nekem, ne erőltessük)

Ma egy káprázatos , békés tanyán ébredtem. Teljesen elzárva a külvilágtól, jó pár kilóméterre a főúttól. Arra keltem, ahogy a napfény beszűrődik az ablakon és pont a szemembe világít. Hirtelen a fejemre tettem a párnát és hangosan elkezdtem röhögni.  Egy olyan káromkodást akartam lezavarni amit a legtöbben ilyenkor teszünk. De még mielőtt kimondtam volna megállítottam ezt a fránya gondolatot és csak röhögtem. Leginkább magamon hogy mégis Echkhart bá' tanításai megértésre találtak. Állítása szerint egy idő után ha sok hasonló mentalitású emberrel találkozol és/vagy könyvet olvasol akkor az agyad átformálódik, és már észre veszed amikor az egód befolyásolni szeretne. Nos, ez ma megtörtént.

Hálás voltam hogy ebben az álomban lehettem.

Valaki kaparta az ajtót így már muszáj volt felkelni. Egy hatalmas nagy szőrpamacs kívánta a társaságom, így nem volt mit tenni beengedtem. Lefeküdt a szőnyegre én visszahuppantam az ágyba és békésen elbeszélgettünk.

Igazából csak én beszéltem de ő feltehetőleg élvezte hogy be nem áll a szám és csak mondom neki mennyire szerencsés.

Nem sokkal később össze szedtem a cuccaimat és indulásra készen vártam . 

Közben gyönyörködtem a meseszép látványban. A nyirkos fűben.

A csobogó vízesésben.

Abban a hatalmas szeretetben amit ez a 9 kutya adott.

Elvarázsolt. Nem kicsit. Nagyon.

Elbúcsúztam a lovaktól , az összes állattól a farmon és elgondolkoztam azon mennyire így szeretnék élni nap mint nap. Amikor nincs rohanás, csak szeretet és béke.  

Majd hirtelen felébredtem!

Jajj, várj! Ez nem is álom volt.

Néha azon töprengek magam elé meredve hogy hol is tudnám én ezt elképzelni? Itthon is, valahol a Badacsony környékén de azért Indonéziában ... Na az apukám nem semmi lenne. Bambusz házakban lakni, bambusz kalapban biciklizni. Monszunban. Szélben. És harmincöt fokban. Rizsföldeken leégni. Gyereket az iskolába vinni. Biciklin , nem ám buszon. Ebédet főzni. Kimenni dolgozni. Saját növényeket termelni. Jógázni. Úszni. Meditálni.Tűz mellett gitározva énekelni. Egy saját béke szigetet létrehozni.

Lehet nagyképűen hangzik. Lehet nem. De tudom hogy még ebben az életben létrehozok egy ilyen béke szigetet magam körül. Érzem. Csak türelem kell.

Meg támogatás.

Hjajjjj de szeretnék .. :)

Béke.

N

a

m

a

s

t

e

Pszicho

Ti hisztek a karmikus szerelemben?

Lélektársak

Ismerősek ezek a sorok ugye?

Azt hiszem bátran kijelenthetem amitől picit féltem kimondani mert mégis rémisztő ez a karma dolog, meg lélekvándorlás és reinkarnáció.  Írtam már korábban a " másik félről" is, amely ehhez köthető.  Amikor leírhatatlan érzés fog el ha azzal a bizonyos másik féllel vagy....... Vagy éppen ülsz az ölében, hallgatod ahogy énekel és ahogy a mellkasára hajtod fejed hirtelen nem hallasz semmit, csak a szívverését, majd a tiédet hallod ahogy a torkodban zakatol. S észreveszed hogy a kettő dobogásának ritmusa egybe folyik. Nna, ez az amit még soha nem éreztél.... Picit mintha megértettem volna a létezés apró darabkáját s válaszként mosollyal feleltem. 

Az már csak hab a tortán hogy a másik fél valamilyen oknál fogva érzi a rosszat ami veled történik vagy ami éppen benned lezajlik. Nem titok hogy kiről beszélek. Hudák Gergő úr !

Amikor elmesélted ott, akkor hogy volt egy rossz álmod velem kapcsolatban ...  S amikor én elmondtam hogy akkor tényleg mély ponton voltam, bolyongtam és elvesztem minden értelemben akkor kezdtem belátni hogy nekünk közösen , de meg kell szabadulnunk a karmánktól.  Valahogy azt is érzem és olvastam is több ezoterikus cikkben, hogy ha ilyen erős a kötelék akkor mi nem csak egy inkarnációban találkoztunk már. Hanem többször. A végén pedig mindig megtaláltuk egymást. Tehát az hogy melyikünk távozik el előbb számomra oly mindegy. Hisz tudom hogy találkozni fogunk még. Nevetni fogsz még felém azzal a széles mosolyjal habár nem biztos hogy ember formájában, de tudom hogy látni fogom még azt a szempárt ! :)

 

Naposabb összetaposott csigáktól mentes reggelt kívánok!

(nem, én nem tudok ilyet.Ezt csak a Buda Marci tudja. Marci hiáááááányzoool! )

Mostanában elég sűrűn nézem az angolok által kreált " social media"-t.

Legyen az TV vagy épp közösségi portálok. Tegnap jó asszony módjára(és mert megint kaptunk ingyen meggyet) magoztam a meggyet, gondoltam ideje x idő után híradót nézni. De úgy igazán. Odafigyeléssel. Azt az egy órát.Végig.

No hát kérem szépen 18 percig jutottam. Azért ez már nagy teljesítmény. Ezek után kinyomtam a tvt ültem és csak bambultam és gondolkoztam hogyan lehet ennyire gonosz ez a világ. Aztán rájöttem hogy pont ezt kívánják velünk tenni.Manipulálni.Máris elmúlt a kellemes érzésem, a pozitív aurám hirtelen átcsapott egy negatív halmazzá.

A gyilkolásról, a kormány szidásán keresztül egészen a foci EB-ig mindenről szó volt. De valahogy nem hallottam egy olyan hírt sem amelyben azt mondják hogy " ülj le két percre. Legyél hálás azért amid van, hunyd le a szemed és relaxálj picit, mert hatalmas dolgot vittél végbe ma.

Igen Te, aki gyermeket nevelsz, aki ebédet főz  a férjének, aki vasárnap is dolgoztál és akiben szeretet lakozik. " Ezt miért nem akarják elmondani? Csak azt hogy valaki megint kirabolt egy dohány boltot egy sörös üveggel?

A "szósölmédia" pedig ismét kitett magáért. Most itt egy képeket osztogatós oldalról beszélek. (instagram) 

A dolog nagyon egyszerű. Van egy ízig vérig nő, tele energiával, pozitivitással és hatalmas szeretettel. Ő az a Nő, aki mindenkit megszabadítana a világ összes haragjától csak hogy láthassa és érezhesse azt az erőt amelyet ott  fent / az Univerzum adott. Kitalált egy szlogent, felkért híres fotósokat hogy valósítsák meg álmait. A képek "posztolásra" kerültek, csak egy a gond. Az a bizonyos honlap törölte őket, ugyanis szexuális jellegűek. Több millióan lázadtak fel, és itt nem csak nők, hanem férfiak, apukák és idősebb korosztály is.  Hogy miért? Mert a hölgy dús idomokkal rendelkezik és nem átlagos testalkatú. A képeken pedig semmi nem látszódik, hiszen jóga oktatóként jóga pózokat, illetve meditálós pózokat csinál mindezt meztelenül, festékkel leöntve.Ezzel is szimbolizálva az egyenlőséget, a faji megkülönböztetést . A testek szépségét, minden egyes darabját. Fotós szemmel nézve igen jó ötletek ezek . Sőt mi több. Gyönyörűek. Felvetődik a kérdés hogy ez miért nem elfogadott? Viszont mondjuk egy mezítelenül fotózott divat modell miért kaphat x ezer millió "kedvelést"

Nem értem ezeket, de lehet talán túl pici vagyok hozzá. S majd ha igazán felnövök talán megértem. Vagy nem ! :)

puszipacsibéke!

Terimami pszichója

KedvesUniverzum!

Kérlek segíts Kirán és Tecán mert valami nincs rendben! Nagyon nincs. Kira egy apró pici bohókás német- juhász kutyus akinek fertőző bélgyulladása van. Infúziót kap és alig eszik. Teca pedig összeveszett a szomszéd macskával távollétem alatt és csúnyán megsértette a jobb szemét így most eléggé Jumurdzsák! Há' mi folyik most itt az állatokkal? Mit éreznek? valami rossz közeleg....

Jó estét / Jó éjszakát / Jó reggelt a Terianyu pszichomókusa által kreált blog olvasóinak.

Lassan már nem tudom milyen napot írunk. Telnek a napok, tengek-lengek, bőröndből élek. Hol otthon, hol Szegeden vagy Békés megyében. Furcsa érzés meghatározni melyik pillanatban mit érzek.

Egyik pillanatban örömöt, boldogságot és nagybetűs szerelmet. A másikban keserűséget, magányt és bűntudatot, amiért megint elhagyom a családi fészket.

Szerintem ez mindenki számára mély pont, amikor költözni " kell". Otthagyni a megszokott komfortot, a meleg szerető otthon lágy ölelését és elindulni az ismeretlenbe.

Amikor saját magad osztod be azt a kis jövedelmet. Amikor hónap elején habzsi-dőzsi van, aztán hónap végén kb cukros tejes kenyeret eszel csak ne halj éhen. ( na mondjuk még ilyen nem fordult elő)

Bűntudatom van, mert megint egyedül hagyom Édesapát és mostmár nem hallgathatom minden reggel, hogy " egyél szalonnát, mert az egészséges" hiszen vegetáriánusként ezzel az őrületbe tud kergetni, de mégis hiányozni fog.  A hajnali futások, a téblábolások a ház körül és minden . Nem, nem félek az előttem álló jövőtől, hiszen erre várok már nagyon hosszú ideje.

Nagyon sok minden kavarog egyszerre a fejemben. Egyik pillanatról a másikra amit nehéz leírni. Úgy szeretném ha mondjuk csak 2 órára 'vetíthetnék' másoknak hogy picit jobban megismerjék mit érzek, hogy én hogyan élem meg. 

Amiért a varázslat címet adtam a posztnak az nagyon egyszerű kedves VikingÚr!

Tudom hogy oltári módon már -már szánalmasan túlfröcsögős romantikusan de beléd habarodtam . Emlékszem még panaszkodtam pár hónapja, hogy mennyire " sok" vagy  és hogy nem tudom ezt a sok dolgot elviselni. Emlékszem még azt is mondtam hogy félelmetesen sok és félek tőled. Nos...

Ez gyökeresen megváltozott. Nem tudom miért és hogyan. Elgondolkozom azon is hogy lehet hogy a szerelem érzésébe vagyok szerelmes és csak azért csinálom hogy ne legyek egyedül. Aztán mindig az arcodra gondolok, a kócos hosszú loboncodra, meg arrar a nézésre és szájra. ( hűűűű apukám na ez aztán a szerelmi vallomás) Rájövök hogy ez akkora baromság mint DzséLÓ új száma az (éjntjormámá) ami arról szól kb hogy a nőnek igenis van joga, és nem az hogy főzzön, mosson takarítson egy férfira, hiszen nem az anyja. Egyrészt ezen azért akadtam ki, mert akkora hazugság ez az egész emancipációs dolog hogy nem tudom mikor szakad rájuk a plafon. Emancipációt, meg egyenlőséget. Én értem kérem szépen. De!

Minden nő! És most itt kivétel nélkül besorolhatok mindenkit! Fiatalt, puját, asszonyt, időset, korosat hatvan és a halál köztit mindenkit! Egy fél darab. Mert az ember társas lény. Egyedül elveszettnek érzi magát. Mindannyian a másik felünket keressük. Mindig. Mindig így volt és mindig így is lesz. Hiába mondjátok hogy nekem nem kell férfi és én jól vagyok egyedül is. Persze hogy jól. A szutykos gatya is megáll a sarokban de mégis csak jobb ha idővel a mosógépbe kerül nem?!

Nemrég Ákos is kapott ezért letolást, mert szerinte egy nőnek az a feladata hogy gyermeket szüljön és otthon maradjon, még a férfié az hogy dolgozzon és eltartsa a családot. Ezért még a nagy telefonszolgáltató akit nem neveznék meg ( mamikásan csak vodaKon) is felbontotta szerződését az énekessel, mert há' mi az már hogy ilyet mer mondani? Ilyen nincs. Nők és egyenlőség van.

Persze hogy az van.

De kedves női társaim! Ne akarjunk már mindent a nyakunkba akasztani, mert nehéz lesz azt a terhet cipelni sokáig.  Megadatott nekünk a szülés ( már akinek) gyönyörűsége, az igazi nagybetűs ANYASÁG, ne legyünk telhetetlenek.

Mindannyian a másik felünket keressük. Titkon reméljük hogy megtaláljuk és senki nem egyedül képzeli el az életét , hanem párban.  Egy szónak is száz  a vége.  Nagyon örülök hogy belekeveredtünk egymás életébe kedves Viking(em)Úr!

Tegnapi nap hallottam először Adele új számát amiről nővéremnek az a véleménye hogy szerinte szánalmas. Na persze csak azután miután lefordítottam mit jelent. Előtte még tök jó volt, miután megértette miről énekel szánalmassá ment át. Ha a kedves olvasók nem tudnák a " szeretetemet küldöm az új barátnődnek" című zenéről van szó. 

Én pedig ezt gondolom:

Kedves Adele.

Páratlan hangod lenyűgöző , varászlatos és a szövegek egyszerűen ...szavakat nem találok rá.  Zseniális. Viszont! Két féleképpen lehet értelmeznia dalaid ha nem tévedek. Vagy úgy hogy még rohadtul nem vagy  túl a dolgon, és csak mártírkodsz vagy pedig úgy ahogy én gondolok a Tenkesre és az új barátnőjére/társára/akárkire.  Szeretettel, és örömmel. Örömmel hogy vége lett, mert egy új ajtó kinyílt, és szeretettel gondolok az új akárkijére. Bármennyire furán hangzik de igen. Szeretettel ( na, kész most hívjátok a Zacher urat, vagy hozzátok a xanaxot ) . Szerintem meg kell tanulni a dolgokat és embereket elengedni.  Elengedni, és megérteni hogy semmi sem örök. Utána felpofozni magad, nem megalázni hanem csak annyit mondani hogy fogadd el. Nem azt mondani hogy " jobbat érdemlek" Ez hülyeség. Minden ember egyforma. Te is. Én is. A szomszéd néni is. A 99 kilós nő is, és a sportoló kigyúrt ember is. Ugyanazokból állunk és ugyanazok vagyunk. Na meg nem beszélve arról, hogy ha ő meghal vagy én meghalok semmi nem marad utánam.  Ezért nem értem azokat a kijelentéseket amikor valaki azt mondja hogy " nem vagyunk egy súlycsoport" Ó. Dehogynem!

Csak neki más dolog a fontos , mint neked. S ezért nem illetek össze, nem a külsőségek alapján. A külső csak egy parányi dolog az életben. Mert a boldogságot nem a külsőben és a pénzben mérik. Hanem szeretetben és elfogadásban.

Már nagyon várom, hogy a csendes, nyugodt kis városkában kezdjek új életet. Ahol nem siet senki. Mindenki ismer mindenkit. Mosolyog, bólogat és barátságos. Mindenki int a másiknak az utcán, ahol a vasút állomáson pottyantós női mosdó van, kerti csappal. Ahol a kalauz hölgy elmeséli hogy hány generáció óta dolgozik vasutasként a család, és már nem is menne el máshova bármilyen rosszul is fizet. Ahol kézzel kell tekerni a sínváltót hogy a vonat jó helyre érkezzen , s ahol nem áll meg a gyors vonat. Ahol mindent a nyugalom övez, hiába Békés megye. Ami tele van munkanélküliekkel, romákkal és bevándorlókkal. ( Édesapa szerint) Szerintem meg tök mindegy milyen nemzetiségű vagy, ha kedves vagy és őszinte.  Lehetsz fekete, fehér, afgán, pakisztáni vagy épp izlandi. Nem ez a lényeg. Hanem az, hogy azt kapod amit adsz!

Köszöntempacsibéke!

No, hát miért is ne nevezhetne Terianyu pszichomókusa be a blogger versenybe. Kalandokból sosem volt hiány. Ezek a kalandozások javarészt következményekkel jártak , amit úgy hívnak : SEBÉSZET. 24 hosszú évem alatt többet időt töltöttem a sebészet váró illetve rendelőjében mint a kisteleki vasút állomáson. (Pedig rohadt sokat utazok, és Kistelek itt van a "szomszédban".)

Ha jobban belegondolok körülbelül 9 éves koromig volt ez így, utána meguntam a jóképű Kovács doki dumáját hogy " Renikém már megint itt?"

 Pedig biz'isten de jól viselkedtem mindig/ ha orvosnál voltunk , és úgy döntöttem a fül -orr gégészet váró termét választom , mert  a sebészet már uncsi. Így kerültem a váró teremből havi rendszerességgel hallás vizsgálatokra a sok megfázás miatt. Majd miután kivertem itthon a balhét hogy érzem ahogy valami mászik a fülemben. Olyan mintha az agyamban mászkálna valami. A fülészet helyett az ideg osztályra kívánt Édesanyám vinni, mert szerinte hazudtam és mindenkinek elujságolta a családban hogy attól fél hogy én is olyan dilinyós leszek mint a gyerekek a horror filmekben akik skizofrének.  Hisztiztem és toporzékoltam mert irtó módon kellemetlen volt hogy valami mászkál és érzem de nem hiszi el senki. Egy pillanatra én is elhittem, hogy  megbolondultam. Emlékszem láttam egy jövő képet magam előtt amikor Dini és Reni a két legjobb általános iskolás barátnőm majd jön meglátogatni havonta egyszer egy zárt osztályra, és nem hozhatnak olyan finom Seherezádés robbanós cukorkát, mert tiltja a szabályzat.  Hogy csak pár percig láthatom őket, mert a gonosz nagydarab biztonsági őr megtiltja még azt is hogy labdázzunk a pöttyössel az udvaron. Félelmetes volt belegondolni ebbe. Sok év telt el, mégis tisztán emlékszem  az egészre. Nagy nehezen valami rokon unszolására Anyám elvitt az orvoshoz, mert " Te ez a jány nem szokott ennyit bőgni "  alapon már kezdte ő is belátni hogy valami nincs rendben.

A gégészeten egy nagyon unszimpatikus közel negyvenes néni volt az adjunktus. Tudod, az a szigorú, rajzfilmbe illő.  Belenéz a fülembe 

-Hol jártál?- kérdezi

-Erre arra. -válaszoltam ijjedten.

- Egy különleges pók van a füledben tudsz róla?

- "Na tessék. Hát mondtam én hogy nem hazudok ugye? Valami folyamatosan mászkált , hát éreztem."  

De semmilyen hang nem jött ki a számon csak elsírtam magam. Amitől Édesanyám mégjobban megijjedt és hallottam ahogy megkérdezi az adjunktust, hogy mivan ha lepetézett a pók a fülemben.

Felugrottam és üvöltve szaladtam ki az orvosi szobából a hosszú folyosón át és kiabáltam hogy neeeeeeeeeeeeeeeeeee.

 Miközben futottam, lepergett előttem minden. Lefekszem aludni, és arra kelek fel, hogy pókok mászkálnak ki a fülemből. Több száz apró pici pókocska. Ellepik a testem és megesznek. Meg is feledkeztem arról hogy még mindig futok. Vagyis próbálok. Hátam mögött Édesanyám üvöltve kér álljak meg, és mögötte az adjunktusnő. Feladtam a harcot, és bocsánatot kérve, szipogva bekísértek a rendelőbe, ahol fülmosás következett. 

Életem legrosszabb két másodperce volt, de szerencsére a pók távozása megnyugtatott. 

Felemelő érzéssel ballagtam ki a rendelőből, és mivel csak megrúgtam a dokinénit ott, ahol a legintimebben fáj, így csak egy virágos, gagyi feliratú orvosi matricát kaptam, amire nagyon büszkén évekig vigyáztam. 

Pár évvel később ismét kórházban kötöttem ki, mert valami oknál fogva nem jól hallottam, vagy csak össze -vissza kalimpáltam a hallás vizsgálaton ( ugye milyen zavaró, mert három sípolás után már az ablakot ütnéd ki a fejeddel ) így tubus került a fülembe a dobhártyám mögé ha jól emlékszem. 

-"Semmi kockázat , csak egy kis csiga, amire ha nem lesz szüksége a szervezete automatikusan kilöki."- erősködött a doktornő és a végén a család is, hogy " muszáj" megtenni. Ám legyen.

Tisztán emlékszem hogy az Új évet a kórházban töltöttem abban az évben.  Muteréknak volt egy szabad estéjük végre, és még talán bulizni is elmehetnek ugyanis én voltam a legifjamm generáció a családban.  Január elsején volt a műtét, és azon csodálkozom mai fejjel hogy ilyenkor miért műtenek az orvosok másnaposan-aznaposan, hiszen nem életmentő műtét volt.  Mandula kivétele és tubus behelyezése. Avagy lehet hogy azt hazudták hogy csak tubust raknak be, közben meg kaptam egy új lépet . Nna, ez örök rejtély marad! :)

Fontos volt a másnapi ébredésem. Arra keltem  hogy Édesanya fogja a kezem és sír. 

Nem értettem mi van, azt hittem miattam sír ( én naív)

Közlöm vele hogy miattam ne sírjon azt mondták rutin műtét és én jól vagyok, ne aggódjon.  Elkeseredetten, kisírt szemekkel rámnéz, és azt mondja el kell mondania valamit.

Megijjedtem.

-Rokit el kellett altatni mert rátámadott egy járókelőre.

Teljesen kétségbeestem. Roki egy kissé öreg, fehér husky keverék kutya volt. Az én kutyám. Hatalmas barna szemekkel és puha szőrös bundával. A sírás kerülgetett, de tartottam magam. Há' állat miatt nem sírunk ahogy Édesapám mondta mindig.

-De ami a mégrosszabb. Zámbó Jimmy fejbe lőtte magát. Hangos sírás tört ki belőle. ( Azt nem árt tudni hogy Anyu a legnagyobb ZámbóDzsimi rajongó az egész világon )

Túl sok volt az információ, így elkezdtem én is sírni. Mit sírni?! Bömbölni.

Szegény szobatársaim nem tudták mi történt a nagymama halt meg vagy elvesztettük a házat.

Emlékezetes volt, mert a mai napig azt hallgatom hogy milyen aranyos voltam amikor elsírtam magam Jimmy halálakor, közben pedig azért bőgtem, mert a szeretett kutyámat el kellett altatni. A mai napig nem mondtam meg , hogy a hőn áhított bálvány mindig is hidegen hagyott és nem azért bömböltem amiért ő hiszi.

Szeretettel ölel

TerianyuPszichomókusa

Tisztára Anglia érzésem támad. Erre a dél- Alföldön már második napja esik az eső. Se nem süt, se nem esik.Borongós. Kedvtelen az idő. Hjajj de nem jó ez így.Napot szeretnék, meleget.Vidámságot. Életérzést.

Mostanában csak úgy eszem a kilómétereket utazás terén.Sokat ülök tömegközin, és rengeteg emberrel találkozom. Vagy éppen látom őket az utcán sétálva. 

Picit megrémiszt a mai fiatalság. Oké. Tehát eldőlt. Ez egy negatív poszt lesz! :)

De nem. Vagyis beszélek mintha nagymama korú lennék, pedig csak pár számmal léptem át az ő korosztályukat. Belegondolva abba, hogy milyen a társadalom, elgondolkoznék rajta szeretnék e egy gyermeket felnevelni ilyen emberré. Ugyanis sajnos máshogy nem tudod. Csak így nevelni. Erről nem a szülő tehet. A társadalom. Hiába nevelnénk a gyermeket okos tapogatós telefon nélkül, szabadon, ha egyszer a gyermek letolást kapna az óvodában, mert meghúzta Pistike haját. Az óvónő sem hibás, hisz ezt tanulta, tudja mit kell tenni. Ki tanította ezt neki? A törvények, a munkaköri leírás, és az állambácsi. Ördögi kör ez, az én elképzelésem a gyermek neveléséről pedig igen idegen a mai társadalométól. Miért gondoljuk ha a bizonyos két éves gyermekre állandóan rászólunk és a tiltó szóval figyelmeztetjük ne tegyen meg dolgokat használ?  Mi az oka annak hogy ha azt mondom a gyereknek " márpedig a kutyák ugatnak és támadnak" Meg fogja e próbálni megsímogatni? Miért nevelünk a gyermekbe már alapból félelmet? S ez az évek során csak nő és nő ahogy idősödik. Eleinte semmitől sem fél.  Nem azért mert nem fogja fel, csak azért mert nem tudja , és nem ismeri a félelmet. Majd egy két év után, mikor a szülők már kellő képpen  úgymond " belé nevelték" az érzést , onnantól kezdve a gyermek elkezd félni. Kutyáktól, macskáktól, bogaraktól. Bármitől. Miért? Mert állandóan megalázva volt a gyermek. " Ne félj , nem bánt"

Vagy " ne edd meg, fúj köpd ki" Ugye? Kezdünk ráismerni? Ezeket a szülő nem gondolja megalázásnak, persze hogy nem. Nyilván akkor nem csinálná, ha tudná hogy a gyermeknek ezzel csak árt. Engedni kell hogy tapasztaljon. Egyedül. S higyjük el, akkor majd nem fog félni vagy szégyenlősködni idegen emberektől. De attól hogy azt mondjuk neki hogy " ne" máris feszélyezve érzi magát. Meg akar felelni. Innen jön a megfelelési kényszerünk. Először csak a szüleinknek, majd a barátainknak, a társadalomnak, a párunknak. Hopp már teljesen benne is vagyunk az önsanyargatásban és teljesen labilisnek érezzük magunkat. Igen! Ezt csinálja a társadalom és a média.  A minap néztem egy videót. Amin egy fiatal srác valószínűleg munkahellyel, jó családi háttérrel a pszichológusnál kötött ki. A pszichológus kérdezi mi a baja? Elkezdi mondani hogy elege van a közösségi hálókból, a médiából. Hogy megmondják mit hogyan csinálj. A szennyezett vízből, a mérgekből amiket eladnak, a társadalomra ömlesztettt mocsokból. A tévében az ideáloktól, a vallási háborúktól, a korruptságból és mindenből elege van. A hatalmas multikból. Hogy a világ sok részén szenvednek pénztelenségben, tiszta ivóvíz nélkül  még mi isszuk az ásvány vizet amihez három liter tiszta vizet pazarolnak el.  Szudánban pedig tócsákból isznak.

Majd mintha csak egy képzelgés lett volna az egész. Azt feleli " semmi" - és mosolyog. Nem merjük kimondani mit is gondolunk a valóságban, mert félünk az elutasítástól és a megalázástól . És már megint ott a félelem szó!

Nem tehetünk ellene semmit? Ó dehogynem! Ne támogasd a multikat! A péksütemény helyett egyél inkább natúr dolgot.Hidd el amúgy sem laktat csak kb két óráig, hiszen könnyen felszívódó szénhidrát. Igen, jön a felvetés hogy nagymamák idejében is ugyanez volt. Nem! Mert ott elvitted a zsák búzádat a malomba, és megvártad amint leőrlik. Kérdezd csak meg az idősebb rokonaidat. Tudtad, hogy mi van benne. Láttad.Gondolj bele mennyi mérget raknak mindenbe. Persze. Drágább. De nem éri meg tovább és egészségesebben élni? A gyógyszergyártó cégekről nem is beszélve. Értem hogy fejlődni kell, meg innováció de na! Kérem szépen! Hadd döntsem már el én mivel mérgezem magam!

TenkGád egyre többen fognak bele önellátó gazdálkodásokba és már a fővárosból is menekülnek az emberek tanyákra, ahol önellátóként meg tudnak élni. Megtermelni a maguknak valót és nem profitálni. Én 24 éve félig ebben élek.  Látom hogy az összes zöldség termesztő éjjel nappal azon munkálkodik hogy friss zöldséget gyümölcsöt terítsen az ország minden egyes lakójának.  Hogy éjjel felvezet x száz kilómétert hogy eladja kereskedőknek az áruját, majd hazajön az éjszaka közepén. Alszik két három órát ha szerencsés és reggel megy a földekre dolgozni ki. Mindent csinál, és ha lehetne GoldenGlóbot adni  ilyenért már bocsánat kedves Klúni bácsi de én az összes kistermelőnek hatot adnék. Azért mert Ő az igazi hős! Aki feláldozza az életét is, csak hogy téged friss áruval lásson el. Hogy élni tudj.  Jó jó persze megérdemled Te is kedves Klúni úr ,csak éppen más kategóriában. 

A termelők zöme próbálja minél kevesebb vegyszerrel vagy éppen ahogy mi tesszük vegyszer nélkül termelni az adott zöldséget-gyümölcsöt. Nincs ráírva hogy bio. Mert ahhoz, hogy elismerjék hogy ez bio több százezres teszteken kell átmennie a zöldségnek. És minek? Úgysem a magyart veszi meg, hanem a külföldről behozott importot, mert az olcsóbb. Fogalma sincs mivel kezelik, tápkockákba nyomva három centis gyökérrel ököl nagyságú paradicsomokkal, mer' az úgy egészséges! Génkezelt ehetetlen hulladék. Érted már?  Van amihez nem kell pénz. Csak harminc forinttal több mint az olcsóbbhoz.  A húsiparról nem is beszélve! Felháborító és órákat tudnék írni a társadalomat porig alázó nézeteimmel.  ( Ismételten nem a húsevés ártalmairól beszélek, mert az egyéni dolgod hogy eszel e húst, csak ne boltból)

Azt hiszem mára elég lesz ennyi pánksztájl!

Ne feledjétek! Vegyetek mindig hazait!

PuszipacsiÖlel

Terianyu pszichomókusa

Napos reggelt!

Valahogy mindig megfogalmazódik bennem már este, hogy körülbelül miről akarok írni másnap reggel. Kivétel az álmoknál ami elég sűrűn van. Na az spontán jön.

Ma reggel üresen ébredtem.  Néha úgy érzem hogy a napjaim elég üresen telnek. Eltelnek ugyan, de a legtöbb része agyalással, tervezgetéssel ami annak a jele hogy megőrülök. Nem tudok várni. Sőt. Utálok is várni. Tehetetlennek érzem magam olyankor. Türelmetlen vagyok.Feszült. Úgy érzem egy helyben toporgok ahelyett hogy felfedezném a világ adta lehetőségeket. 

Van egy tibeti mondás miszerint nincsenek problémák csak megoldandó dolgok.

Már belefáradtam a megoldásokba. Nem lehetne megfulladni a saját önsajnáltatásomban?

Ismételten csak bolyongok. Nem találom a helyem. Csak vagyok.  Próbálom magamból árasztani a pozitívságot és a kedvességet, de most inkább fejbe durrantanék mindenkit. Igen. Én a nagy béke párti.

Hogyan alakul ki az önsajnáltatás? Miért? Miért érezzük azt hogy kudarcot vallunk valamiben? Mi a kudarc? Mit jelent az , ha elbuktál?

Van egy idézet a fürdőszobámban, amelyet jobb lenne többször olvasgatni.

" Neither I loose or win I always learn."

Jó lenne fel is fogni ennek az üzenetét.

Ismét abban a bizonyos kútban vagyok, de mostmár egyre mélyebben és mélyebben.  Ki akarok mászni de csúszik az oldala, s mindig visszapottyanok.

Úgy érzem vagy skizofrén vagyok, vagy szimplán hülye.

Egyik napom varázslatosan kib@tt húdepozitív, minden szép és jó. Sokat nevetek, vidámkodok és annyira jó. Aztán hirtelen ha egyedül vagyok... mintha egy üres szobában lennék, ahol sötétség van. Semmi fény, csak a sötétség.

Ülök a szobában és várok. Várom hogy legyen valami. Hosszú folyamat ez a várás. Nem az fáj hogy sötét van, és egyedül vagyok. Hanem az hogy várni kell. Nem történik semmi.

Mindig a hétvégét várom. Hogy utazhassak és láthassam. A hétvégén úgy éreztem teljesen megnyílt felém. Olyan helyekre vitt el és olyan történeteket mesélt el a gyerekkoráról, amit nem sok embernek ha jól éreztem. Varázslatos volt hallgatni ahogy mesél, és közben picit én is átéltem mindazt amit ő. Félig olyan volt, mintha már gyerekkorunk óta ismernénk egymást, és én is ott lettem volna vele, félig pedig az újdonság varázsa járt át. 

Mindig meglep, mennyi új dolog van amit nem tudok még róla, de mégis úgy érzem ismerem.

Annyi helyre elvinném itt. Hogy átélhesse csak egy töredékét is annak amit én átéltem. Csak a jókat. Hogy picit még közelebb engedjem. Ennél is jobban. Félek akkor már ijjesztően közel lenne, és azt mondaná ez túl sok. Megfojtom. Kiváncsian várom meddig bírja még a sok idiótaságomat és negatívságomat.  Mindig attól félek , hogy egy olyan üzenetre ébredek amiben azt írja hogy idióta vagyok, menjek el orvoshoz. Ő most kilép az életemből, és hogy kezeltessem magam . A vicc az egészben, ha veled vagyok nincs az hogy agyalok dolgokon. Nincs az a kétségbeejtő érzés hogy mi lesz velem, nincs életcélom és csak bolyongok.  Akkor csak várok és élvezem az adott momentumot. Azt hiszem olyankor tényleg csak a jelen van.

Az az igazság hogy rohadt viccesen és önzőn hangzik. De melletted akarok ébredni minden reggel. A kócos hajaddal és az összeborzolt szakálladdal.  ( violin mode on)

A mókás dolog az egészben, hogy fél óra alatt mentálisan úgy felpofozol és helyre raksz ami nem sok embernek sikerült ha lent voltam. Mondjuk ennyire való igaz soha nem voltam mint mostanában. Hogy csinálod ezt?! Fél óra és tényleg elhiszem hogy vagyok valaki. Álmokkal, vágyakkal , tehetséggel mind az írás és a fotózás felé. Néha elhiszem hogy jó vagyok.

Felébredhetek?

Ments meg.

Megbolondultam.

#semmisemtartörökkéajóéletbeismár. #pofozdfelmagad

Ölel

Pszichó

Mosolygós vidám reggelt minden kedves olvasó(m)nak!

"Gyerök"nap alkalmából ( igen, tudom tegnap volt) nem örvendeztetnétek meg pár kommenttel? Nem tudom eldönteni van e értelme amit írok, vagy hogy azon az egy emberen kívül valaki olvassa e?!

Ne a helyesírást értékeljétek! Az nyilvánvalóan mocskos sz@r! Inkább a tartalomra lennék kíváncsi. Hívjam fel a dilidokit hogy fogadjon vagy még kihúzom egy darabig?

Azért adtam ezt a címet a posztnak, mert rémisztő hogy manapság egy álmot többször is álmodok. Ha szebb ez a szó " újra álmodom" Semmi változtatás nincs benne.  A szereplők ugyanazok. Régi iskola társak, barátnők, látásból ismert környékbeliek. Személyem pedig kétség kívül Thorin a Hobbitból. ( ne nevess)

Harcolok a sárkánnyal, megölöm, valami kék trutyit eszek meg ami teljes mértékben megváltoztatja a tudatom, és egy párhuzamos síkra kerülök ahol vannak természetfeletti dolgok. Anett barátnőm szakítása az új barátjával, lovaskocsin utazás majd egy emeletes házban megszökök a többiektől és a kilincs melletti kék trutyit eszem meg ami csillámlik és fénylik. Egyfajta rezgést küld számomra " egyééél meg"   

Ha ez a cucc hasonlít az LSD -hez mindenképpen ki szeretném próbálni.

Itt nem az álom tartalma a lényeg , hanem az hogy hogyan lehet kétszer ugyanazt álmodni?

Miért vagyok a legtöbbször férfi testben amikor álmodok? 

A legmeghökkentőbb amit olvastam a minap egy spirituális költőtől. Igen, tudom tele van a közösségi oldal jobbnál jobb Coelho-s idézetekkel. "Mentsd meg az életed, élj a jelenben légy boldog ...blabla."

Kicsit elcsépeltnek tűnt számomra Coelho, de elkezdtem olvasni egy érdekes könyvét. A Bridát. Amiben a főszereplő a saját útját keresi, s ezt a mágiával kapcsolja össze.  Újjászületések, lélek osztódások stb. Tudom. Laikus vagyok ilyen lélek vándorlás téren, de mostmár kezd kirajzolódni a kép.

Ha túljutunk azon a ponton, hogy panaszkodjunk életünk milyen sivár, keserves és szánalmas. Hogy sosincs pénzünk, megcsal az asszony, sz@r a munkahelyem. Akkor rájövünk arra,  hogy apró pici lények vagyunk az Univerzumban.  Ha ilyen kérdések merülnek fel bennünk hogy  honnan jöttünk ( nem nem Amerikából) hogyan teremtett minket és ki vagy mi, vagy éppen hogy hanyadik életünket éljük a Földön? Miért találkozunk bizonyos emberekkel életünk során, amit egyes emberek karmának hívnak és előszeretettel használják mindenre. (ahogy én is)

Tehát ha ilyeneken gondolkozol, akkor biztos hogy hívd a dilidokit! Vagy Zacher urat egy bélmosásra!

A karma szó ok- okozatot jelent. Tehát minden amit teszünk a jelenben az kihatással van a jövőnkre.  Egyes keleti vallások (buddhista, tao és hindu) ezért tesznek mindent  meg annak érdekében hogy megszabaduljanak a karmáiktól. Összekapcsolódik a reinkarnációval is. Mindaddig újjászületsz, amíg meg nem szabadulsz a karmádtól és el nem éred a nirvána állapotát, vagyis a tökéletes csendet, békét amelyet Buddha állapotnak hívnak.

Ez a könyv, a Brida pöppet más mint ezek a keleti vallásos dolgok.  Megfűszerezik mélyebb spirituális dolgokkal és elvesznek belőle egy kis vallást. 

Coelho ezt egy megtörtént eset alapján írta egy bizonyos hölgyről aki átesett ilyenen. Nyilván sokan vagyunk akik az utunkat keressük.

Elment egy mesterhez, egy tarot kártyát olvasóhoz és megannyi mágikus dolgot kipróbált. De feltűnt neki hogy mindenki az Adottságáról beszél. Amely minden embernek van. Neked is, nekem is. A legtöbben nem tudjuk mi ez, vagy hogyan néz ki.  Ha felismered az adottságod, utána könnyebben keresed az utad.   A mester pedig a "másik fél" ről beszélt. Itt egy picit elbizonytalanodtam és azon gondolkoztam a sarokba vágom a könyvet, hogy hagyjanak a humbuk dolgokkal, de aztán Paulo bácsi győzött és adtam neki egy esélyt. 

(Erős idegzetűeknek)

Reinkarnáció esetén a lelkünk osztódik. Tehát lehet hogy nem csak egy inkarnációnk lesz, hanem akár öt hat hét nyolc kilenc tíz. Mind más és más neműek.  Azért teremtett minket az Univerzum újjá, hogy ezeket a lelkeket megkeressük. Ők lesznek a " másik  felünk"

Tehát igazából amikor azt mondjuk egy kapcsolatban hogy ő a " másik felem" akkor az igazából Te vagy, csak inkarnálódva.

Jó. Adok időt még feldolgozod.

Teljes sokk hatásaként ért amikor megtudtam és kellett egy kis idő még rájöttem hogy önző vagyok, de hogy ennyire?  Keresem a másik felem, tehát igazából tényleg a másik felem keresem. A lelkem 1/3 részét keresem és így tovább.  S mi van akkor ha megtaláltam ? Keresem tovább a másikat ?

Ez elgondolkoztatott ( igen, azt is tudok) azon, hogy ha én úgy érzem hogy nekem VikingÚr a másik felem, akkor igazából az félig én vagyok egy előző inkarnációmból? És mivan akkor ha esetleg VikingÚr is úgy érzi hogy én vagyok az ő másik fele?

Ha ezen a vonalon vezetem végig a megismerkedésünket, és azt ahogy ki és besétált az életembe ... és nem azért mert nem volt más vagy jobb , esetleg kihasználnám. Ezek mint relatív szavak..

Hanem mert nem tudtam valamilyen oknál fogva elengedni. Lehet hogy ez volt az ok ? Mi van akkor ha megtaláltam a második  másik felem ? És a harmadik másik felem egy nő személyében él valahol Ugandában? Őt hogy találom meg?

A másik dolog ami meghökkentett, hogy állításuk szerint néha, amikor úgy érezzük nem találjuk helyünket a világban, kellemetlenül érezzük magunkat a saját testünkben az azért lehet mert az inkarnációnk is ugyanígy érez. Igaz a lelkek ketté váltak, de valamilyen szinten még érzik egymás rezgéseit bárhol is legyenek. Oké

Akkor kedves Ugandában lévő másik felem! Kérlek ne érezd már magad mindig szarul! Fogadd el, hogy ducijuci vagy.  Élvezd az élet minden egyes percét. Fogadj el mindenkit úgy ahogy van. Ne akarj változtatni semmin és senkin. Csak fogadd el!Ja és keress meg!

Puszi

Terianyu mókuskája

Mit jelent az, ha valaki szegény ?

Ki állapítja meg ezt a tényt, hogy xY szegény?!

Mi alapján vagyok szegény? Mert nincs elég jövedelmem? Miért a pénz az, ami alapján éljük az életünket ? Miért kötjük magunkat sémákhoz? Szegénység? Gazdagság? Siker?

Mi van, ha nekem egy kurva vasam sincs, de belül boldog vagyok. Mert nem kell nekem ahhoz pénz, hogy boldog legyek ? Mi van ha nincs pénzem de nem vagyok szegény ?

Mi van, ha temérdek sok pénzem van. Annyi hogy a bankba sem tudják megszámolni, de egyetlen egy barátom sincs. Hazamegyek a vityillómba, és üres ház fogad. Az asszony utál, mert pénzéhes vagyok, mert irányítom az egész családot. Mert nem tudok szeretetet adni a gyerekeimnek . Mert mindig elhalmozom őket ajándékokkal egy ölelés vagy egy "szeretlek" helyett. Mert nem egyenrangú félként kezelem az embereket magam körül és mert sokkal értékesebbnek tartom magam bárkinél. Mert lenézem azt, aki nem teheti meg hogy márkás ruhákba járjon, vagy éppen eljárjon edzőterembe és címkézzem az embereket a külsejük alapján. 

Ki vagyok én hogy megmondjam ki hogy nézzen ki vagy mit viseljen? Miért tehetem ezt meg?  Ugyanolyan ember vagyok mint bárki más. Vérből , húsból és csontokból, inakból, erekből és minden egyébből állok. Furfangos az élet. A mai nap bevásárláson voltam az egyik nagy bevásárlóközpontban. Előttünk egy édes kisfiú körülbelül négy öt év körüli szőke gyönyörű kék szemű gyermek szaladozott és segített Édesanyjának felpakolni a megvásárolni kívánt élelmiszereket a szalagra.

A gyermekből áradt a boldogság és a szeretet. Látszott hogy még ártatlan. Nem tud semmit a világról. Arról hogy mit fog belőle nevelni a társadalom . Hogy elvárások között kell élnie majd és hatalmas döntéseket hoznia amik gyökeresen megváltoztatják az életét.  Ő csak a jelenben él. Itt és most. Nem érdekli más, csak az hogy megkapja e amit éppen megkívánt. Vagy hogy megkapja e azt a kisautót amit három percig nézett a polcon és könyörgött az Édesanyjának vegye meg.  Valószínűleg fizetés után már nem fogja érdekelni az az autó. Akkor érdekelte. Mostmár nem. Mostmár mást fedez fel. Úgy érzi övé a világ. Az emberek mosolyognak rá, mert ő is mosolyog. Jól érzi magát és nem érdekli az, hogy mit eszik holnap. Tudja hogy valaki vigyáz rá.  Ez  a gyermek boldog.  Ahogy a boltban álltunk sorba, hallottam hogy többen is megszólják a gyermeket, illetve inkább Édesanyját. Köztük nővérem is.

Mindenki a külső alapján ítél. A gyermek nem új ruhákban, inkább régiesebb használt darabokban volt. Szőke haja picit csapzottan állt és orcája a reggeli tejes csoki bemajszolásától koszos volt. Édesanyja hasonló képpen volt felöltözve, csak éppen a csoki hiányzott az arcáról. 

Sokan a " szegény gyermek" vagy " nézd már hogy néz ki "  " Ó de sajnálom szegény gyereket" jelzővel illették őket.

Nem értem miért. Az a gyermek boldog. Látszik rajta. Szeretve van. Nincs frissen fürdetve?  Miért téged gyermekként minden nap fürdettek?  Minden nap új ruhát kaptál ? Ez a gyermek valószínűleg tanyán  született. Mire felnő ő jobban fogja értékelni  a házi tejet mint Te az okostelefont. Számára nem lesz nehéz kicserélni egy szifont még Te szerelőt hívsz. Néha elgondolkozom azon mit jelent az a szó hogy  " szegény"

Lehet hogy ez a gyermek nem kap havonta okostelefont és új játékokat, de az biztos hogy a földeken ölelgetni a jószágokat, a csirkéket próbálja elkapni és örömmel telik minden napja. Mert lehet hogy nincs új ruhája mégis lelkileg sokkal gazdagabb mint bármelyikünk. Lehet!  Minden lehetséges! Az is lehet hogy rossz élete van. De ha láttad volna azt a kisugárzást ami belőle áradt. Könnyeimmel küszködve próbáltam egy mosolyt kicsalni a szeméből. Azokból a gyönyörű nagy szemekből.

Sikerült!

Apró örömök az életben! Nincs is szebb.

Szeretettel ölel

Pszicho

Kedves és nem Kedves Olvasók! 

Eltűnésem pofátlanul bűntudatot keltő. Mostanában kicsit sokat utazok az ország déli részén, és nem viszek magammal laptopot hogy írhassak.

Pár napja megállás nélkül zakatol az agyam és nem tudom lecsillapítani. 

Hiába próbálok a légzésre összpontosítani, vagy bármi spirituálisra gondolni és " maradj a jelenben" dumával nyugtatni magam. Egyszerűen nem megy.

Mintha ülne bent egy néző, aki ismételgeti magában, hogy ő horrort akar nézni márpedig most akció film van. Nem érdeklik a szereplők, se a történet. Egyszerűen vért akar látni. A nézőnek két választása van. Vagy felhívja ZacherUrat, hogy most az egyszer tegyen kivételt és adjon valami olyan narkotikumot amivel ezt meg lehet szüntetni, vagy fogja magát és egyenesen besétál a pszichiátriára hogy kezeljék hisztis picsa kórral.

Nem tudom ez annak köszönhető e, hogy egyre több időt töltünk együtt és hatalmas pénzeket fizetünk ki az utazgatás miatt csak hogy lássuk egymást egy éjszakára.

Vagy azért mert mindig ott van , minden találkozásnál az a " ki tudja mikor látlak " érzés.

Az első kellemesen jó érzés , a második már kevésbé.

Kedves Élet!

Annyira örülök, hogy januárban úgy döntöttem, hogy kizárlak az életemből. Tudom fájdalmas időszak volt de...  Én örülök hogy akkor így történt. Örülök hogy máshogy alakult. Hogy én megismertem ez idő alatt mást. A Tenkest. Hogy a viselkedésemmel eltaszítottam magamtól. Hogy megutált szinte. Tudod miért ? Mert tudtam, hogy ennek nem lehet csak úgy vége.Ahogy azt is tudtam, ha ott azt mondom a parkban a jógás könyvvel a kezemben hogy igen! akkor nem azt kaptad volna akinek megismertél. Hanem egy negatív , pesszimista csajt aki nem én vagyok. Hát apukám, én még a vérfarkasban is szeretetet látok és érzek. De akkor annyira mélyen voltam érzelmileg... Mint a béka, meg a hat méter sár, aztán négy méter iszap, majd egy hatalmas gödör.  S alatta én.Az érzelmi csőcselék.  Akkor ezt kaptad volna.

Nem azt a szerencsétlen Mrs Beant akit most! 

Mindenkinek nehézségei vannak az életében. Gyakorlatilag mi tesszük az életünket nehézzé. De a " kutya fáját neki" hát nem csak egy életünk van? 

Nem akarom úgy érezni, hogy pocsékolom azt a kevés időt amit ebben a testben élek arra, hogy haragot, gyűlöletet vagy éppen féltékenységet érezzek a másik iránt. Inkább azt szeretném hogy az egész itteni életemet szeretet és kedvesség járja át. Hogyha már nem leszek itt , a barátaim azt mondják." Igen! Hatalmas szeretet lakozott benne. "

S ha már ennyit elmondanak rólam, vagy emlékeznek rám én már boldog leszek s boldogan hasznosítom majd újjá az itteni tapasztalásaimat egy másik testben ( uupsz bocsi, erős spirituális cucc volt :) )

Nagyon nagyon erős de ja vu érzésem van mindig. Az elmúlt egy hónapban szinte állandóan. Olyan érzésem van mintha már vagy húsz éve ismerném ezt az embert, holott még egy éve sincs. Néha amikor sétálunk érzem, hogy itt már jártam valamikor vele. Vagy már éreztem a hajának illatát , vagy éppen az öblítő illatát. Rettentően félelmetes volt eleinte. Azt hittem megőrültem.  Aztán lassan rájöttem hogy  tényleg!  Haha ( : Tudom én mindent " jelnek" veszek meg karmának. De hiszek benne.  Vannak érzések, amiket ha letagadsz sem múlnak el vagy változnak. Ez is ilyen. Tettem veled valamit, amit utána visszakaptam. Rohadtul szar érzés . Nem mondom hogy bárcsak vissza fordíthatnám, mert nem.  Ez kellett ahhoz, hogy most itt tartsunk. Hogy éppen összeköltözés előtt álljunk. Hogy közösen tervezzünk.

Furcsa dolog az emberek viselkedése. A tanult sémák, az iskola rendszereken alapuló dolgok, az hogy ki hova születik.

Ha megnézünk egy budapesti gyermeket és egy vidéki gyermeket például. Kettejük világ nézete teljesen más lesz. Más a budapestié, és más a vidéki falusi kisfiúé. Az egyik célja egy jól menő cég igazgatása, budai villa, pénzközpontúság, a másiké pedig egy önellátó tanya jószágokkal és asszonnyal aki sertepertél a ház körül  miután össze szedte a tyúkok alól a tojásokat, s főzi is belőle a rakott krumplit vagy a tojásos lecsót.  Van egy négy éves unokatestvérem és egy két éves. A négy éves már otthon segít édesapjának zöldséget palántálni, öntözni és este becsukogatni a fólia sátorokat. A kislány megállás nélkül pakol a lakásban két évesen . A kutya hátán lovagol, esik-kel és virágokat locsol. Szelektíven gyűjti a hulladékot és a macskával sétál az x hektáros birtokon.  Persze ez megint általánosítás mert nyilván vannak olyan budapesti kisgyermekes szülők akik próbálják így nevelni a gyerekeiket, hogy öko élet és miegymás. De én innen, az Alföldről így látom. 

Erre csak arra szeretnék kilyukadni, hogy furcsa és jó érzés is egyben látni, hogy mennyire különbözőek vagyunk  mi. Például lehet hogy elfogult vagyok, de Békés megyében mindenki kedves.  Mindenki mosolyog, köszön, bólint és beszédbe keveredik veled.  Jó az ilyet érezni. Bár lehet elfogult vagyok! :)

Idegen emberek hívnak meg lángosozni pusztán két óra ismertség után, olcsóbban adják a tömegközlekedésre a jegyeket, és minden olyan békés.

Hudák úr és jómagam kiadó tanyákat keresgetünk, semmiképpen sem szeretnénk panelba költözni.  Szóval ha kedves olvasó Békés megyében tudtok kiadó tanyát elfogadható áron kérem jelezzetek ! ( haha :D )

Annyira jó érzés volt közösen elmenni és megnézni azt a pusztaföldvári tanyát. Habár tényleg hatalmas lett volna kettőnknek, én azért el tudtam volna képzelni . Az önkéntesek szépen elfértek volna! :)

Tudom hogy ez rohadtul #kishegedűs de egyre jobban közelebb engedsz és feszíted azt a viking acélt le a szívedről.

#Terianyuújra #hülyegyerek #ájemjorbetmentrújordarkisztknájt #rohadjálmegszeretellek

pacsibékepuszi!

Pszichó

Életkék ne haragudjatok az eltűnés miatt.. Jó pár napja nem írtam már. Valahogy a korán keléseim és a pár perces jógáim közé már nem tudtam beilleszteni a kávé mellett üldögélve írós blogokat... Igen igen.. Jöhetnek a kifogások.. Mostanában az egészségi állapotom nem a régi. Pár napja folyamatosan ráz a hideg éjszakánként és a nap folyamán sem vagyok élettel teli. DE! Sebaj, mert semmi nem tart örökké.

Picit sok gondolat kavarog a fejemben, megoldandó " dolgok" hogy úgy fogalmazzak.

Viszont ha nem sikerül sem fogom feladni, mert ha már egy évet vártam erre, az a pár hónap már nem fog érdekelni. Olvastam Louise L. Hay könyvében, hogy nincs olyan hogy bukás és újra kezdés. Mert hiába próbálod újra, ugyanúgy el fogsz esni. Miért? Ne keresd a válaszokat rá, egyszerűen csak próbáld máshogy csinálni. Már egy apró változtatás is sokat jelenthet. 

Jó dolog ez a spirituális fajta gondolkodás, csak az a baj a mindennapokba nagyon nehéz beiktatni. Igazából az élet mocskosul rohadt egyszerű, de mi emberek annyira bonyolulttá tesszük hogy , ebből ered a legtöbb betegség. Mert mindennek kiváltó oka a stressz. Szóval hiába is mondod, hogy " nem én nem idegeskedek sokat" vagy " én nyugodt ember vagyok" ez csak felszín, amit az ego próbál táplálni felénk, hogy elhigyjük. A baj csak az, hogy valóban el is hisszük. Közben meg azon agyalunk, miből fizetjük ki a számlákat. Szerinted ez nem agyalás, és nem gond. Ó dehogynem. Ezáltal hogy elgondolkozunk hogy miként fogunk fizetni, máris elvesztettük a jelen pillanatát. Nem tudom hogy létezik e olyan, amikor száz százalékig a jelenben vagy. Mindig. Amikor nem kószál el a gondolatod. Csak vagy. És csodálkozol.Mint egy gyermek. Mint amikor eléd tárul egy út , amin nap mint nap mint nap mint nap ( poént ne várj (: ) sétálsz/biciklizel/futsz/lovagolsz /galoppolsz. Arra az útra az egód egyből azt mondja " Ó ezt az utat már láttam" Pedig semmi sem az ami a legutóbbi alkalommal volt. Minden megváltozik. Lehet éppen az egyik pipacs nem nyílt ki. Vagy a virág más szögben fordul a nap felé.  Semmi sem ugyanaz mint tegnap volt. Tudod..Új nap. Új lehetőségek.  Te döntöd el milyen legyen ez a nap. Új élményekkel teli vagy régi , a múltban ragadt és aggodalmaskodó nap. Te dönthetsz! 

Eckhart Tolle könyvében a most hatalmában olvastam, vagyis inkább ő tanácsolja azt, hogy figyeljük meg a gondolatainkat. Ne ítélkezzünk, csak figyeljük meg, kit hogyan bírálunk első perctől kezdve. S mikor tudatára ébredünk ennek, akkor válunk igazán éberré és a jelenben vagyunk.

Figyeld meg ahogy kezet mosol. Figyeld meg ahogy a víz sugarai érintik a kezedet. Érzed a vizet. Ahogy az energiáiddal játszol ahogy mosod a kezed.

Varázslatos!

S az milyen varázslatos , hogy a néni az utcán csomagot visz haza a családjának, ellátja, szeretettel gondoskodással , vagy a kislány aki átmegy az úton dalolászva mosolyogva. A bácsi aki félig ittasan próbál biciklizni az út szélén. A veled szembe jövő fiatal szép lány aki éppen csalódás miatt szomorkodik. A fiúk akik fociznak a zöld füves pályán. Mindenki minden nap más. Más érzelmekkel, más rezgésekkel.

Egyre többet vagyok ilyen transzparensekben amit nagyon élvezek. Néha megkérdezik tőlem miért nem beszélek annyit mint amennyit szoktam , s miért bambulok. Nem bambulok, csak megfigyelek. Milyen varázslatos is az élet.

Azoktól az olvasóktól akik szerint ez hülyeség és kezdek bedilizni elnézést kérek, de mostanában egyre több ilyen poszt lesz. Pozitív, máshogy a világra tekintős poszt!

Puszipacsicsókbéke

Terianyu pszichója

Kedves életkék!

Megosztanám veletek vicces hétvégémet, mert ki gondolná hogy Terézanyu pszichomókusával mindig történik valami.. :)

Eltekintést kérek attól hogy, lehetségesen unalmas témákat fogok pedzegetni, de a láztól kissé kótyagosan érzem magam.

VikingÚr és Terézanyu kicsit messze laknak egymástól. Úgy mondjuk jó kétszáz kilóméterre. Sőt. Lehet többre is.

Ilyen esetekben nem igazán van lehetőség a heti 48 óránál több idő közös eltöltésére.  Marad az az érzés, amikor egész héten azt várod hogy hétvége legyen, mert akkor láthatod. Aztán az a két nap olyan gyorsan eltelik hogy még pislogni sincs időd. Nehéz a búcsúzás, vasárnap este padlón vagy, majd hétfőn megint várod a pénteket. Így telnek a hetek, s azt veszed észre hogy nem akarod ezt csinálni tovább. Minden nap mellette akarsz ébredni, arra ahogy rádnéz a kedves szemeivel és jó reggeltet kíván. Ahogy átölel és érzed.  Mint amikor két meztelen test tetőtől talpig egymásba olvad és hatalmas nagy energiák szabadulnak fel ahogy két különálló test az ölelés hatására eggyé válik és a Forrásban (Univerzumban) találkoznak. Felemelő érzés mindig ezt érezni. Meg azt is, hogy gyermekien idiótának lenni nem szégyen , sőt. Áldás. Főleg ha az adott illető értékeli gyermeki éned!

Szombaton este mr .T. kollégája meg invitált minket egy laza sörözős estre, majd másnap zenekari próbára kell menni és utána szülinapi bulira. Kicsit besokalltam a sok információtól és sokat gondolkoztam rajta, hogy elmenjek e. Nyitottságom ellenére picit félek az ilyen előre eltervezett dolgoktól , mert általában azok nem úgy alakulnak ahogy képzeljük és akkor vagy csalódás a vége, vagy csalódás. Vagy pedig? Csalódás. Mrs. Bean-hez hűen általában annyira lányos zavaromba hoznak hogy zagyvaságokat beszélek és az első benyomás a második előtt az az , hogy ez a csaj vagy szimplán hülye bazdmeg, vagy csak nem tud összefüggően beszélni. Vigyorog mint a tejbetök, bólogat, és fingja nincs az egész dologról mi folyik körülötte, mert tudat alatt az egója egyfolytában azt hajtogatja, hogy " nézd, nem vagy elég jó nekik. Kinevetnek, mert látják hogy izgulsz "

Plusz még ott a megfelelési kényszer is, amit a társadalom által belénk neveltek, amitől igen nehezen tudok a mai napig megszabadulni.  De aztán képzeletben felpofoztam az egómat , és eldöntöttem hogy a jelenben élek. Nem vetítek ki semmilyen képet a jövőre illetően hogy vajon kedvelnek e vagy sem. Hogy milyen jól tettem! Varázslatos embereket ismerhettem meg! S miért ? Mert képes voltam az egómnak azt mondani hogy " elég"

Köszönöm! ( :

Elég viccesen indult a szombati napom. Egyik városból a másikba, fodrászhoz be, akitől kaptam egy elég vicces SS tiszt jellegű beütést( mindig azt hiszem, hogy jól áll a felnyírt haj, amikor megcsinálják, megfogadom hogy énazanyádúristenitsohatöbbetnemkérekilyet, aztán hopp azon kapom magam hogy két hónap múlva ugyanolyan rövid a hajam ) majd felhőszakadásban hazasétáltam.Kapkodtam. Rohantam. És már az egész napba belefáradva sietek  a buszhoz. Három perc késéssel odaérve rájöttem hogy a busz már elment. Az utolsó. Félve kerestem a telefonomban Mr. T számát, hogy közöljem mégsem megyek ma  hozzá, lekéstem az utolsó járatot is. Közben pedig azzal nyugtatgattam magam, hogy " na ez a karma." Majd rájövök hogy fél órával hamarabb jöttem ki a buszhoz, és mégis csak el tudok jutni hozzá.Felbecsülhetetlen!  ( :

Mire odaértem hulla fáradtan, majdnem négy óra utazás után már nem volt kedvem az esti sörözéshez, és lelkiekben rá kellett izgulnom a vasárnapi próbára.

Mi van, ha nem fog nekik tetszeni hogy nem vagyok metál arc? Hogy Jim jobban bejön mint az Idoru, vagy hogy mi van ha egyáltalán meg sem tudok majd szólalni? 

Tudom hogy neki fontos a zenekar és ez még nagyobb terhet nyom rám. Jézusom. Megőrültem!

A szülővel való első találkozás kínosságát már megéltem a múltkor. Sőt. Nem is volt kínos. Most viszont segített nekem a tanulással kapcsolatban intézni pár dolgot, így sütöttem neki hajnalban egy kis desszertet és zöldségekkel a nyakamban érkeztem, hogy megköszönjem. Ez olyan alföldi szokás na! Ha hálás vagy valamiért nem feltétlen pénzzel tudod meghálálni azt a jócselekedetet amit kaptál. Hanem néha elég az is, ha megosztod azt, amid van. 

Ez a hölgy egy tündöklő csöpp tünemény. Árad róla a kedvesség és a jó szándék.  Már attól ha rám néz.  A rezgései, az aurája és mindene. Csupa báj. Nem is értem miért féltem .  Minden anyában ott bujkál az érzés, hogy senki nem lehet jó a fiának, s minden apában ott van az, hogy az ő lányához senki sem lehet elég jó. Ez... így működik. Hiába tagadják le, így működik.

Szóval valójában lehet hogy ezért féltem nem ? ( : 

Másnap reggel elaludtunk, így a Mezőhegyesre tartó kis piros vonatot nem értük el. 

( ezkarmabazdmeg) majd a későbbi vonat indulása előtt hirtelen lejátszódott bennem egy jelenet, mint az ilyen szerelmes amerikai filmekben, hogy felszáll az egyik a vonatra, de hirtelen a másik fél meggondolja magát, és mégsem utazik el vele valami jelentéktelen városba hogy feladva az eddigi életét új életet kezdjen vele. Bevallom . Nem szégyen. Valahogy mégis ültem a vonaton. Kéz a kézben és elveszve az alföldi FELHŐSZAKADÓS  tájban hirtelen elmúlt az az érzés, hogy megfeleljek.

Attól a perctől kezdve már nem gondolkoztam azon.. mi lesz ha...

Odaértünk, bőrig áztunk. Bemutatkoztam és illedelmesen leültem a padra. 

Az énekes barátnője mellé. Tisztára mintha valami groupie lennék. Vagy éppen múzsa. De jó lehet valaki múzsájának lenni.

Félelmem megint alaptalan volt. A banda tagjai halálian jó fejek. Picit úgy éreztem magam mint amikor 16 évesen bejártunk a helyi rock klubba hallgatózni a mocskos rákkendróll próbákra. 

Hallani a régi nagy kedvenceket, néha fejben bele-bele dúdolni a szövegbe. Hallani a a dobot , a lábdobot, az egyszerű dalt, a raise to hellt.  És végre látni , ahogyan mr. T tépi a húrokat. És bizapám' tépi rendesen. No az is igaz, hogy nem értek a zenéhez, mert elég bot fülem van, de szerintem igazi nagy tehetség. Amilyen beleéléssel csinálja. Apukám' én ilyet még nem sokszor láttam.  Az összhang a dob és a gitárt tépő között fontos. Meg volt minden hogy újra tizenhatnak érezzem magam.

Bár még mindig azt vallom hogy ilyen zenekari próbák nem csajoknak valók. Ez olyan pasis dolog. Én sem szeretem ha nem egyedül megyek fotózni. Sőt. Kifejezetten idegesít, hogy nem tudok a saját dolgomra összpontosítani.  Sörözzetek, és alkossatok! Hatalmasat! Szerintem képesek vagytok rá!  ( bár ez nem azt jelenti, hogy nem mennék el még egy próbára, mert de)

A szülinapi ünneplésből nem sok minden lett, mert akadtak családi zűrzavarok, amiken nyilván minden háztartásban élők elszenvednek , megbocsájtanak s továbblépnek! A másik helyen pedig este frissen sült lángossal és csupa csupa szeretettel fogadtak minket. Néha bevillant egy két kép, hogy vajon a mi otthonunk is így fog e kinézni, az egyik fele minden szempontból béke párti. Virágminták a falon, minden kézzel készített apró dolog a konyhában. Friss zöldteák s a szobában és mindenhol metál újságok, poszterek, cdk, bakelitek.  Jing és Jang..... 

Hatalmas szeretet , móka és vidámság lakozik ebben a házban s csupa csupa jó emberek lakják. 

A hétvége alatt egy új családot ismerhettem meg és nagyon jól éreztem magam! Köszönet és hála érte! ( :

Namasté

Terianyu pszichója

Morning "Ya All"

Valaki megkérdezte tőlem, hogy én mindig álmodok e.

A válaszom igen. Majdnem minden nap.

A mai éjjel is álmodtam. 

Mindig azzal álmodok , ami az adott napon foglalkoztat. Tegnap este például Janis Joplin és Jim Morrison életéről olvastam.

Az álmomban pedig feltehetően Amerikában voltam, Nevada vagy Texas környékén.  Egy helyi csajokból álló banda menedzsere lehettem. Ami a 70 -es években igen nehézkes volt. Nem tudom, hogy mikori volt az egész álom, de az biztos hogy a 90-es évek előtt.  A blues királynője után, rohadt nehéz volt megélni ebből.  Olcsó turnébuszban utaztunk, s lepukkant motelekben aludtunk koncertek után.  Én szerveztem a koncertjeiket, én szedtem össze őket bulik után és dugtam ágyba őket. Fiatalok voltak, és még tapasztalatlanok. Kissé szerintem olyan anya-lányai kapcsolat lehetett közöttünk.

Éreztem hogy szeretnek és ez jó érzés volt.

Ha tehetnétek melyik korszakban élnétek? 50?-60?-70?

Én mindenképpen a hatvanas éveket választanám. Zenei téren ez az évtized egyszerűen annyira meghatározó volt. Egyrészt mert a Sabbath akkor kezdte bontogatni szárnyait.  Jim és a Doors hatalmas mérföldkövei voltak mind a rock zenének és a " love, freedom, rock and roll" felfogásnak, amit milliók követtek és próbáltak ott lenni az összes koncertjükön.  Személy szerint amikor meghallottam a Riders on the storm című számot nem tudtam hogy sírjak, vagy mosolyogva üvöltsem azt hogy  " igen apukám, ez aztán zene" . Pedig kb 14 lehettem... Mind az LA woman vagy éppen a Light my fire. Sok fiatal meghatározó zenéje lett, még a mai napig.

Sajnos korán ment el , és lett vége ennek az álomnak, de úgy érzem maradandót alkotottak. Hendrix-ről nem is beszélve, vagy éppen az új kedvencem. Janis Joplin. Igaz pályafutása csak pár éves volt. Ezalatt sikerült egy új stílussal belopni magát a rock és blues kedvelők társaságába. Egyedien rekedtes hangja egyszerre volt érzéki, mégis dög. Stílusával pedig letaglózott mindenkit.  Igazi hippi, aki az elfogadást, a szeretetet és békét hirdeti, ugyanakkor a legtöbb száma a magányról szólt. Arról, hogy nem tudja elfogadni önmagát, és hogy bárcsak lenne, aki otthon haza várja.  

Hendrix, Janis, Jim, Kurt és még a bűvös 27-esek társaságába tartozó hatalmasat alkotó művészeknek szerintem nem a narkotikumokkal volt problémájuk. Jó , nyilván függőséghez vezet a túlzott fogyasztásuk. De egyszerűen nem tudták elfogadni a tényt, hogy ha művész vagy magányosnak kell lenned. Mert nem írhatsz mindig boldog számot.  Nem írhatsz mindig a boldogságról, és hogy milyen jól érzed magad. Arról nem tudsz írni. Arról viszont igen, hogy a világnak szeretet és béke kell, vagy hogy magányosan érzed magad a hotel szobádban esténként. Ezért lettek ők a mi bálványaink. Ezért hallgatjuk őket amikor érzelmileg padlón vagyunk. Mert picit átérezzük az ő életüket, az ő fájdalmukat. A rock és főleg a blues pont erről szól.  Sajnos Janis nem volt elég erős hogy ezt elfogadja.  Egy hatalmas nő volt. Hatalmas szívvel. Gyönyörű hanggal. Tele pozitív kisugárzással és élettel.  

Mindenképp ezt a korszakot választanám. Amikor minden más volt. Mindent a szeretet és béke gondolata ölelt át. Ne gondold , hogy akkor nem voltak gondok. De szerintem akkor egy spangli elszívásával ezek a nagynak tűnő dolgok értéktelenedtek, és mindent felváltott a mostban levő érzés.

Woodstock baby!

Love

Pszichó

 "Meggymaggal másokat tarkón pöckölős  szép reggelt mindenkinek! "-B.M.

Pár napja hazalátogattam , hogy itthon írjak. Gyakorlatilag egyszer kapcsoltam be a gépet este, azt is azért, hogy Hudág Gergővel, alias: aljasska, VikingÚr, Józskagyerök, CsipkésZSoli- val beszélhessek. 

Furcsa ez az érzés. Hogy vasárnap óta nem találkoztunk, és amióta elment azt várom mikor láthatom újra.  Nem érdekel hány órára, vagy egyéb apró részletek.  Körül öleli a gondolataimat az a tény, hogy hamarosan az életem részévé fog válni annyira megnyugtató . Az már kevésbé, hogy azon kapom magam a nap legnagyobb részében, hogy Ő jár a fejemben. Na meg persze a Heaven Street Seven   száma....

"Mi ez a furcsa, hamis zene itt a fejemben,
ez a döglött macska az úton,
e múzeuma a semminek,
ez a felgyújtott erdő, ez a lebombázott város,
ez az összecserélt szempár,
ez a kincs amiért nem kár?"

Magával ragad az itthon illata. A madarak hangja az erdőnkben, a házi kenyér finom ropogós íze, a friss zöldségek és az akácfa erős illata, amit szeretnék minden nap érezni. Korán kelni, alföldi pusztaságon futni. És ami a "legeslegeslegfontosabb"

sokat kacagni.

Tegnapi nap folyamán picit megijjedtem és azt hittem befejezem földi pályafutásom. Egy igen kedves személy, aki nem is olyan régen nem volt valami közel álló, most újra megnyílt felém, és beavat az életébe, sőt. Néha tanácsot is kér.

Tegnapi nap megkérdezte tőlem, hogy azok a pozitív egóról szóló könyvek miért fájnak neki ennyire? Úgy érzi kezd megőrülni és nem látni a dolgok értelmét. Azt kérdezte tőlem, hogy tíz évvel ezelőtt miért volt boldog? Most miért nem? Pedig most több mindene megvan mint akkor volt.  Most miért kell neki tudnia dolgokat ?Miért jár az agya állandóan és agyal, gondolkozik. Soha de soha nem áll meg. Egy percre sem. Hirtelen megsajnáltam őt, és nem tudtam neki mit tanácsolni.

Én is ezt éreztem az első pár évben. Sőt. A helyzet az, hogy minél jobban és jobban beleeásod magad  annál rosszabb lesz. De ami megnyugtató, hogy eljön az az idő is, amikor kitisztul. Mert " örökké nem eshet"  :)

Szóval ne aggódj, hamarosan ha eljön az ideje kitisztul minden.  Annyira örülök hogy Te is erre a mezőre léptél. Ahol megtalálhatod önmagad, s azt amit keresel.  Hihetetlen módon de nem érzek haragot vagy féltékenységet ezzel kapcsolatban . Lehet hogy Ő számára hamarabb jön el az út befejezése mint az enyémnek. De tudom, hogy ha elakadnék segítene.

Mostanában nagyon sokan mondják ,hogy megváltoztam. Kivirultam, formálódtam, megszépült az arcom és gyermeki mosolyjal nézek mindenkire ami jó érzéssel tölti el a körülöttem élőket. Sőt, ezt még nővérem is mondta, akitől nem sokszor kapok ilyen pozitivitást.  Nagyon nagyon jól esik ez! De , nincs de... Úgy is érzem magam! Mint egy kisgyerek, aki felfedez, s aki úgy próbálja élni az életét ,hogy lehet az a nap az utolsó.  Nincs helye agyalásnak, csak pozitivitásnak és reménynek. Mert ha elveszted a reményt, akkor elhalványul a fény is amivel látod az utadat. 

Mindnekinek vannak gondjai. De ha mindennek a jó oldalát nézed, be is vonzod.

Csak hogy lásd az én példám. Anyagi gondokkal küszködök, de mégis munkát váltok. Feladom az életem, egy másik megyébe költözök hogy tanuljak. Hogy valóra váltsam az álmaimat és azt csináljam amit szeretek. S hogy miből? Fogalmam sincs, egyesek szerint gyerekes ahogyan felfogom az életet. Mások szerint klassz hogy a mának élek . De az az igazság, hogy nem gondolnám, hogy ha azon agyalnék miből fizetek albérletet jobb lenne. Elveszne a most varázsa... Ráérek akkor gondolkozni ezen ha már oda kerül a sor.  Sokan nem tudnak így élni. Előttem csak két dolog van. VikingÚr és az asztalos szakma. Szóval lehet kifogásokat találni, és feladni. Vagy lehet behuppanni a kocsiba, becsapni az ajtót és elindulni s vissza se nézni. Hiába nézel vissza , az nem segít , sőt talán visszahúz. Csak az utat figyeld mily' gyönyörű és varázslatos.

Béke

Elég furcsa a múltról álmodni.

Lehet hogy meg sem történt, de mégis hátborzongatóan furcsa.

Tegnap sétálgattam a városban. Csak úgy. Néha van olyan szokásom, hogy leülök egy padra és csak nézem az embereket. A viselkedésüket. Hogy hogyan állnak ők az élethez és hogyan élik meg ők a boldog pillanatokat vagy éppen kudarcokat.  Tegnap egy általános iskola előtt mentem el körülbelül 5 körül. Szivárgott ki a sok apró csemete, Édesanyáikkal, akik cserepes virágot tartottak a kezükben. Feltételezem náluk most volt Anyák Napja.

Ilyenkor mindig nosztalgiázom, és felidézem a mi napjainkat. Emlékszem még technika órán kellett egy ajándékot elkészítenünk nekik. Hetekkel hamarabb, hogy biztosan elkészüljön. Mindenki virág cserepet akart csinálni, vagy valami hasonló dolgot. Én egy kulcs tartót csináltam a falra. Rózsaszín, fából készült kulcs tartót.

Valahogy már akkor is szerencsétlenke lehettem, ugyanis a kulcsokat a helyén tartó apró szögeket nagyon  gondossággal kellett a helyére ütni. Emlékszem az enyém nagyon csúnya lett, de úgy gondoltam nem ez számít, hanem hogy gondolok rá. 

Nagyon nem szerettem ezeket az eseményeket, mert ilyenkor mindenki meghívja a nagyszüleit is. Az enyémet pedig nem lehet. A másik pedig soha de soha nem jött el semmilyen eseményre, és ha megkérdeznénk tőle, hogy milyen iskolába jártam, nem tudná. Mindig ezzel takaróztak otthon, hogy " Apádnak sok testvére van, és sok unokája  van Nagymamádnak, ne akard hogy mindet megjegyezze." Már pedig én azért is megjegyezném. Mind a hatvan valamennyit, és büszkén sorolnám fel egyik másik tehetségét. Vagy éppen a szemébe mondanám hogy " Szeretlek" vagy hogy " Ügyes vagy"

Az a baj, hogy manapság nem így nevelnek gyereket. Ami számomra furcsa. Aztán majd csodálkozunk , hogy a gyerek húsz évesen nem tudja kimutatni érzéseit, vagy éppen balhékba keveredik. Pont ezért.  Na az egy másik történet lesz úgy vélem! :)

Tehát ez az év valamiért más volt. Emlékszem mindenki három - négy ajándékot csinált. Én pedig csak egyet tudtam.  Amivel nagyon gyorsan készen lettem, és az órák nagy részét a srácokkal töltöttem az udvaron focizás-kergetőzés nevű játékban, mert ők is összecsapták a munkájukat mint én.

Nagyon zavart , hogy nem készülök Maminak semmivel. Meglepő módon nem annak a Maminak, aki húsz kilóméterre él tőlem, hanem a másiknak, aki már nincs köztünk.

Ezért otthon elkezdtem barkácsolgatni. Ugyanazzal a teknikával egy vágódeszkára ragasztottam szalvétát, és festettem le, majd egy jegyzettömböt ragasztottam rá, s jó mélyen eldugtam a szekrényembe, nehogy senki meg ne találja.

Titkon azt reméltem mindig, hogy a Mami nem ment el, csak elköltözött a rokonokhoz vidékre, és hamarosan jön látogatóba úgyis, és akkor odaadhatom neki. Megölelhetem, és érezhetem azt a parfümjét amit soha nem felejtek el. Nem emlékszem se az arcára, se a hangjára csak két dologra. A keze puhaságára, és a parfümje illatára.

Eljött az Anyák napja, és én picit feldúltan közöltem Jutka nénivel, hogy márpedig az én részemre is tartsanak fent két széket, mert az én nagymamám is várható ma délután, higyjék csak el.Elkezdődött az előadás.

Mami sehol. Kicsit csalódottan adtam át az ajándékot Anyunak, és mivel Mami nem jött el, így a másik ajándékomat is ő kapta. Sírni kezdtem, de nem szóltam semmit.

Anyu meghatódott hogy miatta sírok.

Nem mertem szólni.

Amit a mai napig picit bánok.

Az álmomban Mami eljött az előadásomra. Sírt. Megölelt, és játszadozva, virággal a kezében kergetett kint az iskolából kifelé jövet.  Meghívott egy fagyira és azt mondta búcsúzáskor " Hiányoztál"

Vannak dolgok amin nem tudsz változtatni. Ez tény. És elfogadom. De vannak emberek akikre úgy tekintesz hogy " bárcsak emlékeznék rá" 

Sajnos Mami négy éves koromban ment el. Tehát akkor még nem is voltam iskolás. Mégis azt álmodtam, hogy mindez iskolában történt . Furcsán hátborzongató.  Hülyeség, vagy nem hülyeség, de hiszek benne, hogy valamilyen módon de mi még találkozunk.  Tudom hogy meg van írva a sorsomban...valahogy érzem, hogy látni foglak. Csak nehéz kivárni azt az időt. Már úgy elmondanám....

Azért picit hiszek benne, hogy büszke lennél rám Mami! 

Ölellek

Reggelt kedveskéim!

Így, munka nélkül elgondolkozik az ember pár dolgon. Például , hogy hol rontotta el. Vagy mit csinált rosszul. Vagy de jó is volt régen... Ugye ? De soha nem maradunk a jelenben és élvezzük ki, hogy a nap minden percében szabadok vagyunk. Igen tudom. Egyesek szerint már túl sok a pozitivitás, de hiszek benne, hogy ha egy picit te is így kezded látni a dolgokat kedves olvasó bevonzod a jót. Mert hidd el, nincs más akadálya csak a vonzás törvényének megfelelni. Nem is megfelelni. Inkább létrehozni a vonzás törvényét. Két hónappal ezelőtt még teljesen a padlón voltam, életcél nélkül bolyongtam az erdőben és azon gondolkoztam mi értelme van. Aztán hitelt hitel hátára vettem hogy új életet kezdjek egy kis városban, ahol nem sok ismerősöm van. Majd elkezdett érni bennem a gondolat, hogy " állj fel, csapd pofán magad, térj észhez, és csináld azt amit szeretsz. Mert életed nagy részét a munkahelyeden fogod eltölteni. Bizony." Tehát így tettem. Sok telefonálgatás, szervezkedés és görcsölés. De megérte.

Végre azt tanulhatom ami tetszik, amit szeretek. Hosszú távú terveim nincsenek, de ki szeretném használni az ország adta lehetőségeket, és pályázatokat. Mint például egy vállalkozókat segítő pályázat igazán jól jönne.  Június közepétől asztalos leszek! Most jöhet az a felvetés hogy nő létemre asztalos. Igen. Mert nekünk nőknek más szemünk van mint nektek férfiaknak. Mi egy bútort máshogy értékelünk esztétikailag mint ti. Ami nem baj. Mert nekem lehet a szép érzékem jobb, de Te másban vagy jó. Ezt hívják balance-nak, ettől szép a világ. Én inkább az újrahasznosított tárgyak felé vonzódom, és nem titok, hogy mindig is vonzott a dolog, csak eszközeim nem voltak hozzá, se képesítésem, hogy alkothassak legálisan.  A lényeg hogy ezt Másik megyében! Máshol. Új környezetben, felfrissülve egy új emberrel fogom megtenni! :)

CSeppet sem rémiszt meg, egyszerűen annyira izgatott vagyok, mint egy kisgyerek amikor tudja hogy valamit fog kapni a születésnapjára, de azt nem hogy mit. Ez izgalommal tölti el, picit fél is, mert mi a helyzet, ha az az ajándék nem lesz jó. De inkább öröm árad kicsiny testében , hiszen valaki gondol rá.

Ugyanígy érzem magam én is. Valaki mondott egy jó taktikát tegnap. Hogy apró lépéseket tegyél, és tűzz ki magad elé, mert akkor azok az apró lépések is később hatalmas óriás lépéseknek fognak tűnni.  

Júniustól újra diák leszek, és a mai nappal veszek egy írógépet! 

Holnaptól szabadságra megyek pár napra, ki a természetbe és nekilátok a könyv folytatásához!

Ui. Bács megyeieknek ajánlanám az arborétumot egy hatalmas sétára, hiszen ilyenkor gyönyörű és fülbemászó dallamok fültanúi lehetünk

Om

Szép napot a kedves és nem kedves olvasóknak!

Picit úgy érzem magam mintha ma reggel egy hosszú álomból ébredtem volna fel, amibe vissza szeretnék menni. Sőt. Így szeretnék élni! Ahogy az álomban.

Az álomban én én voltam. Tetőtől talpig Mrs. Bean ! Ami a legviccesebb, hogy azt hiszem Mr. Bean haza ért abból a hosszú utazásából, amit életeken át csinált.  Hudák Gergő a reinkarnálódott változata Mr. Beannek. 

Mrs. Bean ennek rettentően örült. 

Sodródás ide vagy oda, ennyire jól már nagyon nagyon régen éreztem magam. Picit mintha de-ja-vu érzésem lett volna, mert úgy voltunk egymás mellett a hétvégén, mintha évtizedek óta ismernénk egymást, sőt mi több együtt is élnénk. 

Közös eko-főzés gyorstalpaló tanfolyammal, séták a városban, kéz a kézben andalogva. Nem ilyenek vagyunk. Hudák Úr sem és Alíz sem, mégis jó.  Amikor nincs gondolkozás, nincs semmi csak az adott pillanat. Az elfogadás, a pozitív rezgések és szeretet. 

Hirtelen egy kép ugrik be a Jóbarátok című amerikai sorozatból, amikor Phoebe a bohókás hippi lány összejön egy hasonlóan bohókás sráccal, és a srácnak dolgoznia kell mennie, de nem akarnak elszakadni egymástól.  Phoebe ül a kávézóban, a srác kilép az ajtón és az ablakon bekopogva üvölt vissza hogy " mááááris hiányzol "

Ugyanígy éreztem magam tegnap amikor elköszöntem Mr.Beantől, csak én éppen a tusfürdőjével a busz után futottam volna és üvöltöttem volna, hogy máris hiányzol.

Ami a legviccesebb, hogy nem az érzés hiányzik. Hanem Ő.

Ez némileg elgondolkoztatott azon, hogy egy hónappal ezelőtt mennyire le voltam törve egy olyan ember miatt, aki nem illik az én életembe, életvitelembe. Azt hittem hogy ez az egész teljesen más, és hogy  a kettőnk kapcsolata különleges. Nevetve visszagondolva ez is egy lecke volt arra, hogy én alakítom a sorsomat, és én vonzom be az olyan embereket akik negatívak vagy éppen "realisták ." 

Nem akarok realista lenni. Bohókás akarok lenni, mint mindig. Nagyon örülök, hogy belépett és ki is egyből az életemből, mert akkor Mr.Bean nem lép újra be. Remélem Tenkes kapitány is megtalálta azt amit keres. 

Remélhetőleg kevés fájdalmat okoz embereknek, és készen áll arra, hogy megtalálja azt, amit annyira keres. Minden nap beleírom őt is a hála füzetembe, hogy megköszönjem azokat a negatív rezgéseket, amikből fel tudtam állni. Félig egyedül. Félig Mr. Bean-el.

Köszönöm!

Viking úr! Köszönöm! Nem akarlak megrémiszteni, de töltsd azt a pipát és készülj arra az árnyékban ülős estékre!

Egyes cikkek szerint, ha sikerül beteljesíteni a sorsodat, a kapcsolat véget ér azzal a reinkarnálódott személlyel akivel már úgy érzed réges régen valamilyen kapcsolat fűzött hozzá, előző életetekben. Ez számomra érthetetlen. Hát persze hogy véget ér, hiszen ha beteljesítem a sorsom, az Univerzum szerint már nincs számomra hely ezen a Földön, így meghalok. Beteljesítettem a sorsom, kész, vége. Ha meghalok, akkor véget ér a kettőnk között lévő kapcsolat. De ki tudja, hogy vajon következő életünkben is megtaláljuk e egymást?

Elég sok cikket olvastam ezzel kapcsolatban. Például arra már kitértem, hogy okkal választod az adott családot. De lehet például hogy az Édesanyád az előző életedben a jó testvéred volt , ezért vagy most vele is jóban. Igen, egyeseknek ez elég halandzsa nyelv, de ha hiszel benne, és egy nagyobb erőben, s túl látsz a felszíni dolgokon, van benne ráció. Egy könyvben olvastam, ha jól emlékszem pont egy Dr. Wayne Dyer-es könyvben, hogy fogd fel úgy az egészet, mintha a két szemed között ülnél te. Egy széken. Belül.

A szemeid csak bizonyos fokig mutatják a valóságt, korlátoznak. Nem látod azt ami a perifériádon kívül esik. Nem látod, vagy nem akarod látni.  Ez az, amit  a társadalom  elvár. Mi van akkor ha én fel akarom rúgni azt a széket és rettentő közel akarok kerülni ahhoz a szemhez amin keresztül nézek? Miért nem tanítanak meg meditálni az iskolákban? Hogy hogyan legyek csendben? Hogy hogyan értékeljem a természetet? 

Rettentően fura dolgok ezek, amikbe félelmetes belegondolni. De mégis jó.

KöszönömBéke!

Az eddigi álmaim mindig a szerelmi háromszögekről, az el nem fogadásról, és a ragaszkodásról szóltak.  Egy pár hete ez megváltozott.  Egyesek görcsös ragaszkodásnak írják. Gyakorlatilag hiába mondasz nekem bármi lehúzó negatív dolgot, már igazából nem tud bántani. Mert beengedem az információt, feldolgozom a tényt, hogy vannak emberek akik nagyon negatívak mindennel kapcsolatban ( néha realistának hívják magukat ) és elengedem az érzést. Sajnálom őket, nem megvetem. De belátom, hogy vannak emberek akik nem akarják hogy segíts rajtuk. Még nem érettek a változásra. Még nem elég " felébredettek" ahhoz, hogy megváltoztassák az életüket és igen belássák, hogy Te vonzod be a dolgokat az életedbe, és minden csak nézőpont kérdése. Dönthetsz úgy hogy a poharad már félig üres, vagy hogy még félig van tele. Te melyiket választod ?

Dönthetek úgy, hogy már megint nincs munkám, de dönthetek úgy is, hogy a megfelelő munka még nem jött el számomra. Dönthetek úgy is hogy már megint egyedül vagyok, de úgy is hogy a világ az enyém és sohasem vagyok egyedül.Bárhova menjek is!

Pozitív gondolatok törvénybe léptetik a pozitív dolgokat.  Főleg amióta belépett újra. 

Hisztek a vonzásban? Hiszel benne, hogy bizonyos embereket azért vonzol magadhoz, mert  Ő ad neked erőt minden nap ? Ő biztat, hogy ne add fel az álmaid, Ő mondja el neked mennyire sugárzol minden nap . Mert Ő egy csodálatos ember! Jobb ha elhiszed!

Elég klisé. Igen. De ha belegondolok abba, hogy december óta klisézünk itt, egy kisebb kihagyással, rájövök ami már akkor is picit megrémisztett. Hogy Te vagy a jang , vagy ha jobban tetszik a kirakós utolsó előtti darabja.  Azért mert görcsösen kapaszkodok valakibe ? Nem, nem hinném. Ezen már túl haladtunk , lefutottuk a köröket, és hiába futom a sokadik kört már nem fáradok el. Valahogy De-Ja-Vu érzés fog el és hirtelen eszembe jut az a kislány aki 17 évesen egy hatalmas dolgot tett , és nem csak azért mert egy másik országban kezdett új életet. 

Mindenki ( főleg fiatal lányok ) elképzelnek maguknak egy ideált. Általában 15 évesen még egy rock sztárról beszélhetünk, egy bálványról akiért sikítoznak az utcán , akit ha meglátnék megkérnék legyen a férjem annyira odáig vagyok érte . Emlékszem nekem 15 évesen Kurt Cobain volt ez az ember. Az összes könyvet, cikket , interjút meghallgatva és elolvasva nem tudtam felfogni miért kellett meghalnia. Courtney Love-nak pedig egy egy átborozott éjszaka után ( mert akkor éreztük elég erősnek magunkat ) emaileket kezdtünk írni, hogy mekkora egy számító nőszemély, és hogy bárcsak mi lettünk volna a múzsái Kurtnek. De sajnos ez ellen nem tudsz mit tenni. A múzsát nem választod. Ő választ téged. Tudat alatt.

Évek elteltével ez az érzés elhalványodott bennünk , és mostmár kissé kisebb áhitattal, de kirajzolódott bennünk az ideális férfi típus.  . Persze nem általánosítok. Biztos varázslatos emberek ők is akikért az emberek nyolcvan százaléka oda van, de számomra mindig is a 2 méter magas , göndör hosszú hajú , szakállas lecsúszni látszó motoros -rock club tulajdonos típus jött be. Akinek ha van egy kis pénze nem vacsorázni viszi el a másikat, és viszi el vásárolni, hanem aki az életébe tolja a pénzét. Vagy a klubba, vagy a motorjába. Legyen ízlése, és ne legyen átlagos. Hűűűű hogy én mennyi ideig voltam szerelmes ebbe a férfiba! Aztán láss csodáat ma gyermekes apuka, és az ország második legmenőbb élőzenei-bázisának a tulaja. ( ne add fel az álmaid ?: ) ) 

Tehát itt tényleg nem azon van a hangsúly, hogy milyen testbe születtél. Csak hogy egy kis spiritualitást is vigyek bele . Anno Davinder a kis gurum vezette elő ezt nekem, és bontotta le lépésről lépésre nekem az életét, mi szerint ő hisz benne, hogy  ő választotta a szüleit. Mert az ilyen " ébredésnek" induló emberek valahogy mások. Nem indigó gyermekekek ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Indig%C3%B3_gyerekek) 

de általában azért születsz az adott családba mert más vagy. Egyértelműen más vagy mint a testvéreid, de ha már felismered a képességet, hogy a társadalom eltorzult és mélyen a dolgok mögé látsz, akkor már elgondolkozol azon is, hogy miért pont ide születtél, és vajon az Univerzumnak , Istennek, Buddhának, Krisnának, Allah-nak, akárminek vagy kinek nevezed őket mi a dolga veled.Itt és most.

" Külső belső nélkül nem sok,

Smárolni lehet, de az nem sok

A szexben az ölelés a legjobb..."

Fogadd el, hogy bármilyen testben is vagy,  egy gyönyörű, káprázatos, pozitív, élettel teli részecskékből, darabokból állsz, amely oly határtalan hogy egy idegen szemlélő elveszik benned . Hagyd hogy elvesszen benned, engedd hogy felfedezzen. Nem fogod őt teljes mértékben felfedezni, ahogy Ő sem téged , mert annyira határtalanok vagytok, és néha ellentétek is, csak engedd hogy történjen az áramlás.

 Ui : Kedves Univerzum! Mi a célod azzal, hogy harmadszorra verem be vérző fejemet az ablakba ? Újra és újra ? Talán azt , hogy csukjam be az ablakot?!

PuszipacsiBéke!

 "Tábortűz mellett nyakszintivel mulatós dalokat játszós  szép reggelt mindenkinek! "

Két dolog miatt gyönyörű ez a mai nap. Ja, nem is. Három.

Az egyik, hogy végre megtaláltam Buda Marci , a kedvenc rádiós idézeteit a tumblr-en, a második dolog az az, hogy hatalmas dolgot tettem az éjjel, a harmadik pedig az, hogy végre értékesnek gondolom magam. Bárki bármit mond! Nem tágítok.

Tehát menjünk sorba.

Nem titok a munkám. Pneomatikus vagy pneumatikus, szerelő vagy nem szerelő. Rájöttem arra, hogy velem mindig ez lesz. Mindig beleunok mindenbe egy hónap után.

Tegnap beszélgettem egy munkatárssal. Órákon át azért nem, mert megijjedt tőlem.

Kérdeztem miért. Azt mondta azért, mert olyan sokrétű vagyok és ez az embereket megrémiszti.

Hidd el Manyikám engem is!

Nagyon.

Sokszor.

Sőt.

Szinte félelmetesen kiábrándító. Volt!

Este ahogy a kellemes szél fújta kipirosodott orcámat, üvöltött a rock zóna eszembe juttatott egy dolgot. Sőt. Inkább megértettem egy dolgot. Addig, amíg  mások elvárásai szerint próbálok élni ez mindig is így lesz.

Addig amíg meg akarok felelni másoknak mindig így lesz.

A múlt héten elhintettem egy közeli ismerősömnek hogy szeretném kitanulni az asztalos szakmát, mert imádok barkácsolni és fával dolgozni.

Erre kinevetett. Hogy én hogy merészelek ilyet gondolni?! Az férfi szakma, és mit gondolok hatvanezerért fogok életem végéig férfiakkal együtt dolgozni?

Nagyon rosszul esett.

Végre először hosszú évek óta vissza mertem szólni, és ezt válaszolni.

Attól , hogy Te nem hiszel bennem, én még hiszek magamban.  Hiszem hogy meg tudom valósítani az álmaimat és felépíteni. Fiatal vagyok, van időm  hogy megtaláljam önmagam, de nem fogok egy séma szerint élni, és várni hogy nyugdíjba menjek egy olyan helyről ami nem én vagyok. Látni ahogy lepereg az életem gyorsan, és nem élni. Kerámiával, asztalossággal foglalkozni. Alkotni. Átadni valamit ami úgy érzem én vagyok. Öko farmon állatokat nevelni, tűznél gitározni ( megtanulni) és énekelni azt hogy jó jó jó jó de jó nekem. 

Átölelve bort szürcsölgetni, kedvesen somolyogni . Mindehhez pénz kell?badarság. Álmok. Amiket megvalósítasz. Ami te vagy!

Felálltam és átmentem egy másik szobába.

Innentől kezdve nem beszéltünk erről. Én mocskos módon jól éreztem magam ez a monológ kimondása után. Talán már akkor érett a dolog, bár tudtam hogy nem lesz hosszú távú jövőm ennél a pneumatikus dolgos rendszernél, csak ugró deszkának gondoltam. Tudjátok... Egy apró deszka a kideszkázott út elejéhez.

Manyi negativitása megrémisztett. Sokan vannak így. Főleg nők és asszonyok. Nem szeretik hogy ilyen vagyok. Hogy nem csak a műköröm és az éjjel nappal budapest érdekel. Hogy van agyam gondolkozni más dolgokon , és nem riadok meg a kétkezi alkotástól sem. De a lényeg szerintem abban rejlik , hogy ezt mindenki meg tudná tenni.Te is, a szomszéd néni is. Bárki. A lényeg hogy ha érdekel és elég nyitott vagy ,a kkor tedd meg. Kedves Élet mondta egyszer ezt egyszer nekem. " Nincs olyan, hogy nem tudsz énekelni. Énekelni mindenki tud. Legyél bátor. "

Érted mit akarok mondani? Táncolj úgy mintha senki nem látna. Élj úgy, mintha a ma lenne az utolsó. Nevess, mintha soha nem lennél szomorú.Énekelj, mintha senki nem hallana. Legyél szabad!

Próbálom megérteni és így felfogni.  Művész vagyok. Úgy érzem készen állok arra, hogy azt tegyem, ami nekem való. Művészettel foglalkozni. Hogy a munkám legyen a szenvedélyem és az életem. Tudom hogy sokan nem így élnek. De az az ő döntésük. Az élet kemény, igen tudom. De te teszed azzá.Te vonzod be! Mocskos pozitív módon megint az ismeretlenbe lépek, és sodródom az Univerzummal.

Mr.T nek pedig hatalmas hála!

Namasté

Béke

Terézanyu

" Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok, 

minden teljes, egész és tökéletes.

Égi Erők vezérelnek s óvnak szüntelen.

Biztonságos magamba néznem.

Biztonságos a múltba tekintenem.

Nem tölt el félelemmel, ha a határtalan élet elém tárul.

Messze több vagyok önmagamnaál- a MÚLTAMNÁL, A JELENEMNÉL, A JÖVŐMNÉL..

Kész vagyok felülkerekedni személyes problémáimon, hogy

megismerjem saját létem nagyszerűségét.

Világomban minden rendben van."

Ezekkel a mondatokkal kívánok magamnak sok szerencsét az állás interjúra! Tudom hogy sikerülni fog! Végre angol!!! :) kámonbéjbilájtmájfájör.leccdúdisz!

písz

Kellemes Hetet, jó ébredést és  varázslatos reggeli kávés csókot kívánok a kedves (nem) létező olvasó (k ) nak! :)

Mostanában megfigyelem a körülöttem lévő dolgokat, eseményeket. Néha némán állok egy zebrán vagy a járda közepén és figyelek. Csendben, mosolyogva. Mintha megállnék, és minden más körülöttem mozogna. Néha félelmetes, néha jó érzéssel tölt el. 

A minap éppen a vonathoz siettem, amikor egy 1500-ös fehér lada vágódott be elém. Feltunningolva, bömbölő zenével. Két fiatal srác ugrott ki a kocsiból, feltehetőleg valakiért jöttek. 

Úgy voltak felöltözve mint a 90-es években élnének. Világos koptatott farmer, "dzsörzi" pulóver , hetyke bajusz és kalap. Egyből a telefonomért nyúltam, hogy bekapcsoljam a kamerát és megnézzem, hogy most visszamentem e az időben vagy ők tényleg valódiak.

Pár órával később négy -öt munkás ( köztük egy hölgy is ) azon vitatkoztak éppen egy pékség előtt, hogy az egyikőjük milyen buliban volt a hétvégén, és ott nem is barack pálinka volt, hanem meggy.

" Hát nem érted Zsuzskám, a Zoli téged nem érdemel meg. Jó asszony vagy ,megmondom én neked..." -kaptam el egy szerelmi monológot ugyanabból a társaságból.

Nekik ilyen a péntek este. Elmosolyogva azon tűnődtem, milyen lehetett régen élni.

Tudjátok, amikor még nem volt se okos telefon, se internet, se Tv. Maximum fekete -fehér és az is akkor, ha átmentél Lajos bá' hoz a szomszédban. Amikor nagymamád kezét fogva mentél le a boltba kojak nyalókát venni, mert általában a szüleidet sosem láttad annyit dolgoztak valami gyárban. A mama meg a szódás szifon szemüvegét elő halászva kis otthonkájából megnézi, hogy megengedheti e azt a kojak nyalókát 2 forintért, vagy inkább süt egy kis meggyes mákost ha hazaértetek.

Jó dolog emlékezni. Még jobb dolog élni és tapasztalni! ez eszembe juttatja a hétvégét!  Pikk-pakk eltelt, kevés idő volt de mégis.... Jól eső érzés... Tudod.. Magdikásan.  :)

SzeretveÖlel:Pszichó

Kellemes Estét a kíváncsiskodó olvasóknak!

Újdonsült barátosném " Pami" könyve egyenesen elvarázsol. Alig tudom letenni, s amikor időm engedi még a munkaidő szünetében is olvasom. Hihetetlen ez a vonzás törvénye dolog. Eddig tényleg azt hittem nagy " hűhó" az egész.

Minden éjjel kezdődött. Bár a legtöbben kételkednek az ilyenekben, én hiszek benne , és tudod mit? Tetszik amit kapok!

Tegnap este lefekvés előtt és a Viking úrral való cseverészésem között  olvastam. Ebben a könyvben Pam 9 vonzás törvényéről beszél amit szeretne velünk elvégeztetni olvasókkal. Minden "  törvényre" 48 óra áll rendelkezésünkre, hogy bebizonyosodjék igaz e vagy sem ez a dolog..

Az első ilyen törvényben a legfelsőbb mindenséghez szólunk és kérjük hogy ha létezik ilyen mutatkozzon meg valamilyen formában számunkra. Kap 48 órát.

Hihetetlenül nevetségesnek hangzott először számomra. Mert nem hiszek Istenben. Nem hiszek a kereszténységben , úgy ahogy egyéb vallásokban sem.  Leírtam mikor kérelmeztem a jelet, napra és időre pontosan. Majd elmondtam magamban, hogy kapsz 48 órát.

Figyelj! Ez most kiábrándítónak fog tűnni, de kaptam egy jelet! Egy félreérthetetlen jelet ! Amit nem részleteznék. A lényeg. Én tudom. Kaptam . Éreztem! Köszönöm.

A második Einstein bácsi törvénye. A vonzás törvénye. Minden a tudatodban dől el.  Mivel biciklis életet élek, így könnyű volt számomra. Keresni kellett 9 darab zöld gépjárművet. Ez nem egyszerű. Mert ha azt mondom fekete vagy piros akkor könnyebb dolgunk van. De nem! Zöldet. A tudatod eddig észre sem vette , hogy hány ilyen van körülötted addig amíg a figyelmet teljes mértékben nem szenteled a kocsik keresésére. 11 gépjárművet találtam ma , amik zöldek. 11 et! Úgy, hogy körülbelül húsz húsz percet töltöttem kint az utcán. Nem furcsa ? Ilyenkor az agyunk teljesen átkapcsol....

Úgy mentem be a munkahelyre , hogy " Igen, ez jó nap lesz. Köszönöm magamnak, hogy bízok ..."

Egész napom gyorsan, gördülékenyen , poénokkal teli volt.  Megtudtam dolgokat emberekről akik körülöttem vannak, s az a baj, hogy még én is ítélkezem első ránézésre emberekről. Ami baj.

Plusz egy kedves kolleginám mély depresszióval küzd, és úgy érzi , ha velem van jobb kedve lesz, ezért mindig arra kér, mosolyogjak rá ha éppen arra van a tekintetem.

Szerinte én megváltoztatom. Szerintem meg minden fejben dől el.

Olyan ez mint Budapest és Kecskemét távolsága. Te Kecskeméten vagy, át szeretnél gyalogolni Budapestre. De már a Kecskemét tábla áthúzva után azon agyalsz ott vagy e már. Ahelyett hogy élveznéd az utazást, te bosszankodsz miért nem vagy már ott igaz? Elkezdesz ideges lenni, és hirtelen minden felidegesít. Vannak akik fél úton járnak mégis visszafordulnak. Egy a lényeg. Ne add fel és tarts ki.

Örülök hogy itt dolgozom, és hogy lesz kikért meditálnom.

Béke.

Mit jelentenek az álmok?

Mit miért álmodunk?

A tudat alatti üzenni próbál valamit? De mégis mit?

Meglepő módon nagyon sokat álmodok. Minden félét. Azt mondják az álmok fontosak. Az adott lelki állapotot tükrözik. Az én lelkem akkor régen elégett a purgatóriumban, és 878378 x vissza került ugyanoda. A mélybe.

Tegyük fel, hogy álmomban  olyan emberekkel álmodtam, akik már nem részesei úgy az életemnek. Nincs napi szinten bájcsevej, csak heti egy-kettő.  Az is miattam. Voltak olyan emberek az álmomban, akikkel soha nem találkoztam még. Mégis benne voltak. Milyen furcsa az emberi agy. Egy mások által elmondott képből próbálja megformázni az adott illetőt. Más elmondása szerint alkotja meg a fejében. Nem furcsa?

Álom:

Helyszín: Egy régi rozoga épület, amely némileg lakható.

Ott lakom két barátnőmmel. Számomra ismeretlenekkel.

Este egy két gramm narkotikum elfogyasztására kerül a sor, amelytől boldogság tölt el minket. Kimegyünk az udvarra csillagokat bámulni. Közben valaki írogat. Azt mondja átjön.

De hozza a két öccsét is.

Elhozta.

Kacagtunk.Sokat.

"- Just like old times..." - I said.

Hirtelen rájövök, hogy nem magyarul történnek a dolgok. Felriadok.

Próbálok visszaaludni és értelmezni az álmot. Éjjel 2 óra lehet...

Vissza alszom. Sikerül. Újra az álomban vagyok.

Hirtelen belép egy nő. Nem szól semmit. Csak néz. Keresi  azt a valakit de nem szól. Egy szót sem.

Kiszaladok a fürdőbe, és megpróbálok nem gondolkodni. Látom az Édesanyja is megérkezik. Végképp nem értem ő mit keres itt.

Hangos kacagásba kezdek. Ő besétál hozzám. Megfogja a fejem, szorosan magához rántja. Nem szól.  De látom a szemein ugyanazt a szomorúságot mint akkor. Hosszan ölel, majd kisétál. Végképp nem értem. Szólnék utána, de hirtelen nincs hangom. Kisétál  és elsétálnak.

Soha többé nem látom...

Furcsa ez, mert kérdéseket vet fel bennem. Miért álmodunk ilyeneket?

Megint úgy érzem túlteng bennem a Terézanyu ösztön és segítenék, mert eltévedt az útkeresésben az a valaki. Nem akarja hogy segítsek. Mert nem akar bántani. Mert önfejű és nem hagyja hogy segítsek.

De ki vagy te?

Pompás. Úgy érzem kezdek megőrülni!:)

Esőmentes, kellemes tavaszi vasárnap délutánt kívánok a kedves olvasóknak!

Nincs mit tenni. Esik. Pedig ma a kertben tevékenykedtem volna. A hétvégére hazalátogattam szülő"kert" városomba.

Gondolom mindannyian így vagyunk ezzel. Szeretünk hazajárni.  Ha mindig itthon laknék biztosan kiborulnék, hogy nincs magánéletem. Így pedig akkor jövök s megyek amikor és ahova én akarom. Jól esik függetlennek és szabadnak lenni, de néha jól esik a törődés és az otthoni családi légkör. Három héttel ezelőtt költöztem el, és most egy üres szobába tértem vissza. A hétvégén újra berendeztem, olyan pszichomókusosra, Mrs Bean stílussal ötvözve és jól esett reggel felkelni.

Sajnos az idő nem a legjobb de kell ilyen is. Esős, borongós, összebújós filmezős semmit tevős nap.

Tegnap este egy fontos ember kért tőlem tanácsot. Egész éjjel ezen gondolkoztam. Hogy vajon miért kér tőlem tanácsot? Felnéz arra ahogy gondolkozom? Vagy egyszerűen már ennyire kétségbeesett?

Jöttek- mentek éjjel a gondolataim és nem aludtam valami jól. Segítenék neki, ha tudnék. De nem tudok.

Fiatal 30as évei elején járó nő. Fél éve házas. De nem boldog. Csak részben. Úgy érzi nem teljes mértékben boldog. Csak egy picit. Említettem neki, hogy olyan nincs hogy picit vagy boldog.  Háromszor megkérdeztem tőle az esküvő napján.

"-Biztos vagy benne? Még nem késő és nem szégyen ha meggondolod magad. Mindenkivel megesik hogy hoz rossz döntéseket.

-Ne legyél már hülye. Persze hogy akarom....

-Biztos hogy nem csak az érzést akarod? Hogy akkor boldog leszel ? De nem ő az a nagy Ő? Akit....the rest of your life....

-Biztos.

-Rendben. - feleltem picit idegesen. Tudtam hogy el fog jönni ez a nap is. Amikor rájön. De tanultam valamit a Gurutól. Ne mondj meg semmit, mit tegyenek mások, és ne mondd, hogy " én megmondtam." Minden fájó szakítás, családtagok elvesztése rá kell hogy ébresszen valamire. Neked kell hogy azt az utat megjárd, és ne mások döntésein alapozz vagy hagyatkozz rájuk. Erősebbé kell, hogy tegyen és segítsen tovább lépni. Néha hetekig tart. Van amikor hónapokig és évekig. De az az idő a tiéd. Magadra koncentrálsz és hagyod hogy történjenek veled a dolgok. Nem akarod erőltetni . Egyszerűen hagyod az életet történni. Mert az Univerzum gondoskodik rólad. Csak hidd el ! :)

Tehát tegnap megkeresett . Újra. Kérdezte hiszek e abban, hogy valaki meg van nekünk írva ?

Hirtelen válaszoltam igennel. Aztán elgondolkoztam. Nem. Nincs.

Szerintem Te magad döntöd el. A rezgéseiddel. Hogy meg legyen ő neked írva vagy ne. Te írod a saját történeted. Nem más.  A sorsodat is Te irányítod, nem ő téged.

Viccesen hangzik ez. Pont  a múlt hétvégén beszéltük a barátnőimmel, hogy furcsa egy egyed vagyok én. Mindenkire azt hiszem hogy ő a nagy Ő. Mindegyikre eddig azt hittem. Mindig jött más, és mindenkire azt mondtam hogy " nem most tényleg ő lesz.."

Ezt hittem Tibornál, Andynél , Vikingúrnál és Tenkesnél is. Az már más kérdés, hogy mind a két fél gondolja így, vagy csak az egyik. Ez sokat dob a dolgon. Mert úgy gondolom ha mindkét fél így gondolja , akkor lehet van benne valami. Lehet nincs. Ki tudja. Mindenesetre vannak akik eltűnnek az életünkből, és visszasétálnak.  Egyszer olvastam egy idézetet arról, hogy ne félj elengedni valakit, mert nem tudhatod hogy az az ember mikor jön és lép be újra az életedbe ha ő is készen áll, és te is. Lehet visszajön, lehet nem. Nem tudhatod. De el kell engedned ahhoz hogy tudd a választ.

Elengedtem  egy embert. Ő is engem. Most újra belépett az életembe. Ki tudja miért. Nem keresem a válaszokat. Csak kiélvezem.

Hank Moody mondta  a Kaliforgia című sorozatban Karennek a  lelki társának,  hogy lehet hogy felnőttek hirtelen.  Lehet hogy ezáltal mindketten rájöttek hogy nem valók egymás életébe.

Én is így érzem magam, csak én épp fordítva. Lehet hogy visszafejlődtem gyereknek, amilyen mindig is  voltam. Valljuk be, ezek a Mrs Bean dolgok nem véletlen történnek. Azért mert kapkodok , mert nem akarok gondolkozni a jövőn. Csak lenni . A jelenben. Mi van akkor ha nekem ez jó? Ha ötvenhatszor elütnek, ha velem mindig történik valami?  Mi van, ha nevetek vicceken, poénos videókon és így beszélek? Mi van, ha nem érdekel a mai divat, a politika, a műköröm és a nőiesnek vélt tévhitek? A ruha csak egy eszköz. Nem viselek kis kopogóst sűrűn? És? Miért baj az, hogy szeretem a Martensem? Hogy jóga nadrágban érzem jól magam? Nem másnak akarok megfelelni . Főleg nem az ellenkező nemnek. Ruhák ide vagy oda. Úgyis lekerül, és mezítelen testünk ugyanolyan. Mindenkiét bőr borítja, belülről csontokból, izmokból, és vérből állunk. ..... Ma kaptam egy üzenetet hogy  " Imádlak, azért aki vagy." Egy belső békéjét kereső nőről olvastam egy cikket a napokban arról , hogy megtalálhatod e a lelki társad , ha a saját utad keresed. A válasza igen furfangos volt.  Nem igazán van rá mód, mert ilyenkor elég erősen össze vagy zavarodva. Mindenképpen nyugodt , lelki béke kell ahhoz, hogy  érvényesülni tudj. Hogy láthassa a pozitív aurádat , és megfogjon amilyen vagy.  Meglepett.  Megijedve érzem magam,  ugyanakkor jó érzés is.  Hogy valaki nem akar megváltoztatni. Hirtelen eszembe jutott egy idézet a Dzsúliás filmből . Tudjátok a kedvencemből. Amikor elkezd randizgatni a színész sráccal, és a srác hindu vallású. Dzsúlia is próbál meditálni, mantrázásokra járni, és az egyik barátja megjegyzi, hogy mindig ugyanolyan dolgok kezdik el érdekelni mint az aktuális barátai . Hirtelen realizáltam a dolgot és következtetést vontam le a saját életemre. Én is mindig ezt tettem. Az összes eddigi kapcsolataimban. Igen -igen. Egy kivételével. Nem, nem a Tenkessel. Meglepő módon vele is voltak dolgok amit lehet hogy azért mondtam hogy közelebb tudjam?! Vagy hogy megnyíljon?  Vagy éppen azért hogy érezze hogy nekünk igenis közös az utunk? Mert ragaszkodtam hozzá és ilyenkor bármi áron próbál a tudat alatti dolgokat tenni? Nem minden dologra értem ezt, de van egy jó pár ami elgondolkoztat...Furcsa és meglepő.

Az a bizonyos személyre vissza térnék. Hét éve van egy legjobb barátja. Aki ellenkező nemű. Soha semmi nem volt köztük, igaz nagyon sokat beszéltek. Napi szinten órákat. Ismerték egymás minden apró cseprő  dolgait. Viszont nem találkoztak. Évekig. Mert tudták, hogy annak nem lesz jó vége. Fél évvel ezelőtt találkoztak. A srác szerelmet vallott neki, és úgy érzi hogy ő számára az igazi. A hölgy ismerősöm teljesen meg van zuhanva lelkileg. Édesen mindig engem hasonlít magához, és a srácot pedig Tenkeshez hasonlította. Számára olyan az ő kapcsolatuk.  Kérlek ha ezt olvasod kedves hölgy ismerős ne  akard hogy olyan legyen a kapcsolatotok.  Mert ez nem volt hét év , se igaz dolog. Inkább azt mondom, ha gyermekien tudtok egymásra nézni, gyermeki kacajjal  nevetsz a viccein, na akkor tudod mit kell tenned. Ha ennyi idő után is lázba hoz és érzed a vibrálást . Akkor tedd! Nálunk ez a tűz kialudt gyorsan ! :)  Menj el a gurumhoz , hogy erőt adjon. S ne bánd, hogy egy házasság a végét járja. Mert egy dolog miatt jöttél ide és küldött az Univerzum. Hogy boldog legyél. Nem másért! Hiába éled az életed a társadalmi normákhoz elvártan, ha az nem Te vagy. Ha nem érzed hogy élsz.  Figyeld a jeleket. S ha úgy érzed itt az idő, tedd meg amit kell. Szeresd ennyire önmagad. Mert egy gyönyörű teremtmény vagy, tele szeretettel , rezgésekkel és élettel! :)

Béke

Vajon létezik Isten?

Elgondolkoztatok néha azon hogy van e mennyország?

Hogy képzelitek el? Ül fent valaki hosszú hajjal , szakállal és ő a Tökös ( ahogy Lebowszki mondaná?) Ül fent, és játssza a Big Brothert. Mindenkit távcsőn keresztül néz? Szerinted nem lenne neki unalmas ?0-24 órás műszakban figyel minket? Lehet van váltott műszak nem? Akkor vajon azalatt  a váltás alatt ki figyel ? Szerintem

Mi van ha Isten nő? Mi van ha Isten nem is aki hanem ami? Ha mondjuk ő az egész Univerzum? Ha ő az energia, a fény és minden ami körülötted van ? Mi van, ha Te vagy Isten?

Emlékszem még angol földön nagyon sok indiaival dolgoztam együtt. Volt köztük muszlim, punjabi és hindu is. Akadtak buddhisták is. Egyik munkahelyen ahol éjszaka dolgoztunk volt kialakítva a raktárban egy " praying room" a számukra. Nem volt más benne, csak egy szőnyeg és a Korán fénymásolata.

Soha nem mertem bemenni, mindig misztikusnak tűnt, így csak kívülről csodáltam. A muszlimok kaptak "ima szünetet" is, mert ha jól tudom napnyugtakor és napkeltekor is imádkoztak. A punjabiknak nagyon sok Istenük van. Megjegyezni sem tudtam. Ott van Shiva, Ganésha és a többiek a hinduknál. Minden dologért van egy Istenük. Bár ők nem Isteneknek hívják, hanem Guruknak. Ez a szó tetszik. Guru!  Szóval van a termékenységnek egy Guruja, a bőségnek Guruja és mindennek összhangban kell lennie a körforgással.  Imádtam velük dolgozni, mert egyrészt gyorsabban telt a munkaidő ha érdekes dolgot meséltek a mítoszokról és mondákról. Emlékszem néha még össze is vesztek, mert valaki rosszul mesélte el az egyik történetet a Gururól. Persze az eszmecsere punjabi nyelven történt, amiből eleinte semmit nem értettem. Csak annyit észleltem hogy valaki idegen nyelven feljebb emeli a hangját, aztán magyaráz és magyaráz. Majd végül még magasabb hangon beszél és a végén megöleli a másikat. Ölelés mindig volt! Punjabiknál nincs hosszú ideig tartó harag. Ez szabály! Mert állításuk szerint mindenki egy! Az érzések jönnek mennek, de itt a földi világban össze kell tartani, mert a Guru is azt mondja. A fél év alatt tanítottak punjabi szavakat, mondatokat, amiket meglepő módon még jól is ejtettem ki. Persze mindez szóban .Leírni már nem tudnám. Se elolvasni. Valahogy mindig elvarázsolnak az idegen nyelvek. Őket pedig az én nyitottságom varázsolta el, és az, hogy el akarok jutni Indiába. Kézzel földön ülve curryt enni rizzsel, meditálni ashramokban és mantrázni a Taj Mahal előtt. Goa szigetén egy kis kunyhóban tölteni pár napot. Vízesésben fürödni és naplementét nézni a partról.

Visszakanyarodva az Istenekre. Nem hiszem hogy Isten egy személy lenne. Szerintem ő maga az energia, az Univerzum. Szerintem ő az, ami benned él. Ami ha elesel és sebes lesz a lábad varasodást indít el , beindítja a tested védekező képességét és öngyógyításba kezd.

Fizikusok is tudnak a láthatatlan erő létezéséről pedig az ő dolguk az anyag és energia vizsgálata lenne ha jól tudom.

Albert Einstein nem hitt a hagyományos értelemben vett Istenben.

Isten, akikben a legtöbben hiszünk , emberi kitaláció csupán, amit praktikus okokból találtak ki őseink. Mégis vitathatatlan tényként fogadjuk el ezt az ember alkotta dolgot .Pedig semmi értelme nincs. Ha Isten maga a szeretet, ha Isten tökéletes, ha minden szép és jó igaz rá, akkor hogyan engedi ezt a sok rossz dolgot történni a Világban ? Hogyan engedheti meg , hogy milliók haljanak meg vallási dolgok miatt ?Korrupció, hatalmi játszmák miatt? Ha ( márpedig sokak szerint így van )létezne, akkor ezt biztos hogy nem engedné meg.

" Nem tudom, hogy Isten létezik-e, de az ő jó hírneve érdekében szerencsésebb lenne , ha nem ..."

" Istenről alkotott képünk többet árul el rólunk mint magáról az Istenről..."

" Mindenki az örökkévalóságra vár, míg a sámánok azt kérdik: mi lesz ma este?"

KöszöntemBékeBoldogság

Szép estét a kedves olvasóknak! Megfogadtam pár kommentező tanácsát és bizonyos programokban kezdtem el írni, csak hogy mindenki megnyugodjon ( és most hirtelen beugrik az a közösségi portálokon igen sűrűn fellelhető kép , amin a maki tartja a kezét és a kép alá van írva... " nyugodjon le mindenki a  picsába ....." ) Tehát megnyugtatok mindenkit! Elkezdek helyesen írni!

Gondoltam megosztom veletek a legújabb ötletem. Nyilván nem az enyém. Egy bizonyos Pam Grout ötlete, a " hogyan alakítsd át a gondolataidat és éld meg valóságként " című könyvéből. Lehet hülyeség, és túl sokat gondolok bele. De szerintem működik.

Nem titok a kedves olvasóknak a kalandos életem. Próbálom minden egyes részét leírni, de nem egyszerű. Van hogy az emberek bírálnak érte, amiért szókimondó vagyok és merek más lenni mint a többi, van hogy én érzem túl soknak és megőrjít!

Nem titok , ha olvassátok a blogomat, és tudjátok ki az a Tenkes... A vele való kapcsolatom nagyon bonyolultnak indult háromszöggel, majd elipszis lett belőle, én kört akartam ő téglalapot. Így szépen lassan leépülni látszott az életemből.

A sors furcsa fintora, hogy éppen tegnap lépett Krisztusi korba. Megilletődötten kapkodtam, vajon miért akarok neki valamit venni? Nem, nem azért kedves olvasó mert még akarok tőle valamit. Egyszerűen csak jó lett volna látni az arcát. Megölelni. Látni ahogy örül. Ez minden. Vikingúr szerint és jó pár barátnőm szerint is szánalmas. Mert én nem kaptam semmit. Kit érdekel ? Miért kell a dolgokat viszonozni? Nem vennél egy tál ételt egy hontalannak mert ő úgysem ad vissza semmit a szülinapodra ? Nem értek ezzel egyet. Igaz meggyőztek, ne legyek szánalmas. Azt mondtam oké.

Ha időm engedi mindig a bevásárló központokban a könyves bolt felé irányítom lépéseimet. Nem tudom miért. Talán mert lenyűgöznek a szavak és magukba bolondítanak olykor olykor. Ki tudja. Tehát elkezdtem nézegetni a könyveket... Érdekes krimik, hátborzongató horrorok, és igaz történetek...Megálltam az egyiknél. Elolvasva a tartalmát, tudtam hogy valakinek tetszene. Feldmár Andráshoz hasonlítanám az írót, aki apró részletességgel írja le, és taglalja hogy egy párkapcsolat miért hazugság. Érdekes könyv, tele jó gondolatokkal, amit a legtöbben elfelejtünk mikor éljük a társadalmilag elvárt életünket.

Egy polccal lejjebb megakadt a szemem. Egyből kiszúrtam. Pam Grout energiagyakorlatai és a kvantumfizika első lépései. Tökéletes lesz. Így maradt az, hogy valóban nem adtam ajándékot. De valamit elindítottam magamban. És már ez egy hatalmas ajándék.

Lényegében Pam egy szabadúszó író, aki mellékállásban próbál az írással foglalkozni, de nem nagyon jut ideje rá. Ekkor a kezébe vett egy könyvet, amiben 9 lépést talált azzal kapcsolatban, hogyan élhetné azt az életet , amit szeretne. Az első az volt, hogy jeleket kért. Gondoltam ez tuti valami humbuk szöveg, hagyom is. Majd tovább olvastam és ekkor kezdett érdekessé válni. Jelet kért, és megkapta. Jöttek a jobbnál jobb munkalehetőségek számára.

Jelet kértem! Hagyjam hogy kisétáljon és engedjem be azt aki örül a társaságomnak és akinek nem vagyok sok ? Mindig a szavai jutnak eszembe... " Miért baj az, ha érdeklődöm felőled? Inkább addig örülj még érdekelsz. Ha már nem teszem, na akkor baj van.."

Bizony bizony igazad volt. Tehát elkezdtem várni. Hátha megkapom a jelet. Ma kaptam. Az egyik kolleginámmal mély diskurálásba kezdtünk , mit csinál és hogyan ha nem dolgozik. Mi a szakmája stb. Nem volt meglepő , elég karakán nőről beszélünk. Katona. Volt misszióban is. Lám, lám ugyanabban az országban ahol Tenkes is... Csak majdnem tíz évvel hamarabb. Kint misszióban ismerkedett meg szintén katona férjével, akivel azóta is házasok és két lurkó boldog szülei. Tanulság és jel ? : Ne agyalj és ne akard tudni mi van vele..

Emlékszem, egyszer a kocsiban ülve kaptam tőle ajándékba egy honvédségi kanálgépet , vagy ahogy én hívtam "kanalazógépet"

Akkor meglepett, majd azt vettem észre pár nappal később hogy azzal étkezem. Mára már rutinná vált, hogy mindig azokkal az evőeszközökkel eszek. Ma a kanál eltűnt. Plusz az ételhordóm is, de annak nincs jelentősége. Valaki valószínűleg kidobta, és nem látta, hogy van benne valami. Tanulság ? Ne hagyj semmit az ablakban.

Valamint engedj el embereket, és ne ragaszkodj dolgokhoz.

Itthon eszméltem csak, amikor újra használtam volna. Tegnap jelet kértem. Hát most megkaptam. A kanál röptében jött, és pár hónap után elillant . A kukában landolt.  Lehet a kanál akart kilépni?Lehet a kanál megunt ? Nem tudom, de tudjátok mit ? Nem érdekel. Annyira jól esett belátni, hogy ez működik. Hogy kérsz egy jelet, és megkapod. Mert nem ragaszkodhatsz ahhoz a kanálhoz,ami a Te életedből ki akar sétálni. Hiszen ott a többi kanál. Közülük is egy, ami a következő lesz. Ez boldogsággal tölt el, és talán megnyugvással. Picit úgy érzem megszűnni látszik az érzés.

Mikor ez történt a rádióban megszólalt egy szám. Eleven Holdd- Engedj el

Hátezkész. 

Csókolom.Jóéjt. Béke

Kedves Margaret Island Zenekar!

Hálával tartozom nektek a tegnapi Tekában zajló felejthetetlen buliért.  Igaz , nem nagyon ismertem a számaitokat. Csak egy kettőt a Petőfi Rádióból...Egyszerűen... szavakat nem találok rá. Zseniálisak vagytok. Születésnapi zsúrunkat ünnepeltük kedves barátnőmmel a ti koncerteteken, méltó módon, régi fiatalságunkra emlékezve. Amikor még hetente jártunk két koncertre, amikor a másnap fájdalmas volt, és amikor még diákként az volt a legnagyobb gondunk, hogyan meneküljünk meg egy két fakt-tól, vagy mikor menjünk ki galád módon a szünetekben dohányozni. Óh, igen! Régi szép idők... Erre is volt egy számotok, amit végig ölelkezve, egymásba borulva sírtunk át. Köszönjük!

Egyszer volt, hol nem volt,
Magaddal vittél minden jót.

És végül ezt mondtad:
„Egyszer csak rájössz majd így vagy úgy:

Mindegyik játszótér
tükröt tart, felnőttél, nincs visszaút.”

Egyszer volt, hol nem volt,
Magaddal vittél minden jót.

Hirtelen felidéztétek bennem a gyermekkort, a fiatalságot, a barátságot, szerelmet és azt , hogy érdemes élni! Érdemes titeket, hallgatni, a varázslatosan  gyönyörű lírai dalaitokat . Érdemes koncertre járni. Élő zenét hallgatni. Nevetni, sírni , ölelkezni! Akkora feltöltődés volt, hogy szavakat nem találok rá.

Az egész banda egy fiatalos, pörgős, pozitív kisugárzás élményét nyújtó bagázs. Tele szeretettel, vidámsággal és némi gyermeki énnel. Már az elragadó volt, ahogy Viki az énekes mezítláb táncolt és ugrált végig a koncerten. Minden egyes számában lehetett látni és érezni azt a pozitivitást, és átélést!

Felejthetetlen! Két év kihagyás után újra hallani a gitár hívogató és igazán dög hangját ,a basszus mély rezgését, a dob ritmusát.. Ahogy ott állsz a hangfal mellett, és érzed, hogy minden egyes leütésnél a szíved majd kiugrik és a füledben pattog valami. Érzed, és te is átéled. Mintha te játszanál. Szinte ott vagy a színpadon, és azonosulsz a zenekarral. Elkezded csodálni őket mekkora nagy összhang kell ahhoz, hogy egy ilyen fel tudjon állni. Egy koncert. Egy szám. Hirtelen látod magad előtt, ahogy a próbákon megszületnek a számok. Részesévé válsz erre az egy koncertre ennek a bandának. Családtaggá válsz. Hiába nem vagy a backstage -ben, Te már ott jársz fejben. Azzal, hogy látod mennyi munka van egy ilyenben. Mert egy zenész a legnagyobb kincs. Mindenkiben megbízik. Beenged a lelke legmélyebb poklába is, azzal, hogy elénekli neked egy dalát.  A hideg ráz és elönti tested a forróság. Mennyire jó is az élő zene! Nekem ezt jelenti élni!

Az érzés örök marad." Ez az egy van. Ez az egy élet. Ez az egy sincs , ha nem éled! "

Béke!

Terézanyu pszichomókusa

Először is szeretném megköszönni mindenkinek aki ma gondolt rám eme jeles napon, amikoris újabb évszámmal gyarapodtam. Közelgek a harminc felé. Nem vitás. Sokan írtatok a közösségi hálón személyes üzenetet, vagy dobtatok egy boldog szülinapot az üzenőfalamra. Hívtatok, whatsappon írtatok. Köszönöm. Igencsak jól esett, habár tudom hogy ha a bizonyos közösségi háló nem írná ki, hogy kinek milye van, tuti hogy nem tudnátok hogy ma van a szülinapom. De ezt elkönyvelve hálás vagyok. Jól esett. Köszönöm.

Kicsit döcögősen indult a nap, de ennek ellenére jól telt. Vicces negyvenes férjes asszonyok szexuális szokásait hallgatni. Néha fárasztó, néha pedig halálian vicces.

A mai nap beszólása pedig Katikáé, a gyönyörű szemű ötvenes kollégámé, aki bohókás, színes, nyitott és baromira jófej. Mondtam is ma neki, remélem én is ilyen mosolygós maradok mint ő ennyi idősen.

" Tudod miért jó pici szivem egy nagy darab férfival lenni nyáron?- Nem, nem tudom.-Válaszoltam.  Két dolog miatt. Az egyik az az, hogy a hasa árnyékot ad a meleg nyári napokon. A másik meg hogy a tikkasztó melegben úgysem akar összedörgölőzni mert izzadnátok. Ezért inkább hátulról hatol be. És aranyom! Itt a kulcsfontosságú dolog! Nem hogy rövidebb  a menet, de még hosszabb is 2 cm-el! " Hatalmas arc vagy Katika ! Már most imádlak! :)

Talán életem egyik legszánalmasabb és magányosabb szülinapja volt/ van.

Gyerekes igaz, de valahogy mindig úgy képzeltem el minden évben a szülinapom mint amikor...tudjátok. torta,meglepetés, boldog szülinapot éneklés kínosan, családi ünneplés, apró cseprő kézzel készített ajándékok...  Ehhez képest egyedül ülök a minigarzonomban, és azon gondolkozom hol rontottam el. Miért jutottam oda, hogy személyes kontakt helyett inkább smseket kapok. Hogy 24 évem ellenére ismét magányosnak érzem magam, és hogy lókakit sem ér az életem. Na ez egy ilyen nap.Úgy látszik.

Megfogadtam  3 napja nem dohányzom. Gyakorlatilag mindig kapok valakitől egy szál cigit. De holnaptól már tényleg nem. Újra vissza kell állnom az egészséges étkezéshez és élethez. Már amennyire én egészségesen élek.

Újabb vadító gondolat hasított elmémbe. Elkezdtem nézni egy sorozatot melynek címe: Kaliforgia. Egy new yorki íróról szól aki klisés módon kiégett, nem tud írni. Elveszti egyetlen igazi szerelmét, és gyerekét. Romokban az élete.  Minden az alkohol és a női test körül forog az életében. Nem tudja mit csináljon, vagy mihez kezdjen az életével. Tipikus amerikai lecsúszott íróról szól, aki próbálja megtalálni a helyét. Újabb felvetés. Mi van ha én is ilyen vagyok? Kivéve ha a női testeket kicseréljük és helyettesítjük, illetve ötvözzük a személyiségemet a Viku-val. ( tudjátok a dögös blogger csajjal, aki megmondja a tutit)KékiKatás Terézanyuval, Mrs Bean-el és egy vikingasszonnyal. Na! Ez lenni én! Újjászületni látszom újra.

Kiégtem? Annyi mondanivalóm lenne. Még a könyvem se adtam ki? Hogy éghettem ki?

Boldog Szülinapot kedveském!

Puszibéke!

(a kor csak egy szám )

Szép napos délutánt kívánok a kedves olvasóknak! Most a hölgyekhez szólnék elsősorban, majd a férfiaktól egy 79 es betűméretes MIÉRT? et tennék fel.

Pár napja új melóhelyen pengetem amúgy sem hétköznapi életem. Vagyis csak 8 órát belőle. Autóalkatrészekkel foglalkozó hatalmas nagy multi cég. Részletezném az alkatrészeket. Pneomatikus féktbetéteket gyártunk ( Igen, én is három napja tudom mit jelent: levegős) kamionokhoz, tehergépjárművekhez illetve néhány személyautóhoz. Férfi szakmának tűnik, de mégsem az. Elég sok asszony/hölgy dolgozik a gyártósorokon meglepő módon. CNC forgácsolóktól kezdve a TMK-n át mindenhol vannak szép számmal férfiak is.  Barátnőm a logisztikán melózik .Bombázó. Együtt kávézunk és megyünk szünetre. A vicc az egészben hogy nevetségesen hangzik és nagyképűen, de egyre inkább azt veszem észre hogy kigubbadó szempárok áldozatai vagyunk minden nap. Nem csak a cégnél. Az utcán is. Múlt heti állásinterjú után például utánamfütyültek. Én meg csak sétáltam és röhögtem. Engem? Háhh.Biztos a kurvapozitív kisugárzás teszi. Vagy az, hogy lassan már az idejét sem tudom mikor volt szexuális élményben részem, és kb mindenkire csorgó nyállal nézek . Legyen az egy jó öreg hatvanas vagy egy lecsúszott festő a munkásruhában.

Ma az újdonsült kolleginákkal arról beszélgettünk kinek milyen félre sikerült randijai vagy pasasok voltak az életében. Bátran kijelenthetem! Az összes nőnek kellene írnia egy könyvet erről. Halálosan gáz és ciki szituációkról hallhattam. Mégis a csajok szerint az enyém vitte a pálmát. Sírás kerülgetett, de valahogy ráébresztett arra, hogy Jézusombazdmeg! Olyan vagy mint Bridzsit és Terézanyu keveréke!

Olyan férfiakhoz ragaszkodtam akik csak kihasználtak, vagy követtek mindenhova. Bejártak a munkahelyemre, hatgyerekes eltitkolt apukák vagy éppen tizenkét éve kapcsolatban élők. Miért ? Hát! Ezt én is szeretném tudni. Valami irdalmatlan ribanc lehettem előző életemben.Vagy pornó színész és az univerzum így próbál büntetni.

Egy a lényeg. Mindenkire azt hittem hogy ő az igazi.Voltak olyanok akikkel az ágyban lévő dolgok sem működtek igazán. ( Kedves családtagok! Innentől kezdve kérlek ne olvassatok tovább ) de mégis ragaszkodtam hozzá. A sráccal minden klappolt kivéve egy dolgot. Magamban kerestem a hibát, aztán rájöttem hogy nem. Most az egyszer nem bennem van a hiba, ha valaki nem úgy kíván ahogy kellene. Kínosnak vélt beszélgetések után a srác valahogy lekoppintott, és felszívódott. Én nagyon sokáig szenvedtem miatta.  

Voltak viccesnek hangzó ám cseppet sem vicces sztorik amikor pl ex barátnő csengetett az ajtómon és kérdezte meg hogy nemibeteg vagyok e, vagy terhes. Voltak barátság extrákkal epizódok, távkapcsolatok de egyik sem működött igazán.

Vagy én csaltam meg , és untam bele vagy ők futamodtak meg a nyíltságom és őszinteségem elől. Beleuntam a hazugságba, abba hogy nem nézhetek meg egy férfit az utcán, vagy hogy nekem a monogámia hazugság. Semmi sem tart örökké.  Minden egyes alkalommal ez történik. Nincs kivétel. Jönnek mennek a férfiak az életemben. Okkal vagy ok nélkül? Nem tudom. Egy biztos. A kapcsolatok nem nekem valók. 

A Dalai Láma szavaival élve hagyni kell a dolgokat és férfiakat ki és besétálni az életünkben. Elfogadni hogy lehet soha nem látjuk őket többé. Mégis az univerzum azt akarja hogy akár egy éjszakára is, vagy pár órára az életünk részévé válhassanak. Mert mi Nők vagyunk maga a bölcsesség, a kifinomultság és a napenergia amely átjárja minden egyes porcikánk.

Ma a munkatársam mesélt egy történetet. Hogy miért vált el anno. És jól tette. 

A barátnője megkérdezte tőle miért akar válni. Erre azt felelte : " Hát nem gondolod hogy fél órát fogok dolgozni k@va  2 perces menetért?"

Ezután elvált, 4 éve újra házas, és boldogabb mint valaha.

Mi a tanulság ? Nem tudom, de sírásra nevettem magam .  Rá kell ébredni , hogy minden egyes elfuserált kapcsolat vagy kaland tanít mintsem arra kényszerít hogy szenvedj.
 

Társkereső oldalakról kapott mailek alapján arra jövök rá, hogy nincs olyan hogy igazi! Meg olyan se, hogy szerelem. Érzés van ami jó adott pillanatig aztán elillan.

Legszebb vers amit valaha is olvastam József Attilától! Boldog Szülinapot Ati! Éljenek magyar költőink!

"Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz: s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem."

"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle."

1936. okt. - nov.

Kedves elektronikus naplóm!

Elhatároztam, hogy telerakom a kis lakásom különböző pozitív idézetekkel. Sárga kis papírfecnikkel( már ha megragadnak a falon ), Lesz hála falam, ahova felírom minden egyes reggel, hogy miért vagyok hálás. Hülyeség tudom. De azt hiszem nekem segítene. Ahogy száz és száz pozitív gondolatot olvastam . Rádöbbentett arra hogy tiszta idióta vagyok, és kezdek átmenni hálátlan éretlen kamasszá. Tudjátok, akiket a társadalom és barátaik nem fogadnak el, és próbálnak figyelemfelkeltésből mindent elkövetni annak érdekében hogy valaki foglalkozzon velük.

Egy frászt! Én nem leszek ilyen. Tudom hogy nem ilyen vagyok. Göröngyös az út, de végigjárom bizonyúristenazégszakagggyoooon' le. Ma pihenős vagyok, ami annyit tesz, hogy holnaptól újra melózok. Ja, mert hogy új meló is van. Hát....Őszintén vagy hazudjak? Hisz most mondtam, hogy sajnáltatom magam, hogy figyelmet kapjak. Tehát! A MUNKA KIFEJEZETTEN ÉLVEZETES, nem veszítem egy egy agysejtem sem. Ha k@va pozitív lennék, azt mondanám ahogy az indiai gurum mondja. " Gondolj bele, hogy ezeket milliók használják, és te azért vagy, hogy valamilyen szinten részt vegyél az életükben... Hol így hol úgy. Most éppen pont így.  Örülj hogy van munkád, pénzt kapsz érte, és hogy van mit enned..." De mi a helyzet, ha én többet akarok ?Ha úgy érzem ez nem én vagyok? Egy baj van velem ( a sok más mellett) Túl könnyen feladom. Mindent! Ha vannak álmaid, harcolj azokért az álmokért. Senki nem mondta hogy holnap már asztalos leszel! Vagy jógaoktató! Vagy ökokertész.Ezek hosszú évek lesznek. A kérdés az az, hogy akarom én ezt? Egyik felem azt mondja. Naná! Tuti boldog lennél. A másik azt, hogy vegetálsz. A harmadik meg azt hogy szívj el egy spanglit és ne agyalj. Ne bonyolítsd túl.Mindig lesznek negatív emberek körülötted, mindig lesz sz@rf@s kedv és mindig lesz világfájdalom. Mélyen..

Viszont annak örülök, és hálás vagyok amiért számíthatok a két gimis legjobb barátnőmre. Amikor a nagyvilágban bolyongtam mindig a jóbarátok sorozatot néztem. Gondolom nem kell bemutatni. 6 barát, New Yorkban próbálja élni a vicces életét. Összetartoznak, összejönnek, különmennek és bohókásak. Váratlan helyzetek pasik terén, és kellemetlen egyéjszakások a srácoknál. Mindig is ilyet akartam. Ahogy a giminek vége lett kiszakadtam ebből a közegből, belecsöppentem az ismeretlenbe, és senki nem volt nekem T-n kívül.  Most, hogy újra itt lakom, napi szinten beszélünk és találkozunk.Sörözünk, kacagunk. Ki ki a másik szánalmas életén. Vagyis szánalmasnak hitt életén. És próbálunk segíteni a másiknak. Jövő héten ( ha a művezetőm is úgy akarja ) nem dolgozom, és megünnepeljük azt, hogy egy évvel öregebb lettem. Már nagyon várom. Felidézi bennem a sok eltöltött gimis évet. Hogy mennyire jó dolog diáknak lenni.  A poénok, az udvarlások.. Amiket csak mi értünk, és csak nekünk jelentenek valamit. Amit soha nem felejtünk el! Mert jó dolog hogy vannak barátaink! Köszönetéshála! 

Csók

Pszicho

Kedves Vikingúr!

A mai nappal rájöttem dolgokra. Igen, tudom. Már megint. Túl sokat agyalok.Rájöttem hogy beleestem valakibe akibe nem kellett volna. Rettentő sokat gondolok rá, és lassan megőrjít a tudat, hogy kib@ttul nem érdekli mi van velem, mit csinálok, élek e és hogy telnek a hétköznapjaim. Nem ír, ha én ráírok egyszavas válaszokat kapok. Nem értem. Mostmár saját magam sem. Mert a legtöbb pillanatban abszolút nem gondolok rá, aztán hirtelen azon kapom magam, hogy bőgés határon vagyok. Szól a deadmoneytól egy szám és eszembe jutnak emlékek, pillanatok amikre nem akarok gondolni. Ki akarom törölni az egészet! Az az igazság hogy fáj. Rettentően. Mintha kitéptek volna egy darabot az amúgyis keszekusza szívemből. Nem értem. De talán jobb is nem érteni. Nem akarom elveszteni!Barátként akarok vele csevegni. Úgy mint eddig. Jézus! Majdnem legjobb barát volt. A családi zűrzavartól kezdve a betegségeimen át mindent megoszthattam veled. Mi történt ? Melyik volt az álca ? A mostan éned? Vagy az előző? A reggeli üzenetek, a munka közbeni titkos smsek, a kacagások.. Tóbiásozások.... erdőben sétálások.Ne sétálj ki mikor már oly közel engedtelek, mint még soha soha senkit. Már beleuntam ezekbe az álcákba. Azt hittem....úgy éreztem más vagy. Érzem is. Csak valahogy megint a kútban vagyok. Hiába a másik ember aki beleugrana a kútba, ha nekem a te kezed kell hogy kihúzz. Barátként! ONLY!!!!!! Hiába írom... már úgysem olvasol... Nem követsz... Nem írsz. Barátnők jönnek ide vagy oda.. De ők mások...Te más vagy... Mintha nem is léteztél volna... Mindig nézem írtál e.... De nem. Túl sokat adtam , és ez megrémisztett. Nem akarok mást... Csak ölelni!Sajnálom.Talán egyszer visszajössz..........

Vikingúr!Kérlek segíts nekem! Segíts ezeket az emlékeket elengedni. El kell felejtenem, hogy tovább tudjak lépni. Hogy a jelenben legyek! Veled akarok lenni de egyik felem nem engedi. Elindulokaz úton és megtorpanok....Látlak téged, és látom az út végét. De messze vagy.. Úgy érzem... Segíts!

Béke!

Merül fel bennem a kérdés. Igaz, a technika ördöge megtréfált tegnap.Ezt a posztot tegnap írtam reggel, de a gép lemerült, kikapcsoltam, és hiába az automatikus mentés funkció, nem mentette el. Szomorú :( Pedig végre jót írtam és jól. Azt hiszem :)

Tehát felmerült bennem a kérdés, hogy magányosság és a művészek. Igen tudom a youtube sztárja Menyhárt Tamás jutott eszembe ( keress rá ) akinek van egy hat perces videója és azt taglalja félig narkotikumoktól, félig ittas állapotban , hogy egy művésznek legyenek időszakai. Ő festő.  Senki nem érti meg. Sőt. Ebben igaza van. Csak "mai" szemmel, vagy éppen hétköznapi szemmel ezt nem látjuk. Vagy csak nem érzünk eleget magunkban ahhoz, hogy leírjuk. De valóban ez szerintem is így van. Egy művészt senki nem ért meg. Egy művésznek időszakai vannak, s attól függ milyen lelki állapotban van.  Költői nagyjaink és a személyes kedvencemet emelném ki. Ady Endrét. Szerinted ő magányos volt ? Naná. Hiába volt elismert ( jó igaz harcolt nagyon sokat érte hogy az legyen ) Hiába a sokszor nősülés, a nőcsábászság, Léda és Csinszka. Mégsem találta a helyét. Mit gondoltok ha annyira boldog lett volna megírta volna a szeretném ha szeretnének-et? Vagy a vér és aranyt?

Bántott, döfölt folyton a pénz is? vagy éppen a Békét ? Mi művészek ( igen, én is ide sorolom magam ) sokszor érzünk sok félét és keszekuszaságot. Leírjuk, megfestjük, eljátszuk, bárhogyan de kifejezzük magunkat,kiadjuk magunkból. Azt ami éppen bánt, vagy azt ahogyan érzünk.

Ady sem találta helyét a világban, ő sem tudta mit miért tesz. Egyszerűen csak sodródott és élt a lehetőségekkel. És tudod mit? Ő tette jól. Beutazta a világot, sok szenvedés után elismerték. És lám lám lám mégis a szifilisz vitte el. Tudott élni, na!

De mit gondolsz miért épp a szifilisz vitte el ? Mert hajtotta a nőket, nem akart egyedül lenni, mert tudta ha egyedül lenne abba beleőrülne. Mert hiába mondja a barátod, barátnőd hogy " művész lélek vagy, én megértelek"

Egy sz@rt.... Nem tudtok. Ezzel nem azt mondom, hogy mi mások vagyunk mint ti. Sőt...Belülről én is hús vér vagyok, ahogy Mozart, Ady, Kosztolányi vagy éppen Jimmy Choo!

Itt nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy mi picit máshogy érzünk. Picit túl hamar kezdünk el ragaszkodni dolgokhoz, és számunkra a " let it go" érzés hiába is akarnám nagyon nehezen menne. Meg kellene találni az egyensúlyt, de valljuk be, ha a művészek nem írnának szomorú verseket, vagy éppen kitartó verseket arra hogy igenis nem vagy sz@darab, megpofoztak? Állj fel, viseld a vereséget és lépj tovább akkor már rég összeomlottál volna. Ezért én baromi hálás vagyok. ( Igen igen, most jön a pozitív maszlag ) Talán mind a körforgás részei vagyunk? Talán mindet valaki úgy rendezte hogy így legyen? Különbözzenek az emberek?De ennyire?

Szeretettel:

Terézanyu pszichomókusa

Szép Jó Reggelt! Ismerős ez az alcím ugye? Punany Massif. Emlékszem Angóliában mindig a Petőfit hallgattam online. Ezzel csak két gond volt. Kib....ttul honvágyam támadt, és igen! Lement az öt gigás havi adatforgalmam igen gyorsan. Mindig a Petőfi szólt. És persze Punnany! Vagy egy n. Ki tudja :D

A tegnap estém is mosolyogva alvással indult, és ma mosolyogva ébredtem. Ritkán van az, hogy egész éjjel egyhuzamban le tudok aludni 5 órát.  Sikerült! :)

Tegnap este felugrottam a harley és bicikli "karbantartójához" vagy  inkább ahhoz aki használja őket. 

Gondolom mindenkinek voltak kapcsolataik ( kivéve ha még fiatalka vagy, akkor elárulom ) Mindig van tűz. Főleg az elején. Van hogy évekig, van hogy hónapokig. Napokig. Vagy az adott pillanatban.  Úgy éreztem meg kell tennem ahhoz, hogy le tudjam zárni. Ezt az egész Tenkes - bicikli-harley dolgot. Az 5 hónapot, meg mindent!

Felmentem.Igen. Megtörténtek a plusz 18-as dolgok. Vagy inkább a 16-os. Kialudt a tűz, aminek hatalmas lángon kellene lobognia, és perzselni bőrünket, izzani, forrni és egyesülni. Ketten együtt. Ez a tűz... Már egy hónapja kialudt, csak én nem vettem észre. Álltam az ajtóban, és beszélgettünk.  Ha van tűz. Akkor nincsenek ilyen beszélgetések, akkor kívánás van ezer fokon.  Itt se kívánás, se perzselés. Ő részéről sem. És lám lám az enyémről sem. Nem hiszed? Sosem voltam még ilyen biztos a dolgomban mint most. Ez a varázs könnyen elmúlt. Talán az én rányomulásommal, talán tényleg különbözőek vagyunk, és talán talán a sors. Szóval. Ezt így. Hagyjuk. 

Ültem az ágyon, nyitott ablaknál este. ( mert bazdmeg harmincötfokvan és még csak április. Jójójó nincs panasz) Szóval. Ültem. És arra gondoltam ez hogy lehetséges? Ilyen nincs.Így nem múllhat el. De ami kényszeres...Az kényszeres. És nem jó. Ne azért tegyél meg dolgokat mert kényszerből muszáj. Csak mert na. Mert akarod és jó.

BArátként szerintem is jobban fogunk működni. És remélhetőleg nem az a " barátként" mint amikor minden ember azt mondja hogy " persze barátok maradunk..." aztán eltűnnek egymás életéből. Nem. Ez annál sokkal szorosabb. Érdekel mi van veled, hogy alakul az életed. Adott helyzetekben mit érzel. Mint minden. De heves tüzes dolgok nélkül. 

Reggel madárfüttyre ébredtem. Hirtelen azt hittem, hogy lilaakác közben vagyok. Rájöttem nem. Mosollyal az arcomon nyugodtság érzése fogott el. Elmúlt! Semmi sem tart örökké! 

Terézanyu pszichomókusa