"A művelődési házban vagyunk... Éppen kapjuk az információt a főnöktől, hogy ma érkezik hozzánk egy csoport akik itt is alszanak pár napig. Valami versenyt rendeznek meg. Erőnléti vagy szavaló versenyt. Ő sem tudja. 

A lényeg hogy a művházban alszanak. Ahol egy kanapé van, meg egy óriási terem tele a képeimmel, hiszen tegnap nyitottam meg téli fotó kiállításomat. Mindenki értetlenkedik. Hol akarnak aludni, hiszen egy kanapé van a folyosón. Nem értünk semmit..

Pár perc múlva kimegyünk Vikingúrral, meg egy kedves kolleginával megnézni hogy vajon hányan vannak. Megpillantok a tömegben egy srácot. Magas , vékony felnyírt hajút aki valahonnan ismerős. Pár percig bambán bámulom de nem tudom hova rakni. Majd hirtelen rájövök. Valakinek az öccse ő. Egy olyan valakinek akinek a nevét sem akarom kimondani, mert már elfelejtettem milyen nehéz is volt akkor.

Reménykedtem benne, hogy a testvére nem jelenik meg, hisz mégiscsak diákok vannak itt, ő meg már közel sem diák. Majd mikor kimegyek az udvarra látok egy embert dohányozni aki nagyon hasonlít rá. Nem akarom elhinni. Egy percre megtorpanok, nagy levegőt veszek és tovább sétálok. Csak nincs akkora pofája, hogy megjelenjen a munkahelyemen azok után ahogyan eltűnt . Sajnos nem talált.

Amint elsuhantam mellette megszólított és közölte hogy nem haragszik. Rá sem néztem és mentem tovább Vikingúrhoz a dohányzóba . Nem akartam hinni a fülemnek. Képes idáig eljönni, és még azt mondja megbocsájt?! Ugyan mit?

Mindenki látta kikészültem teljesen. Haza akarok menni, de engedély nélkül nem lehet. Főnökség nincs bent. Vagy kínosan itt toporzékolok még haza nem megy, vagy fittyet hányok a szabályokra és elmegyek. Sajnos maradtam.

Pofátlanul odajött hozzánk, s megkérdezte mi a helyzet? Hogy vagyunk, miközben szívta a cigit egymás után. Ami rohadt mód furcsa, hiszen nem dohányzott. De most valahogy más volt. Gondterhelt és megöregedett.

Vikingúr bátran és büszkén mondta hogy megvagyunk és hogy apa lesz. Hirtelen magához rántott és megölelt. Meglepő volt, mert még senki nem tudta bent, így nekik is újdonság volt.

A férfi arca a gúnyosról komolyra váltott. Azt hitte hogy megtör azzal, hogy megjelenik és felforgatja az életem. De a legmeglepőbb az egészben , hogy semmi érzést nem váltott ki belőlem csak undort.

Nem időztünk sokat. Bementünk az irodába. Nekünk kellett maradni egész éjjel, mert ha rendezvény van valakinek maradnia kell ügyelni.

Hajnalban hallottuk, hogy egyik percről a másikra hatalmas hangzavar keletkezett a teremben. Lerohantam, mert féltettem a kiállítást.

Minimum 80 ember táncolt és őrjöngött egyszerre. Le akartam szedni a képeimet a falról, mentsem ami menthető.

Hirtelen rémes érzésem lett, olyan de ja vu. Mintha világvége következne öldökléssel és háborúval. Féltem. Viking úr nagyon jól érezte ezt, úgy érzem ő is hasonló képpen érzett mert nyugtatgatott hogy nem lesz semmi baj. Megoldjuk és boldogok leszünk. Hárman.

Megint ott termett Ő mint egy váratlan vendég akire nem számítasz. Megkérdezte segítsen e bevinni a képeimet.

Ellöktem magamtól .

Harag volt bennem.  

Féltem.

Technikai tanácsokat kértem Vikingtől, így egyedül mentem fel az irodába. S ő ezt nagyon jól tudta. Utánam jött és belökött az irodába.

Bántani akart láttam a szemében.

Megkérdezte miért teszem ezt. Miért haragszok rá? Nem válaszoltam s ezzel mégjobban felidegesítettem. Ütni készült és én megijjedtem.

Kiabáltam hátha valaki meghallja. Majd a szeme vérben úszott, feje elvörösödött.

Vért kezdett hányni, összeesett.

Kiszaladtam az irodából és ordítottam valaki segítsen.

Egy pillanatra megfordult a fejemben hogy nem segítek neki.

Hogy hagyom meghalni és szenvedni.

Próbáltam mentőt tárcsázni. Miközben vártunk megkérdeztem tőle miért tette?!

Miért jött el, miért bánt így velem? Miért tűnt el hirtelen? Harag volt bennem semmi más. Hála és harag. Mert ha ez nincs akkor nem lenne egy apró pici teremtés éppen születőben. De annyi szenvedést mint amit akkor éreztem.. soha nem éreztem, pedig furcsa életem volt az már biztos.

Nem válaszolt. Hiába kérdeztem nem válaszolt.

Viking úr megérkezett és próbált rajta segíteni. Kivitte az udvarra. Hozott neki friss vizet. Nem szólalt meg hiába kérdeztük. 

Fél óra múlva elment.Szó nélkül úgy ahogy akkor tette.

A mentő soha nem érkezett meg, hiába vártuk.

Ölelkezve ültünk mellette és hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Végre vége."

Nos ilyet is ritkán álmodik az ember ugye?!

Elég pszicho álom (: