MrsBean

Elég furcsa a múltról álmodni.

Lehet hogy meg sem történt, de mégis hátborzongatóan furcsa.

Tegnap sétálgattam a városban. Csak úgy. Néha van olyan szokásom, hogy leülök egy padra és csak nézem az embereket. A viselkedésüket. Hogy hogyan állnak ők az élethez és hogyan élik meg ők a boldog pillanatokat vagy éppen kudarcokat.  Tegnap egy általános iskola előtt mentem el körülbelül 5 körül. Szivárgott ki a sok apró csemete, Édesanyáikkal, akik cserepes virágot tartottak a kezükben. Feltételezem náluk most volt Anyák Napja.

Ilyenkor mindig nosztalgiázom, és felidézem a mi napjainkat. Emlékszem még technika órán kellett egy ajándékot elkészítenünk nekik. Hetekkel hamarabb, hogy biztosan elkészüljön. Mindenki virág cserepet akart csinálni, vagy valami hasonló dolgot. Én egy kulcs tartót csináltam a falra. Rózsaszín, fából készült kulcs tartót.

Valahogy már akkor is szerencsétlenke lehettem, ugyanis a kulcsokat a helyén tartó apró szögeket nagyon  gondossággal kellett a helyére ütni. Emlékszem az enyém nagyon csúnya lett, de úgy gondoltam nem ez számít, hanem hogy gondolok rá. 

Nagyon nem szerettem ezeket az eseményeket, mert ilyenkor mindenki meghívja a nagyszüleit is. Az enyémet pedig nem lehet. A másik pedig soha de soha nem jött el semmilyen eseményre, és ha megkérdeznénk tőle, hogy milyen iskolába jártam, nem tudná. Mindig ezzel takaróztak otthon, hogy " Apádnak sok testvére van, és sok unokája  van Nagymamádnak, ne akard hogy mindet megjegyezze." Már pedig én azért is megjegyezném. Mind a hatvan valamennyit, és büszkén sorolnám fel egyik másik tehetségét. Vagy éppen a szemébe mondanám hogy " Szeretlek" vagy hogy " Ügyes vagy"

Az a baj, hogy manapság nem így nevelnek gyereket. Ami számomra furcsa. Aztán majd csodálkozunk , hogy a gyerek húsz évesen nem tudja kimutatni érzéseit, vagy éppen balhékba keveredik. Pont ezért.  Na az egy másik történet lesz úgy vélem! :)

Tehát ez az év valamiért más volt. Emlékszem mindenki három - négy ajándékot csinált. Én pedig csak egyet tudtam.  Amivel nagyon gyorsan készen lettem, és az órák nagy részét a srácokkal töltöttem az udvaron focizás-kergetőzés nevű játékban, mert ők is összecsapták a munkájukat mint én.

Nagyon zavart , hogy nem készülök Maminak semmivel. Meglepő módon nem annak a Maminak, aki húsz kilóméterre él tőlem, hanem a másiknak, aki már nincs köztünk.

Ezért otthon elkezdtem barkácsolgatni. Ugyanazzal a teknikával egy vágódeszkára ragasztottam szalvétát, és festettem le, majd egy jegyzettömböt ragasztottam rá, s jó mélyen eldugtam a szekrényembe, nehogy senki meg ne találja.

Titkon azt reméltem mindig, hogy a Mami nem ment el, csak elköltözött a rokonokhoz vidékre, és hamarosan jön látogatóba úgyis, és akkor odaadhatom neki. Megölelhetem, és érezhetem azt a parfümjét amit soha nem felejtek el. Nem emlékszem se az arcára, se a hangjára csak két dologra. A keze puhaságára, és a parfümje illatára.

Eljött az Anyák napja, és én picit feldúltan közöltem Jutka nénivel, hogy márpedig az én részemre is tartsanak fent két széket, mert az én nagymamám is várható ma délután, higyjék csak el.Elkezdődött az előadás.

Mami sehol. Kicsit csalódottan adtam át az ajándékot Anyunak, és mivel Mami nem jött el, így a másik ajándékomat is ő kapta. Sírni kezdtem, de nem szóltam semmit.

Anyu meghatódott hogy miatta sírok.

Nem mertem szólni.

Amit a mai napig picit bánok.

Az álmomban Mami eljött az előadásomra. Sírt. Megölelt, és játszadozva, virággal a kezében kergetett kint az iskolából kifelé jövet.  Meghívott egy fagyira és azt mondta búcsúzáskor " Hiányoztál"

Vannak dolgok amin nem tudsz változtatni. Ez tény. És elfogadom. De vannak emberek akikre úgy tekintesz hogy " bárcsak emlékeznék rá" 

Sajnos Mami négy éves koromban ment el. Tehát akkor még nem is voltam iskolás. Mégis azt álmodtam, hogy mindez iskolában történt . Furcsán hátborzongató.  Hülyeség, vagy nem hülyeség, de hiszek benne, hogy valamilyen módon de mi még találkozunk.  Tudom hogy meg van írva a sorsomban...valahogy érzem, hogy látni foglak. Csak nehéz kivárni azt az időt. Már úgy elmondanám....

Azért picit hiszek benne, hogy büszke lennél rám Mami! 

Ölellek