11 nap eltelt Decemberből...Furcsa... Főleg így munka nélkül. Csak úgy repülnek a napok. Néha már azt sem tudom melyik nap mit csináltam.

Mióta haza költöztem alig vártam a karácsonyt. Pedig nem vagyok vallásos és nem szeretem a karácsony előtti hajtást, és minden nemű adakozz karácsony előtt akciót elítélek. 

Tavaly előtt nagyon készültem még Londonban a karácsonyra. Égők, műhó, lakás feldíszítve. Valószínűleg azért mert hiányzott az a karácsony..amit gyerekkorunkban éltünk meg, és hirtelen felnőttünk a család ketté szakadt és a karácsonyok már nem arról szóltak hogy milyen távirányítós autót kapjunk ajándékba, vagy garfieldos pólót , hanem hogy kinél töltsük a karácsonyt, hogy osszuk be ,hogy senki ne sértődjön meg, de mégis együt legyünk.

Nem értem a mai társadalmat ismételten. Miért gondolják úgy emberek hogy 3 nap elég arra hogy szeressük egymást?Egy élet nem elég arra. Bár, az én értelmező kéziszótáram máshogy van beállítva. A szeretet nálam mást jelent. A szeretet nálam nem megszégyenítést jelent, hanem elfogadást. Minden téren.

Nagyon sokan félreértelmezzük ezt. Sokszor azt hisszük, hogy karácsony előtt ha adakozunk az jó dolog. Persze hogy jó.De miért  csak karácsony előtt tesszük?Egy otthontalannak az a 3 nap is ugyanolyan mint a többi. A családja nélkül él, az utcán és csak megvetést kap. Mert lehet hogy hibájából de lehet hogy önhibájából kényszerül utcára. Ahogy lehet hogy Te kerülsz holnap. Sosem tudhatod, és ha tudsz segíts! Ne várj el semmit, csak segíts! Akár egy mosolyjal, egy öleléssel bármivel segíts mindenkin!

Nagy újdonságot nem hozok nyilvánosságra, mikor kijelentem, hogy soha nem tudtam a pénzzel bánni. Vagy ahogy Phoebe mondaná a Jóbarátokból " A pénz érmék nem szeretnek engem, valamiért megharagudtak rám"

Ha van irdalmatlan gyorsan elköltöm, és akkor jó. A hónap vége felé pedig nem érdekel mi lesz. Az elmúlt 5 évben is így éltem, hol baráttal hol egyedül, de mindig ez volt. És tudjátok mit ?Nem bánom! Nem bánom, mert a pillanatnak éltem. Az utazásom során sem volt sosem , és most ahogy visszamentem Angliába se, akkor sem. Nem érdekel a pénz. Az csak egy eszköz. Mindig lépnek be olyan emberek az életedbe akikre számíthatsz, és akik otthont adnak. Mert az otthon számomra nem egy kézzel fogható hely. Otthonnak nem neveztem azt ahol Angliában laktam, mert nem éreztem magam otthon. Otthon az, ahol átjár a szeretet, ahova belépsz és érzed a pozitív vibrálást, ahol elképzeled mennyi élet van, mikor te nem vagy ott. Ez az otthon. Ahol elvárások nincsenek, ahol csak te vagy, igazából aki.

Mielőtt haza költöztem volna, nagyon sok dolgomat elajándékoztam, vagy pedig bedobozoltam és a barátom tetőterén porosodik. Szeptember környékén történt, amikor jöttem ki a bevásárló központból, a havi élelmiszer körutamról, hogy láttam egy bácsit. Idős bácsi, fel alá sétált az utcákon, már nem egyszer láttam a városban.  Esőben és hidegben is. Volt egy fekete esernyője.

Fekete ruhában volt. Mindig. És egy hatalmas nagy hátizsákja. A hátizsák úgy nézett ki, mint egy teknős háta. Ha nem esett mindig a botján támaszkodott, és akkor nagyon hasonlított egy idős és bölcs teknős béka úrra.  Tudom viccesen hangzik, de számomra ez maradt meg belőle.

Tehát ahogy kijöttem a boltból láttam a bácsit. Éppen esett ( milyen meglepő, ha Angliában esik igaz ?:) )

A bácsi ült az esernyője alatt egy padon a parkoló mellett. Elmentem mellette , hat csomaggal a biciklimen. Megálltam.Rosszul éreztem magam. Letettem a biciklit, odamentem hozzá és megkérdeztem hogy van.

Nagyon aranyosan elkezdett velem beszélgetni az időjárásról.

Tudni kell, az angoloknál az időjárásról való beszélgetés alap téma mindenhol. Olyan mint a hávárjú.

Megkértem hogy vigyázna e a biciklimre egy percig.

Nagyon meglepődött és szinte megtisztelve érezte magát, hogy valaki nem nézi le, azért mert ő hajléktalan. Háromszor megkérdezte, hogy úr jú súr. Mondtam persze. 

Vissza szaladtam a boltba,  vettem egy hatalmas nagy szendvicset és pár gyümölcsöt. Plusz egy forró teát kértem a kávézóból.  Volt egy atm, levettem egy tíz fontost és kerestem a bácsit. Hónap eleje volt, nekem 30 fontom maradt, de adtam neki 10 et. Nem érdekel. Majd lesz valahogy.A legjobb dolog adni, főleg ha nincs. A bácsi nem ott volt ahol hagytam őket. 

Megijjedtem...

Na tessék Mrs Bean.. Futott át az agyamon, kell neked segíteni.

Kb száz fontnyi élelem volt a szatyrokban, plusz a nyomi biciklim, ami kb már semmit nem ér annyira rozoga. 

Állok és nézek körül . Elszomorodtam.

Hirtelen egy vékony halk hangot hallok, amint kiabál hééjj jáng lédi jáng lédi

Odafordultam.

A bácsi volt. Elnézést kért, de mivel esett az eső, bejött az eresz alá hogy nehogy elázzanak a cuccaim a zacskókban.

Annyira mélyen elszégyelltem magam, hogy hirtelen könnyek szöktek a szemembe ( igen igen , most is elérzékenyültem)  

Odaadtam neki a szendvicset, a teát és a tíz fontost belerejtettem két papír közé, így nem látta. Elsírta magát és nagyon nagyon megköszönte. 

Ugyan ennek a bácsinak odaadtam a biciklimet is rá három hétre. Nem várok el hálát, és semmit érte. Egyszerűen csak adj. A lényeg hogy ez az eset után elgondolkoztam azon, hogy milyen lehetett az ő élete. Annyit elárult még az első találkozáskor, hogy elvesztette élete szerelmét és azóta nem találja a helyét. Bárkivel előfordulhat ez. Lehet holnap velem történik meg, vagy veled. Segíts mindenkin. Mindegy milyen nap van, ünnep , hétvége vagy bármi! SEGÍTS feltétel nélkül!És szeress!

Ma reggel ahogy felébredtem és beleharaptam a tegnap sütött mézeskalácsba elszomorodtam mert eszembe jutott. Vajon a bácsival mi lehet. Aki Maidenheadben él , és olvassa a blogomat, gondoljon rá a közeljövőben. Bármikor. Mindig fel alá sétál a városban. Nagyon szereti a forró teát és bármilyen segítség jól jönne neki!

Ne felejtsetek el szeretni és adni bármikor! 

béke!