Hihetetlen gyorsasággal telnek el a napjaim. A munkahelyen csak repül az idő. Reggel bemegyek, beszélgetek, ismerkedem az emberekkel és láss csodát. Már öt óra. Furcsa.  A minap realizáltam milyen furcsa is lehet nem magyarnak lenni. Nem úgy ismerni a történelmet ahogy mi tanultuk. Nem ismerni a helyesírásunkat, nem tudni ki volt Batthiány? Kossuth? Petőfi? Nem olvasni Kosztolányi novellákat, nem tudni ki az a Csinszka , nem tudni a város peremén című verset? Az anyám tyúkját?  A tiszta szívvel-t? 

Nem tudni semmit nemzeti nagyjainkról, kik és mit tettek hazánkért? Magyarországért? 

Nem dúdolni a sárga rózsámat? Nem tudni mit tettek a ruszkik velünk? 56ot? A fiatalok forradalmát? Nem ismerni Máté Pétert, az Eddát, a pálinkát ? A húsleves ízét?És az igazi túrós palacsintáét? 

Rájöttem mi hiányzott kint. A magyar nyelvem, és a hazám. Lehet panaszkodni, hogy nincs pénz. Nincs munka. És boldogtalanság van. Meg hogy nem lehet megélni nyolcvan ezerből. Igen valóban nem lehet. De büszkén állíthatod, magyar vagy. Ezt egyik külföldi országban sem fogod szégyellni. Mert akármelyik országban jársz. A magyarokat szeretik. Rettentő széles kultúránk miatt már Európa több országában feltűnünk a boltok polcain, egyre többen és többen tudnak rólunk. Ilyenkor nem vagy büszke?Hogy te is ebből a nemzetből vagy? Hogy anyádapád magyar? Hogy az őseid magyarok? Hogy ismerik Petőfi Sándor nevét egy angol könyvesboltban ? Hogy elkezdik szavalni neked magyar költők verseit kitűnően egy kis akcentussal? Hogy egyre többen akarnak magyarul tanulni? Csak rettentően nehéz, és inkább feladják. Ehelyett TE ( igen kedves kis barátom , ezt is magyarul olvasod) folyékonyan beszéled és írod ( már aki :D) a magyar nyelvet, ebben élsz nap mint nap. Magyarul kéred a friss ropogós kenyeret a boltban és hörpinted le a házi barackot a nagyfaterral?

Ó dehogynem! A mai naptól kezdve elkezdek egy dobozba cetliket dobogatni. Minden nap.Reggel. Felkelés után.

Miért vagyok hálás. Ha rossz napom van. Kinyitom és beleolvasok. Mai nappal biztos a büszke vagyok hogy magyar lehetek című cetli kerül bele.

Ahogy jöttem haza az egyik boltból ahol Édesanyának választottam szülinapi faliórát bömbölt a zene a fülemben. Felnéztem az égre, amely félig szürke volt ahogy a nap lement, félig sárga. Rengeteg varjú körözött felettem. Közben a sigala sweet lovin' című szám szólt. Igen, na ez pont nem magyar. De imádom ezt a számot. És a Petőfit is.

Szóval rettentő hangosan üvöltöttem az utcán. Nem érdekelt semmi és senki .se a járokelők, se a biciklisek.

Üvöltöttem hogy  Ájgivjúevritingwátjúvánt. Közben egy idős bácsi rámmosolygott. Valószínű Jánosbácsi nem vett részt egy angol kurzuson így azt hitte hogy szimplán megőrültem.Mégis csak mosolyogtam. Mosolyogva kelek és fekszek.

Heppinesszfáktori.

Itt jöttem rá, szeretek élni! :)

Pedig Mrs Bean még mindig él. Néha néha beleejti a pakli szerencsekártyáját a tócsába, bezárják a munkahelyen meló után és énekel az utcán. De őt ez nem érdekli. Csak boldog.

Mától kezdve pedig napi pozitív képeket posztolok a közösségi hálóra az én képeimmel. Promózok, írok, kiadom a könyvem idén. Elkezdem újra a jóga sulit.

Teszek az álmaimért, és valóra váltom őket! 

Pacsibéke!:)