Február 8

Szép Jó reggelt Izland!
A tényállás a következő. Mocsok hideg van kint, a hőmérő -26 ot mutat. Az éjjel nagyon sok hó leesett. Járhatatlan az út a pajtáig. Mari még mindig nem dugta ki az orrát. Sally már felkelt reggel egy kávéra. Ír módon öntött bele egy kis whiskyt is így reggel 7:25 kor, csak hogy jobban menjen a felkelés, és a takonykór. Ma már munkába áll, de annyira nem érzi jól magát.
Ásta utasított menjek nézzem meg és lássam el a birkákat, ha végeztem mehetek a borjúkat etetni és Sallynak segíteni, ő fej egyedül.
Baering sehol.
Nagy úr létére mindig ezt csinálja. Reggel soha nem jön ki velünk dolgozni. Mindig csak később kászálódik ki pár percre, aztán már megy is be és nyomja a gépet.

Teca nem lett jobban. Sőt. El is húzódott a sarokba. Nem akart látni se.Egyből rohantam be a lakásba, és kértem Baeringot jöjjön ki velem. 
-Reni. I'm affraid...
-No.Don't.She must get a chance... Somehow.....Help her!
-Might I could give her a medicine. 
-Yeah. Do it. Why did you wait? 
-Because...it's for cows..
-What? I don't care. If it help. Do it.
Ez a beszélgetés zajlott le. A feladatom az volt, hogy fogjam meg addig Tecát még ő bemegy a gyógyszerért. Nem volt biztos benne hogy maradt. De úgy emlékszik.
Sikerült megfognom Tecát. Nagyon izgága lett, és ahogy elkaptam éreztem ahogy a kis szíve nagyon gyorsan ver. Reménykedtem Baering ideér a gyógyszerrel.
-Got it! I found some old ones... It would help I'm sure.
Remek! Adjad be neki, gyerünk , látom rajta hogy haldoklik és szenved. Segíts már rajta. Kiabáltam.
Nem volt mit tenni csak várni. Három percenként néztem rá, jólvan e, vittem neki friss zöld szénát, amit ritkán adok reggel. Vitaminokat is vittem neki.Nem akartam elmozdulni mellőle.
Ásta már várt. Segítettem Sallynak behordani a hat vödör friss anyatejet a piciknek. Cumisüvegből isznak. Még két borjúnk született az éjjel. Itt nem kellett segítkezni, természetes úton történt a dolog. Már annyi kis borjúnk volt , hogy megteltek a karámok, és újat kellett csinálni.  Megtörtént az etetés is, az ebéd azok leftoverek voltak megint. Délután Mari kidugta a fejét a szobából. Teát kért.
Megöleltem. 
Nem tudta miért tettem.
Hiányoltalak.Válaszoltam neki.
Baering és Ásta bemennek a fővárosba valamiért.Esti  etetést után el akarok menni futni. Mari velem akar tartani.Utolsó estének tökéletes lesz. Sally rosszabbul van. Munka után egyből a szobájába megy, és lefekszik.
Mari és én teljes hacukába öltözve futásnak indulunk. A hőmérő -22t mutat.  Két nadrág, egy cicanaci, jó sok pulóver, gyapjú zokni és kabát sapka sál két kesztyű. Marin overál.
Így indulunk futni. Ő csizmában. Én túrabakancsban.
Gyönyörűen világít a hó. A lakásból úgy tűnik sötét van.De ha kint vagy, a szemed megszokja a sötétebbet, és már a hó ad világosságot. 
Az ég csillagos. Egyszerűen káprázatos. Mari mosolyog ahogy én mindig a természet szépségéről áradozok. 
Soha nem futottunk az ittlétem alatt együtt. Mostmár értem miért. Lazán bemelegítettem még a kazánházban, mégse a minuszokban kelljen. A finn lány össze-vissza ugrált mint egy kisgyerek aki tudja hogy valami ajándékot fog kapni.
Elindultunk. Mari az indián szökdeléstől kezdve a sprintelésig mindenhogy futott kivéve normálisan nem. Közben elvárta hogy beszélgessek, mert hát ő " unatkozik" 
Egyébként sem hallott volna semmit, mert a szám teljesen el volt bugyolálva a hideg miatt.
Még pisilni is előre szaladt, és kungfuzva jött vissza. Sosem láttam még ennyire felszabadultnak, pedig igazából ő mindig felszabadult. Eddig azt hittem. Lehet tévedtem. Olyan szinten jött elő gyermeki énje, hogy az idegesítés helyett inkább kedvet adott a mosolygásra. Jó fél óra után az idő hirtelen szeles lett, és már nem bírtunk futni. Elkezdett havazni. Amit nem értek. Ha minusz 22 van, hogy havazhat? Pedig de. Havazott.
Visszafelé már csak sétáltunk és néhol meg megálltunk a csillagokat bámulni az égen annyira gyönyörű volt az egész.
Vannak pillanatok az életünkben amiket újra és újra átélnénk.Van ez emberek találkozásakor, örömteli pillanatokkor, születéskor stb. Nálam ez az a pillanat és az aurora borealis látása, amire mindegy mikor és hányszor de visszatérnék, annyira szép volt. Még mindig itt van az orromban az illata a szélnek , és az a hegyi levegő... Hihetetlen ezeket a dolgokat átélni.
Mire visszaértünk Baering és Ásta is megérkeztek. Nem sokat beszéltünk mert Mari is és én is egy egy forró roiboos tea után nyugovóra tértünk. HOsszú volt ez a nap. Méltó búcsúzás egy újonnan szerzett baráttól. De nem utolsó.Ebben biztos vagyok.
Jóéjt.Béke