Szép napot a kedves és nem kedves olvasóknak!

Picit úgy érzem magam mintha ma reggel egy hosszú álomból ébredtem volna fel, amibe vissza szeretnék menni. Sőt. Így szeretnék élni! Ahogy az álomban.

Az álomban én én voltam. Tetőtől talpig Mrs. Bean ! Ami a legviccesebb, hogy azt hiszem Mr. Bean haza ért abból a hosszú utazásából, amit életeken át csinált.  Hudák Gergő a reinkarnálódott változata Mr. Beannek. 

Mrs. Bean ennek rettentően örült. 

Sodródás ide vagy oda, ennyire jól már nagyon nagyon régen éreztem magam. Picit mintha de-ja-vu érzésem lett volna, mert úgy voltunk egymás mellett a hétvégén, mintha évtizedek óta ismernénk egymást, sőt mi több együtt is élnénk. 

Közös eko-főzés gyorstalpaló tanfolyammal, séták a városban, kéz a kézben andalogva. Nem ilyenek vagyunk. Hudák Úr sem és Alíz sem, mégis jó.  Amikor nincs gondolkozás, nincs semmi csak az adott pillanat. Az elfogadás, a pozitív rezgések és szeretet. 

Hirtelen egy kép ugrik be a Jóbarátok című amerikai sorozatból, amikor Phoebe a bohókás hippi lány összejön egy hasonlóan bohókás sráccal, és a srácnak dolgoznia kell mennie, de nem akarnak elszakadni egymástól.  Phoebe ül a kávézóban, a srác kilép az ajtón és az ablakon bekopogva üvölt vissza hogy " mááááris hiányzol "

Ugyanígy éreztem magam tegnap amikor elköszöntem Mr.Beantől, csak én éppen a tusfürdőjével a busz után futottam volna és üvöltöttem volna, hogy máris hiányzol.

Ami a legviccesebb, hogy nem az érzés hiányzik. Hanem Ő.

Ez némileg elgondolkoztatott azon, hogy egy hónappal ezelőtt mennyire le voltam törve egy olyan ember miatt, aki nem illik az én életembe, életvitelembe. Azt hittem hogy ez az egész teljesen más, és hogy  a kettőnk kapcsolata különleges. Nevetve visszagondolva ez is egy lecke volt arra, hogy én alakítom a sorsomat, és én vonzom be az olyan embereket akik negatívak vagy éppen "realisták ." 

Nem akarok realista lenni. Bohókás akarok lenni, mint mindig. Nagyon örülök, hogy belépett és ki is egyből az életemből, mert akkor Mr.Bean nem lép újra be. Remélem Tenkes kapitány is megtalálta azt amit keres. 

Remélhetőleg kevés fájdalmat okoz embereknek, és készen áll arra, hogy megtalálja azt, amit annyira keres. Minden nap beleírom őt is a hála füzetembe, hogy megköszönjem azokat a negatív rezgéseket, amikből fel tudtam állni. Félig egyedül. Félig Mr. Bean-el.

Köszönöm!

Viking úr! Köszönöm! Nem akarlak megrémiszteni, de töltsd azt a pipát és készülj arra az árnyékban ülős estékre!

Egyes cikkek szerint, ha sikerül beteljesíteni a sorsodat, a kapcsolat véget ér azzal a reinkarnálódott személlyel akivel már úgy érzed réges régen valamilyen kapcsolat fűzött hozzá, előző életetekben. Ez számomra érthetetlen. Hát persze hogy véget ér, hiszen ha beteljesítem a sorsom, az Univerzum szerint már nincs számomra hely ezen a Földön, így meghalok. Beteljesítettem a sorsom, kész, vége. Ha meghalok, akkor véget ér a kettőnk között lévő kapcsolat. De ki tudja, hogy vajon következő életünkben is megtaláljuk e egymást?

Elég sok cikket olvastam ezzel kapcsolatban. Például arra már kitértem, hogy okkal választod az adott családot. De lehet például hogy az Édesanyád az előző életedben a jó testvéred volt , ezért vagy most vele is jóban. Igen, egyeseknek ez elég halandzsa nyelv, de ha hiszel benne, és egy nagyobb erőben, s túl látsz a felszíni dolgokon, van benne ráció. Egy könyvben olvastam, ha jól emlékszem pont egy Dr. Wayne Dyer-es könyvben, hogy fogd fel úgy az egészet, mintha a két szemed között ülnél te. Egy széken. Belül.

A szemeid csak bizonyos fokig mutatják a valóságt, korlátoznak. Nem látod azt ami a perifériádon kívül esik. Nem látod, vagy nem akarod látni.  Ez az, amit  a társadalom  elvár. Mi van akkor ha én fel akarom rúgni azt a széket és rettentő közel akarok kerülni ahhoz a szemhez amin keresztül nézek? Miért nem tanítanak meg meditálni az iskolákban? Hogy hogyan legyek csendben? Hogy hogyan értékeljem a természetet? 

Rettentően fura dolgok ezek, amikbe félelmetes belegondolni. De mégis jó.

KöszönömBéke!