Érdekes dolog a gyereknevelés. Hány éves kortól aludjon a havernál? Mit tanítsunk otthon neki? Legyen e számítógépe? Vagy okos kütyüje? Tanuljon e zenét? Fogjuk vissza, ha menne világot látni?

Azért merült fel bennem ez a kérdés, mert ma reggel egy idősebb úrral csevegtünk pár szót. Most , hogy művelődés szervezői ágon dolgozom, sok érdekes ember megfordul nálunk. Ez az úr ( nevezzük Bandi bácsinak) egy világjáró nyugdíjas.

Most jöhet a kérdés? Magyar nyugdíjból hogyan? A választ nem tudom, de bizonyára összespórolta a sok év alatt. 

A gyermekei és unokái is szintén világjárók. Az unokái például Írországban és Olaszországban élnek. Ott járnak iskolába és óvodába. 

Nem vagyok világjáró, csak pár országban jártam Európában, de az biztos hogy az oktatás nem mindenhol egyforma. Lehet szidni például a magyar közoktatást, hát persze hogy lehet. Mi magyarok csak a kárörvendésben és a hibák keresésében vagyunk a legjobbak, de ha összehasonlítjuk az angol oktatással akkor tátva marad a szánk, mennyivel jobb az oktatás itt, mint külföldön.

A gyermekek kint 5 évesen már iskolába járnak ami szerintem nevetséges.  Még éppen hogy elkezdi felfedezni a világot máris lekötik és öntik a fejébe a tudást. Jönnek a követelmények, az elvárások és a gyerek ezt hamar megunja. Ezért van az, hogy annyi 16-17 éves inkább a tovább tanulás helyett elmegy dolgozni. Húsz évesen családot alapít ( vagy éppen már a harmadikat várja) elválik és a gyerek szülő nélkül marad, csonka családban nő fel. Picit felelőtlennek mondanám. De nincs ezzel gond. Más kultúra, más világ. Itthon manapság ki vállal gyereket 16 évesen? Nem sokan ugye? Gondoljunk bele...igen szinte csak az a bizonyos réteg teszi meg. Persze akadnak kivételek.

Más országokban is tanítják a gyermeket arra, hogy önálló legyen és akár a szabadban is képes legyen túlélni. Itt inkább a Skandináv országokra gondolok. Utazásaim során 2 országban is igen jól megfigyeltem az életfelfogásukat.

Például Izlandon teljesen más jelentése van az életnek mint itt nálunk.

Jobban tisztelik a természetet, azt hogy óvni és vigyázni kell a környezetünket nem pedig rombolni. Elég sok városban jártam ott és sehol nem találtam szemetet az utcán. Miért? Mert arra volt nevelve gyerekkorában hogy ne szemeteljen.

Ott a gyerekek túrákra mennek hetente  vagy havonta és felfedezik a világot. Kint vannak szabadban. Sátorban alszanak.Tüzet gyújtanak. Állatokat fognak és megtanítják nekik a túlélési szabályokat.

Ugyanez vonatkozik Norvégiára is. Volt szerencsém 3 gyerekkel egy háztartásban élni majdnem egy hónapig.

Jo Milan 4 éves virgonc törpe úrral aki mindent értett amit angolul mondtam neki. ( Milyen durva igaz? 4 évesen érti amit mondok neki angolul)

Ia Sofia 7 éves. Együtt tanultunk, takarítottunk és játszottunk.  Fogékonyak az új nyelvekre. Imádták ha magyarul beszéltem hozzájuk. Évente többször jönnek hozzánk magyarokhoz.

Édesapjuk pedig már a ragozásokat tanulja magyarul.

Vicces, hogy csak nálunk nem divat az hogy önkénteseket fogadjunk a világ minden tájáról és tanuljunk tőlük.  Pedig ennél jobb dolog nincs.  Joel Baering Jonsson izlandi szállásadóm szavaival élnék. "Ha nem tudom látni a világot , én hozom el az otthonomba a világot"

Szerintem ne féljünk az idegen kultúrától, mert mindig tanulunk valami újat.

Utólag megjegyezném hogy ez nem kritika , csak egy vélemény. Szeretem a hazámat, de van amikor mi is elég nyitottak lehetnénk az új felé.

Köszöntem.

Terianyu pszichomókusa