Furcsa volt reggel idegen lakásban idegenként érezni magam ami az otthonom lesz. Ránéztem a bőröndömre, és elöntött a honvágy. Na igen, már most.

Milyen jó is volt elvárások  nélkül  élni szeptember óta. Nincs az hogy munkába megyek, sietek, rohanok, elkések, addidehátmegyabuszom, apumajdmegyekjövőhéten.

Láttam Édesapa szemén egyfajta szomorúságot. Egyedül megy a lakásba este, nem várja ebéd, senki nem kiabál hogy Aaaaaaaaaaaappppppppuuuuuukáááááááávééééétkééééérsz?Teeeeejpppppppppppooooooorrral?Jóóóó visszeeeem. Vagy vitatkozunk öt év után hogy márpedig húst enni kell.

Vagy amikor szívinfarktust kap amikor meglátja hogy szöveggyűjteménnyel kitapétázom a falamat! Hahh, szegény.

Biztos furcsa lesz neki, ahogy ismét nekem is. De már nem bírtam az állandó elszámolást, hova mész, mikor kivel, miértet. Csak megyek, majd jövök.

Let me live my life.

Az az igazság hogy túl önző vagyok. De szerintem ennyi önzőség kell, hogy megtaláljuk a saját utunkat, és ne másét járjuk be. Ne szüleink kiválasztott útját járjuk, hanem a sajátunkat próbáljuk megtalálni.

Ami nagyon fog hiányozni az a természet, és P.

Bájdövéj! Imádom a kanalazógépet (miért éppen kanalazógép a neve?)

Mindig azzal eszek, utána gondosan elmosom és visszarakom.

Köszönöm szépen!

..meg a tegnap estét is, hogy kiadtad magadból ami nyomasztott. Ahogy én is. ( True friends zone ( forever?!)

Ma munkavédelmi oktatás tíztől , és belevetem magam újult erővel az új fejezetbe ami elém tárult , és maximálisan kiélvezem! :)

PuszipacsiBéke!

Ui. : Ha van valakinek ötlete hogyan lássak az esszéhez szívesen fogadnám, ugyanis semmi ötletem.